Kiásták a Lenin-szobor fejét Berlinben

Kiásták a Lenin-szobor fejét Berlinben

Berlinben kiásták és kiállították az 1991-ben feldarabolt és elásott, majdnem 20 méter magas gránit Lenin-szobor 3900 kilogrammos fejét.

Majdnem két és fél évtized és végeláthatatlan viták után csütörtökön új otthonra talált az 1,7 méter magas szoborfej a spandaui citadellában, ahol egy várhatóan jövő tavasszal nyíló kiállítás egyik központi eleme lesz.

A Leleplezve – Berlin és emlékművei című tárlat a német főváros több korszakából mutatja be a köztéri szobor- és emlékműtermést, valamint azt, hogy miként viszonyul Berlin a korábbi korszakokból származó emlékműveihez.

Hírdetés

Csütörtök reggel daru emelte ki a vöröses kőfejet, amely a város délkeleti szélén, egy erdő talaja alatt rejtőzött, onnan teherautó vitte Spandauba.

A szobrot a szovjet birodalom összeomlása után, 1991 őszén kezdték lebontani sok más hasonló emlékművel együtt. A kommunista forradalmárt, a Szovjetunió első vezetőjét egy gigantikus zászlóval együtt ábrázoló szobrot több mint 120 darabra aprították. A munka a tervezettnél tovább tartott, 1992-ben ért véget, nemcsak a művelet bonyolultsága miatt, hanem azért is, mert sokan tiltakoztak a szobor eltávolítása ellen és igyekeztek akadályozni a bontást.

Fotó: Wolfgang Kumm / MTI / EPA

A gránitból készült Lenin-szobor a szovjet „udvari szobrászként” is emlegetett Nyikolaj Tomszkijnak, a szovjet művészeti akadémia egykori elnökének munkája. A 19 méter magas alkotást 1970-ben, Lenin századik születésnapja alkalmából állították fel a Friedrichshain városrészben fekvő, akkor Lenin térnek, ma az Egyesült Nemzetek terének nevezett téren.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »