Kiakadt és visszavágott a Külügy

Nem alapvető emberi jog, hogy tömegek „végigmasíroznak” biztonságos országokon, megszegik a nemzetközi és a nemzeti törvényeket, és kiválasztják, hogy hol akarnak élni – reagált szombaton a Külgazdasági és Külügyminisztérium az amerikai külügyi tárca szokásos évi emberi jogi jelentésére.

Az amerikai külügyminisztérium pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében Magyarországgal kapcsolatban a legfontosabb emberi jogi problémának az országon áthaladni akaró migránsok és a menedékkérők kormányzati kezelését nevezte. A korrupciót is a problémák között említették.

A külügyi tárca – az MTI-nek küldött – reagálásában az áll, szemben az amerikai külügyminisztérium régi demokrata érzelmű apparátusával, a magyar kormány az illegális bevándorlással kapcsolatban egyetért Donald Trump elnökkel, a magyar emberek biztonságát tartja a legfontosabbnak.

Hírdetés

Hangsúlyozták, hogy egy illegális bevándorlót sem engednek be Magyarországra, amíg a kérelmét el nem bírálják.

Mint írták, objektív tények mutatják, hogy a minden konkrétumot nélkülöző korrupciós vádak alaptalanok, hiszen a magyar gazdaság évek óta erősödik, a bérek nőnek, az államadósság csökken, a költségvetési hiány pedig 3 százalék alatt van.

A magyar emberek egymás után kétszer nagy többséggel szavaztak bizalmat az Orbán-kormánynak, az illegális bevándorlásra pedig 3,3 millió ember mondott nemet demokratikus népszavazáson. A magyar emberek döntéseit mindenkinek tiszteletben kell tartania – tették hozzá.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »