Kiakadtak a menekültek az ujjlenyomat és a fénykép miatt

Kiakadtak a menekültek az ujjlenyomat és a fénykép miatt

Adataik rögzítése miatt tiltakoztak az illegális migránsok csütörtökön Röszkén, a határsértők ideiglenes szálláshelyén – a kormányszóvivő szerint.

Kovács Zoltán a köztévében azt mondta: többen nem akarták, hogy ujjlenyomatot vegyenek tőlük és lefényképezzék őket. A rendőrséget azután riasztották, hogy többen szabadságot követeltek maguknak. A kommandósoknak végül nem kellett beavatkozniuk. A gyakorlat szerint egyébként a zöldhatáron elfogott illegális bevándorlók Röszkén enni és inni kapnak, illetve felveszik az adataikat.

– Nem került sor rendőri intézkedésre, a konfliktus megoldódott. A helyzetet a rendőrség kezelte, és ütemezetten zajlik az illegális migránsok elszállítása – közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Drámai a helyzet

Drámai helyzet alakult ki Szegeden a menekültek miatt: szerdán több mint ezren jötten át a zöldhatáron – jelentette ki a Hír TV Magyarország élőben című műsorában a város fideszes frakcióvezetője. Nógrádi Tibor szerint a városvezetés politikai okokból állítja, hogy a megyeszékhelyen nem okoznak társadalmi feszültséget a menekültek.

– Nagyon-nagyon kaotikus és nehezen kezelhető helyzet alakult ki, olyannyira, hogy a belvárosból, Tarjánból, tehát Szegednek a migrációtól távoli területéről is érkeztek polgárőrök a helyzet megoldására, és a migráció negatív hatásának kiküszöbölésére. Szegeden félnek az emberek, és nem értik, a polgármesterüket. Több emberrel beszéltem, meggyőződéssel vallják, hogy pártpolitikai célból és saját karriercélból nyilatkozta azt egy országos napilapnak, hogy Szegeden nem lehet migránsokkal találkozni, és hogy a szegediek nem félnek a migrációtól. Ez nem igaz. Pont az ellenkezője az igaz – mondta Nógrádi Tibor.

Hírdetés

Miniszterelnöki segítségkérés Mint ismert, Orbán Viktor Európai Bizottság és az Európai Parlament elnökétől kért levélben segítséget az illegális bevándorlók visszatoloncolásával kapcsolatos vitában. Bővebben>>>


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »