Kiállunk az elűzött kutató mellett!

A Magyar Közösségi Összefogás számára elfogadhatatlan, hogy 30 évvel a rendszerváltás után egy kutatót a saját szakértői véleménye miatt meghurcoljanak és elbocsássanak munkahelyéről. Zuzana Falathová – Falath Zsuzsanna – tavaly decemberben adott interjút a szlovák-magyar történelem terhes ügyeiről a budapesti Magyar Hírlapnak.

Ezek után saját elmondása szerint elfogyott körülötte a levegő munkahelyén, a Pozsonyi Városi Múzeumban, fenyegető leveleket kapott, megszüntették a pozícióját és más munkakörbe akarták áthelyezni, majd végül a ma megjelent hír alapján távozásra kényszerítették.

Hírdetés

„A közös magyar–szlovák múltat több történelmi trauma is terheli, ezek egy részének a felvidéki magyar közösség volt az elszenvedője. Ezeket ki- és meg kell beszélni, rendezni, nem pedig elűzni azokat, akik szakemberként nyíltan elmondják a véleményüket” – mondta Mózes Szabolcs, a Magyar Közösségi Összefogás elnöke.

A 89-es bársonyos forradalom egyik célkitűzése volt, hogy ne csak egy vélemény létezzen, az utóbbi évek stabilizálódó szlovák–magyar kapcsolatainak kontextusában pedig elfogadhatatlan, hogy egy kutatót azért bocsássanak el, mert másképp gondolkodik közös történelmünk vitás pontjairól, mint a szlovák fősodor.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »