Kibertámadás érte a holland rendőrséget

Kibertámadás érte a holland rendőrséget

Kibertámadás során ismeretlenek megszerezték a holland rendőrség kötelekében dolgozó összes rendőr nevét és elérhetőségét – jelentette be David van Weel, az ország biztonsági és igazságügyi minisztere pénteken a parlamenthez írott levelében, de hozzátette, hogy a hackerek nem jutottak hozzá nyomozásokkal kapcsolatos információkhoz.

A tájékoztatás szerint a rendőrség jelentette az ügyet a holland adatvédelmi hatóságnak, amely elindította a vizsgálatot.

A tárcavezető elmondta, bizonyos csoportokat „kiemelten figyelnek”, köztük azokat, akik beépített ügynökként dolgoznak, azonban részleteket biztonsági okokra hivatkozva nem árult el.

Van Weel a heti kabinetülést követően azt közölte, hogy a rendőrök neve, e-mail-címe és beosztása került a hackerek birtokába. Jóllehet az országos rendőrségi szóvivő ezt az értesülést nem erősítette meg, azt mondta, „sok dolgozóról van szó”, köztük takarítókról és recepciósokról is.

Hírdetés

Hozzátette azonban, hogy egyelőre korai lenne a hackertámadás következményeiről beszélni. Mint mondta,

a hatóságok már megtették a szükséges lépéseket az incidenssel kapcsolatban.

Aggodalmukat fejezték ki a rendőrszakszervezetek is: hangsúlyozták, hogy jelenleg a legfontosabb feladat a munkatársaik védelme, illetve annak kiderítése, honnan érkezett a támadás.

A holland sajtóban megjelent, két évvel ezelőtti adat szerint a holland rendőrségnek csaknem 64 ezer teljes állásban dolgozó alkalmazottja van; ebbe a számba a rendőrök mellett az egyéb munkakört ellátók is beletartoznak.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »