Kiállt Szabó Tímea mellett a budapesti román nagykövet

Kiállt Szabó Tímea mellett a budapesti román nagykövet

Védelmébe vette a budapesti román nagykövet Szabó Tímea parlamenti képviselőt. A hírről Szijjártó Péter magyar külügyminiszter számolt be a közösségi médiában, a bejegyzéséhez csatolta azt a levelet is, amelyet Marius Lazurca nagykövet írt a Párbeszéd Magyarországért parlamenti képviselőjének.

A levélben, (amelyet a többi, Budapesten szolgáló nagykövetnek küldött el) Lazurca jelzi, hogy kötelessége a magyarországi politikai versengésen kívül maradnia, ugyanakkor nem adhatja fel „az emberi tisztesség és józan ész alapvető elveit”, és szeretne szolidaritást vállalni Szabóval az őt ért támadásokért. Levele indoklásaként azt hozza föl, hogy a képviselő „sértések, sőt fenyegetések végeláthatatlan áradatát kapja”.

Szijjártó azzal a szöveggel osztotta meg Lazurca levelét, hogy „ennél valószínűleg nincs lejjebb”.

Hírdetés

„Szabó Tímea szerint tehát baj, hogy az erdélyi és székelyföldi magyarok maszkokat és védőruhákat kaptak az anyaországtól. A román nagykövetnek pedig tetszik, hogy vannak pártok a magyar országgyűlésben, amelyek így gondolkodnak. Megdöbbentő a román nagykövet nyilvánvalóan hazug hisztériakeltése, de ennél sokkal szégyenteljesebb az, hogy a magyar ellenzék és a román nagykövet közös platformra kerültek a határon túli magyarokkal szemben”- írja a miniszter.

Szijjártó azt a következtetést vonja le mindebből, hogy „a határon túl élő magyarok a magyar nemzet részét képezik, ezért mi a jövőben is pontosan úgy fogjuk őket segíteni, mint ahogy tettük eddig is. Mert a határon túli magyarok számíthatnak a kormányra. A román nagykövet pedig az ellenzékre.”

Mint mi is beszámoltunk róla, Szabó Tímea ellen elszabadultak a magyarországi kormányoldal indulatai, mivel a héten egy parlamenti felszólalását annak felsorolásával kezdte, hogy hány erdélyi városba adott a koronavírus-járvány megfékezésére egészségügyi védőfelszerelésekből álló segítséget a magyar kormány. A felszólalását nem mondhatta végig, mert a fideszes képviselők vastapssal akadályozták meg ebben.

A Fidesz és médiabirodalma szerint Szabó elárulta a határon túli magyarságot. A Transindexnek Szabó Tímea azt mondta, hogy azért értelmezik így az üzenetet, amit közvetíteni akart, mert nem mondhatta végig, hiszen ő nem azt kifogásolta, hogy támogatja a kormány a határon túliakat, hanem, hogy ezzel szemben a magyar egészségügyben nagy hiány van a határon túlra juttatott eszközökből. A képviselő teljes nyilatkozata itt olvasható. (hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »