Kib*szom a kamerát a kezedből: megfenyegették a Hír TV-t

Kib*szom a kamerát a kezedből: megfenyegették a Hír TV-t

Több olyan egykori labdarúgó vagy játékvezető sincs a vádlottak között a nemzetközi fogadási csalások ügyében, akik a nyomozati iratok szerint aktív részesei voltak a mérkőzések manipulálásának. Az ügyészség nem nyilatkozik, a gyanúba keveredő asszisztens pedig megfenyegette a Hír TV stábját.

Lengyel Kolos 104 percig vezette a 2010 decemberében lejátszott Argentína–Bolívia utánpótlás-válogatott felkészülési mérkőzést. A vád szerint Lengyelnek a headsetjén keresztül szóltak, hogy a találkozón csak egy gól eshet és az is csak az utolsó pillanatokban. A játékvezető munkáját Mocsári Tamás és Selmeczi Krisztián segítette partjelzőként, a vádlottak padján mégis csak utóbbi kettő kapott helyet.

– L. Kolos valóban nem szerepel a vádlottak között, de ennek okáról nem kívánunk nyilatkozni – fogalmazott Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Hírdetés

Az okokat Selmeczi Krisztián sem tudta.

– Lengyel Kolos hogyhogy nincs itt? Az ügyész úr mögöttem szerintem illetékesebb. De mi a véleményed arról, hogy Lengyel Kolos nincs itt? Feldobott titeket? Az én hangulatom elég nyomott, nem feldobott. De Lengyel Kolos lehet, hogy feldobott Titeket, és azért nincs itt? Tényleg engem követtek, more?! Hallod?! Kib*szom azt a kamerát a kezedből, esküszöm! Hallod? – fenyegetőzött Selmeczi.

Lengyel Kolos kezén 2011 júniusában kattant a bilincs, de augusztusban – a letartóztatottak közül elsőként – házi őrizetbe került. 2011 novemberében pedig az ügyészség már úgy nyilatkozott: Lengyelt a továbbiakban tanúként hallgatja ki. Neve ezután csak egyszer jelenik meg a nyomozati iratokban, Horváth Gábor vallomásában. „Kenesei Renáta azt mondta, hogy a Zamecsnik Péter meghatalmazott védő azt mondta nekik, hogy nem kell különösebben izgulni, mert a hatóság kezében egyetlenegy kártyalap van, a Kolos vallomása.”


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »