Ahogy arról beszámoltunk, tegnap, május 8-án, 18 óra 7 perckor felszállt a fehér füst a Sixtusi-kápolna kéményéből, és megszólaltak a Vatikán harangjai: a bíborosi testület megválasztotta a katolikus egyház 267. pápáját. Az amerikai származású Robert Francis Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta.
Az alábbiakban a Vatikáni Rádió, pontosabban P. Vértesaljai László SJ írása alapján mutatjuk be az új pápa eddigi életútját.
Családi gyökerek, a hivatás kezdete
Robert Francis Prevost 1955. szeptember 14-én született Chicagóban, francia, olasz és spanyol gyökerekkel rendelkező családban. Középiskolai tanulmányait az Ágoston-rendi atyák kisszemináriumában végezte, majd 1977-ben a Villanova Egyetemen matematikából és filozófiából diplomázott.
Még ugyanebben az évben belépett a Szent Ágoston-rendbe, ünnepélyes szerzetesi fogadalmát 1981-ben tette le. Teológiai tanulmányait Chicagóban folytatta, pappá 1982-ben szentelték Rómában.
Misszionárius évei Latin-Amerikában
1985-ben Peruba küldték misszionáriusként. A Chulucanasi Egyházmegyében plébánosként, majd kancellárként szolgált. 1987-ben kánonjogi doktorátust szerzett Rómában, dolgozatát rendje belső kormányzásáról írta.
Ezt követően visszatért Peruba, ahol a trujillói szeminárium igazgatójaként és teológiai tanárként szolgált, emellett több plébánia lelkipásztori munkáját is vezette. 1999-ig jelentős szerepet töltött be a helyi egyházszervezet és lelkipásztori élet formálásában.
Rendfőnökként és püspökként
1999-ben visszatért az Egyesült Államokba, ahol tartományfőnökké választották. Két évvel később, 2001-ben az Ágoston-rend generális perjele lett, vagyis az egész rend nemzetközi vezetője. Több nyelven beszél – köztük spanyolul, franciául, olaszul és portugálul –, emellett jártas a latin és német nyelvben is.
2014-ben Ferenc pápa nevezte ki Peruba, a chiclayói egyházmegye apostoli adminisztrátorává és címzetes püspökké. Még ugyanebben az évben püspökké szentelték. Jelmondata: In Illo uno unum – „Őbenne, az Egyben egyek vagyunk”.
A Püspöki Dikasztérium élén
2015-től megyéspüspökként szolgált, majd 2018-tól a Perui Püspöki Konferencia alelnöke lett. 2023 januárjában Ferenc pápa kinevezte a Püspöki Dikasztérium prefektusává és a Latin-Amerikáért felelős pápai bizottság elnökévé. Utóda lett Marc Ouellet kanadai bíborosnak.
A Püspöki Kongregáció tagjaként fontos szerepet töltött be a világ püspökeinek kiválasztásában és szolgálatuk támogatásában.
Bíborosi kinevezése és pápává választása
Ferenc pápa 2023. július 9-én jelentette be, hogy Prevost érseket bíborossá nevezi ki. 2024 februárjában a bíborosi testület püspöki rendjébe sorolták, az Albano suburbikárius címével. Római jelenléte alatt számos kiemelt liturgikus eseményen vezette az imádságokat, különösen Ferenc pápa betegségei idején.
2025. május 8-án választották meg pápává. A XIV. Leó nevet választotta. A 70. születésnapját éppen szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén fogja ünnepelni.
A teljes cikk ITT olvasható.
BN/Felvidék.ma/Vatikáni Rádió
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »