Kiáltványban tiltakozik az értelmiség

Kiáltványban tiltakozik az értelmiség

A Magyar Idők július 7-i számában Kinek a kulturális diktatúrája? IX. címmel megjelent írásra a héten rengeteg észrevétel érkezett a konzervatív értelmiség köreiből. Közülük többen tiltakozást fogalmaztak meg az 1919-es Tanácsköztársaságot propagáló tárlat és a hozzá kapcsolódó könyv megjelenése és állami finanszírozása miatt. Az alábbiakban az egyik értelmiségi csoport kiáltványát közöljük.

Nem kérünk a Tanácsköztársaságból!

Alulírottak meglepetéssel és megdöbbenéssel olvastuk a Magyar Idők szombati, július 7-i számában Szakács Árpád tényfeltáró írását. Kiderült, 2018-ban előfordulhat, hogy egy magyar közintézmény anyagi és erkölcsi támogatásával a kommunista diktatúrát mentegető, relativizáló kiállítást rendeznek, és – mint ahogy a hivatalos kiadványból is kiderül – történeti igényű, kielégítő szakmai magyarázat nélkül, alig leplezetten, példaként állítják a közönség elé az 1919-es bolsevik hatalomátvételt. A budapesti kommün 1919-ben modellezte azt a népirtást, amit a későbbiekben újra hatalomra kerülve meg is valósított, világszerte pedig létrehozta minden idők legszörnyűbb rémuralmát.

Határozottan visszautasítjuk a véres és gyilkos Tanácsköztársaság politikai és esztétikai igazolási kísérletét. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyar polgári-nemzeti gondolatot félfeudálisnak és maradinak minősítsék, a vörös diktatúráról pedig a progresszió, a haladás képét sugalmazzák. Különösen érthetetlennek és szomorúnak tartjuk, hogy felelős kiadóként a közpénzből gazdálkodó Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője, Prőhle Gergely támogatja ezt a történelemhamisítást.

A Tanácsköztársaságról már ítélt a történelem. Mi, az aláírók, a magyar nemzet túlnyomó többségével együtt valljuk, hogy Kun Béla és Szamuely Tibor örökségét semmilyen módon nem szabad népszerűsíteni és igazolni Magyarországon.

Ambrózy Áron újságíró, Pesti Srácok,

Apáti Bence, főmunkatárs, Magyar Idők

Bán János, író

Bayer Zsolt, főmunkatárs, Magyar Idők

Bencsik András, főszerkesztő, Magyar Demokrata

Borbély Zsolt Attila, politológus

Domonkos László, író, újságíró

Döbrentei Kornél, költő

Eperjes Károly, színművész

Hírdetés

Fricz Tamás, politológus

Gulyás László, történész

Huth Gergely, főszerkesztő, Pesti Srácok

Nagy Ervin, filozófus, főszerkesztő, Polgár Portál

Medvigy Endre, irodalomtörténész

Petrás Mária, népdalénekes, keramikus

Pozsonyi Ádám, író, képzőművész

Raffay Ernő, történész

Szentesi Zöldi László, főmunkatárs, Magyar Demokrata

Szidiropulosz Archimédesz, szociológus, főszerkesztő, Trianoni Szemle

Takaró Mihály, irodalomtörténész

Tóth Gy. László, politológus

Tőkés László, képviselő, Európai Parlament

Vésey Kovács László, újságíró, Pesti Srácok

Vincze Gábor, történész

***

Magyar Idők

The post Kiáltványban tiltakozik az értelmiség appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »