Kiderült, hogy melyik a legjobb középiskola az országban

A korábban közzétett gimnáziumi rangsorok után megjelent a teljes ranglista.

A legjobbiskola.hu portál rangsorolta az összes hazai középiskolát, amely nem csak böngészésre alkalmas, hanem segítséget nyújt azoknak a szülőknek, akik 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba, szakgimnáziumba, szakiskolába vagy éppenséggel szakközépiskolába szeretnék járatni gyermeküket. Az összeállításból kiderült:

A hagyományos, 4 évfolyamos gimnáziumokat tekintve

Hírdetés

A szakközépiskolák rangsorát

A rangsor készítésénél a legfontosabb szempont a stabilitás volt, az összeállításánál egy év helyett öt év érettségi és kompetenciafelmérési eredményeit átlagolták. Ezzel egységes képet alkottak az egyes középiskolák teljesítményéről.

A rangsorban ráadásul minden iskolánál külön kiemelik a legsikeresebb érettségi tantárgyakat. A lista készítői ugyanis minden érettségi tantárgyból meghatározzák az országos átlagot és ehhez viszonyították, hogy egy-egy iskolában mennyivel lett jobb vagy rosszabb az érettségi eredmény.

Így az a diák, amelyik tudja, hogy milyen tárgyból szeretne felvételizni, könnyen kiválaszthatja, melyik középiskolában van esélye a legjobb eredményt elérni.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »