A közel két hónapja nyeretlen, házigazda Újpest meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az ősi rivális, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
A zöld-fehérek ezzel együtt tovább folytatták veretlenségi sorozatukat, lassan tíz éve, 2015 decembere óta veretlenek a lila-fehérekkel szemben, ez a sorozat immár 31 találkozó óta tart, ebben az időszakban 24 FTC-siker mellett ez volt a hetedik döntetlen.
Az Újpest, amely egy 1949-es eredeti mintát újjáélesztve különleges, csak ezen a meccsen használt mezben lépett pályára, hatalmas tempót diktálva nekiesett esélyesebb riválisának, az első tíz percben uralta a játékot, de csak helyzetig jutott, a vezetést nem tudta megszerezni. Ezt követően teljesen kiegyenlítetté vált a mérkőzés, többnyire a két 16-os között folyt a játék.
A játékrész derekán a Ferencváros az első lehetőségét gólra váltotta, ugyanis ahogy nemzetközi szinten is meggyűlik az ellenfelek baja
Varga ellenállhatatlan fejjátékával,
úgy az első pontos beadásnál az újpesti védők sem tudtak mit kezdeni a válogatott csatárral, aki védhetetlenül bólintott a kapu bal oldalába.
A kockázatot eddig sem vállaló zöld-fehérek még inkább megnyugodtak és türelmesen futballoztak, az Újpest viszont ismét magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, Grófnak többször is védenie kellett, a legnagyobbat Horváth életerős, keresztléc alá vágódó távoli bombájánál.
Térfélcserét követően a hazaiak már korántsem tudtak akkora nyomást gyakorolni a vendégekre, mint az első félidőben. Ebben az időszakban sokkal inkább az FTC akarata érvényesült, Levinek és Tóthnak is volt esélye, hogy csapata második góljával magabiztosabbá tegye a vezetését.
Csakhogy ezúttal az Újpest egyenlítése jött a „semmiből”, méghozzá Horváth egyérintős megoldásainak köszönhetően egy remek támadás végén. A gól lendületet adott a hazai csapatnak, de a Ferencváros sem vett vissza a tempóból, így teljesen nyílttá vált a küzdelem.
A hajrában mindkét fél vezetett ígéretes akciókat, újabb találat nem született, így maradt az igazságos pontosztozkodás. A ferencvárosi kapust, Grófot kiállították a hosszabbítás végén, mert ellökte az egyik labdaszedőt, így az utolsó két percben Varga állt a kapuban, de nem akadt dolga a lefújásig.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


