Kiderült a csupasz igazság II. Erzsébet királynő viaszszobráról – képek

Kiderült a csupasz igazság II. Erzsébet királynő viaszszobráról – képek

Spórolni akartak, a kalap alatt kopaszon hagyták.

Elvégezte nagy, éves felújítását a hamburgi viaszmúzeum, amely során megtisztították a viaszfiguráikat, kimosták azok haját, ruháit, valamint kijavították a rajtuk található apróbb sérüléseket.

A néhány napos procedúrát minden évben elvégzik, idén azonban a múzeum úgy döntött, hogy bepillantást enged a rajongóknak a kulisszák mögé. Így derült ki, hogy II. Erzsébet figurája a kalapja alatt teljesen kopasz – írja a Hvg.hu.

Hírdetés

"26

Susanne Faerber, az intézmény ügyvezetője a Daily Mailnek nyilatkozva elmondta, mivel valódi, emberi hajat használnak a figurákhoz, ami nagyon drága, néhány, kalapos figurának nincs teljes frizurája. Csak annyi hajat visznek fel a figurákra, amennyi a látogatók számára látható – tette hozzá.

"26

Arra a kérdésre, nem tartják-e tiszteletlenségnek a királynőt kopaszon ábrázolni, Faerber elmondta, hogy a bábu csak viaszfigura, nem valódi személy, és ezt mindig szem előtt kell tartani, ráadásul a királynő státusza más Németországban, mint az Egyesült Királyságban, ahol a sajtó érzékenyebben foglalkozik a királyi családdal.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »