A norvégiai Selja szigetén található kolostorromok között Szent Sunniva tiszteletére júliusban bemutatott szentmisén tudatta Fredrik Hansen oslói megyéspüspök a hírt: hamarosan megindul az 1928-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Sigrid Undset konvertita írónő boldoggá avatási eljárása. Kőrösiné Merkl Hilda irodalomtörténész írását adjuk közre.
„Számunkra ő sokkal több, mint Nobel-díjas írónő. A keresztény hit modellje, példát mutatott az erényekről és az életszentség kereséséről, mely meghatározta az életét” – állapította meg a norvég főpásztor szentbeszédében. Sigrid Undset „állandó és konkrét figyelmet tanúsított a szegények iránt. Teljesen leánya gondozásának szentelte magát, kiállt az élet és annak szent mivolta mellett. Számos könyvén keresztül rengeteg hívőt szólított meg, arra ösztönözve őket, hogy Krisztusban éljenek, és tanúságot tett középkori szentjeinkről” – hangsúlyozta az oslói megyéspüspök.
Undset nagy tiszteletnek örvend a hívek körében, Ezért a Skandináv Országok Püspöki Konferenciája és Sigrid Undset életének szakértői feltették a kérdést: „Ahogy Szent Sunniva és társai, úgy Sigrid Undset is példa legyen számunkra a Krisztusban való életre”.
Ki volt Sigrid Undset?
„A gyászmisét a kis Szt. Torfinn-templomban tartották Hamarban. A ravatalt a norvég zászló borította, a koporsót virágok koszorúzták és a templom is tele volt virágokkal. Az egyik bükklombkoszorú a dániai Kalundborgból érkezett… onnan, ahol Sigrid Undset 1882. május 20-án meglátta a napvilágot.” – írja Tordis Ørjasæter norvég irodalomkritikus.
Tekintélyes, jómódú polgár családba született, édesanyja az okos és művelt dán Anne Charlotte Gyth volt. Édesapja, Ingvald Martin Undset, a 28 éves korában doktori fokozattal rendelkező, nemzetközileg elismert norvég archeológus. A szabadgondolkodású, baloldali irányultságú, értelmiségi szülők elsőszülött leánygyermeküket Ragna Nielsen hasonló szellemiségű magániskolájába íratták be.
Az Elleve aar (Tizenegy esztendő, 1934) című megindítóan szép önéletrajzi írását a hőn szeretett apa 1893-ban váratlanul bekövetkezett halála ihleti. A kettejük mély kapcsolatából fakad Sigrid Undset korai, intenzív érdeklődése a tudomány, a történelem és a kultúra iránt. A 11 éves Sigrid és két húga számára az élet az apa halála után alapvetően megváltozik. Az anyagi gondok lehetetlenné teszik, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson. A középiskola után titkárnői képesítést szerez és családfenntartói felelősséggel munkát vállal egy német érdekeltségű cégnél, ahol nagy megbecsülésnek örvend. Az irodai teendők azonban szenvedést jelentenek számára. Ekkor
A középkori népballadák, népdalok, a német Minnesäng, a sagák és a legendák iránt különös érdeklődés mutat.
Első realista, kortárs regényei és novellái az álmok és a valóság összeütközése nyomán keletkező konfliktusokat ábrázolják. Nőalakjai boldogságról szőtt álmainak be nem teljesüléséért és a szinte törvényszerű csalódások következményeiért Undset nem a társadalmat vagy a körülményeket hibáztatja, mint az egyenjogúságért küzdő, ún. női irodalom általában, hanem magukat a nőket, akik engedik, hogy romantikus álmaik elfedjék a valóságot.
Az első nyomtatásban megjelent műve, a Marta Oulie asszony (1907) és főként a Jenny című regény (1911) az erotikus aspektusok és a sajátos nőszemlélet miatt nagy felháborodást keltett, de biztosította számára az elismerést is. Et kvindesynspunkt (Női nézőpont, 1919) című kötetében maga is vallja, hogy a nők jogi, szociális és gazdasági felszabadításáért vívott harc szükséges és időszerű, de a legfontosabb feladat a gyermekek biztonsága a családban, akik a legnagyobb védelmet a keresztény házasság keretében élvezhetik. Az esszékötet egyértelmű tanúságtétel a keresztény életgyakorlat mellett.
Az 1909-ben elnyert állami ösztöndíj új utakra vezeti. Több hónapot tölt Rómában, a várost szülővárosának tekintette. (Ha édesapja váratlan betegsége nem kényszeríti a szülőket visszatérésre, Sigrid valóban Rómában látta volna meg a napvilágot.) A norvég művészkolóniában ismeri meg későbbi férjét, a nős, háromgyermekes festőt, Anders Castus Svarstadot, akivel három évvel később köt konfliktusokkal és megpróbáltatásokkal teli, rövid ideig tartó házasságot. Három közös gyermekükkel és Svarstad három gyermekével, Undset hat gyermekért visel anyai felelősséget. Helyzetét tovább nehezítette, hogy férjének egyik gyermeke és közös kislányuk, Maren Charlotte (becenevén Mosse), fogyatékkal élő volt.
Az ún. újrealizmus, a norvég irodalomtörténetben használatos korszakmeghatározás, mely bár fő vonását tekintve realista, különbözik a XIX. század második felét jellemző realizmustól, vagy a naturalizmustól és távol áll a romantikától. Sigrid Undset művei ebbe az irányzatba tartoznak, sőt éppen az ő művei segítenek definiálni magát az irodalmi irányzatot, mely a korszak regényeiben jut meghatározó szerephez. Az egyéni és az általános, minden történelmi korszakban aktuális emberi problémákat jeleníti meg.
A nagy szavak és a heves érzelmek értéke devalválódik, de „a lángoló szív”, a vágyak, bár nem nyernek primátust, a mélyben jelen vannak. Küzdelmes, talán kissé szürke, de a mindennapok valós, többnyire cseppet sem hősies történéseiben megnyilvánuló realizmus jellemzi Undset kortárs- és történelmi regényeit egyaránt. Az utóbbiak felé éppen azért fordul, hogy a regény adta keretek és az időbeli távolság lehetőségeit kihasználva vizsgálja és „válaszolja meg” kora egzisztenciális kérdéseit. Az emberi problémák állandóak: a bűn és a felelősség, az egyén viszonya a többi emberhez, a lélek viszonya Istenhez és a fő kérdések: Ki az ember, és mi dolga a világon?
A válaszok az I. és a II. világháború előtti, alatti és utáni időkben, a humanizmus és a tudományhit összeomlása után, a materializmus és a hibásan értelmezett szabadság okozta csalódottság állapotában óriási jelentőségűek, mert az új vagy éppen a régen megtagadott, elfeledett válaszokban rejlenek a fizikai és lelki túlélés kulcsai. A kérdések és a válaszok etikai és morális gyökerűek.
Az I. világháború eseményei és Undset házasságban szerzett tapasztalatai súlyos krízisbe torkollanak. Az otthonról hozott szabadgondolkodó szellem révén világlátását agnosztikus szkepsis jellemezte. Valószínűleg egy vallási élmény hatására, sok szenvedés után, megváltoztatta a kereszténységről alkotott nézeteit. Többé már nem gondolja, hogy az ember teremtette az Istent, hanem hiszi, hogy az Isten teremtette az embert. Azonban nem a lutheránus-evangélikus egyház felé fordul, mely Norvégiában államvallás és Undset is ennek az egyháznak lett tagja a keresztségben, hanem
Döntése „botrányos szenzációt” okozott Norvégia-szerte, sőt a világban is, ahol neve a Krisztin Lavransdatter című, 1928-ban Nobel-díjjal kitüntetett regénye révén már ismert volt. A heves és gyakran durva támadások azonban kifejlesztették vitakészségét. Éveken át harcosan védte Katolikus Egyházát, és kiváló polemikus írásaiban számtalanszor bizonyította újságírói erényeit.
Ezekben az embert próbáló időkben érik nagy formátumú elbeszélővé. A XIII. század végén, XIV. század elején játszódó, nagy történelmi regény, a Krisztin Lavransdatter, másfél évtizeden át foglalkoztatta. Ezen idő alatt páratlan mennyiségű emberi és írói tapasztalatot szerzett, sok szenvedés érte, de megtapasztalta a család, az anyaszerep szépségeit és nehézségeit, valamint a hit megtartó erejét is. Az élet lehető legteljesebb ábrázolására törekedett. Alakjai hús-vér emberek, akik a varázslatos Gundbransdal, Oslo és Trøndelag mindmáig szinte érintetlen természeti környezetében élnek.
A regényben megjelenő konfliktusok a középkor teocentrikus világképének és a reneszánsz antropocentrikus életszemléletének összeütközéséből fakadnak. Az emberi életet „megrázó vállalkozásként” ábrázolja, mely nem más, mint szüntelen harc a világosság és a sötétség erői között.
Sigrid Undset alkotói világképének kialakításában, hite mellett, döntő szerepe volt a svéd természettudós, botanikus, orvos, Carl von Linnének, a növények rendszertana kidolgozójának. A taxonómia (taxis=rend, nomos=növény), azaz az élőlények rendszerezésének és megnevezésének gyakorlata nagy hatással volt a botanika iránt gyermekkorától fogva érdeklődő íróra. Szinte csillapíthatatlan vágy élt benne az organikus folyamatok megismerésére, főleg a növények vonatkozásában, ami egész életében elkísérte. Talán ezért igazolható az állítás, hogy Sigrid Undset írói univerzumához a kulcsot Linné munkásságában kell keresnünk, aki természettudós volta mellett morálfilozófus is volt. „Nekem Linné, kora gyermekkorom óta egyfajta világi védőszentem volt”, állítja Undset.
Undset Linné tanainak alapos tanulmányozása után arra a következtetésre jut, hogy a dolgok akkor érik el a teljességet, ha a dolgok rendjében az összefüggések megfelelő szintjére kerülnek. Ezért a jelenségeket rangsorolni kell, melyek lényegüket tekintve tények és igazságok lehetnek. Az igazság a dolgok természeti alapja.
A modern világ gondolkodásmódját azért vádolja, mert teljességgel hiányzik belőle a taxonómikus tudatosság. Ennek következtében nem látja a különbséget a jelenségek jellege között, lefedi a valós különbségeket és szétválaszt összetartozó jelenségeket. Mindez fogalomzavart szül. Linné nyomán Undset hisz a „nemesis divinában”, a bűn és bűnhődés összefüggésében. Krisztin Lavransdatter című regénye a középkor egységes keresztény hitének, kultúrájának hanyatlását mutatja be, ami a gőg, a nárcizmus és az isteni törvények alóli felszabadulás vágyának erősödése miatt következik be. Az engedelmesség erényének megtagadásában és a tekintélyelv összeomlásában látja a bajok gyökerét. Az egész Európát megtizedelő, pusztító pestis beteljesíti a hanyatlást. De az első hó szimbolikus értelemben jelzi a megtisztulást, az újrakezdést, amelynek garanciája a túlélők szenvedések árán megharcolt alázata.
Undset már 1930 körül látja a nácizmusra utaló jeleket és 1933 után nyíltan küzd ellene. Ezért művei az elsők között kerülnek a tiltott könyvek listájára Norvégiában. 1940-ben a németek bevonulása elől Svédországba, majd Amerikába menekül. Fogyatékkal élő leánya Mosse, ekkor már halott. Fiát, Anderst, aki tisztként szolgált a norvég hadseregben, eltalálja egy német golyó. Csak ketten maradnak legkisebb fiával, Hans-szal. Házába a német főhadiszállás költözik.
Az új könyv, a Krisztin Lavransdatterrel azonos korban Itáliában játszódó regény, a Sienai Szent Katalin-életrajz, hosszú éveken át foglalkoztatja. Amerikában tárgyal kiadójával a mű megjelentetéséről. 1945-ben tér haza az immár szabad Norvégiába. Megtört és elfáradt. Nem nyeri vissza régi önmagát, de dolgozik a művön. Undset mind a Kristin Lavransdatter című regényében, mind a Caterina av Siena-ban „a század betegségét, az eredendő bűnt, a gőg kemény következményének látja”.
Harcolnia kell az égbekiáltó bűnök ellen az Egyházban. Egyértelmű, hogy Undset ugyanezt az üzenetet intézi a huszadik századhoz, mely a fogalomzavartól, a szellemi és erkölcsi hanyatlástól szenved. Ebben a kontextusban válik érthetővé állítása a történelmi regény műfajáról: „Hiszen az ember csak saját koráról tud regényt írni.”
Sienai Katalin számára az Egyház szeretett Jegyesének, Jézus Krisztusnak misztikus teste, melynek tagjai az emberek, és pedig minden ember. Egy ember vagy egy intézmény betegsége az egész testet megbetegíti. Katalin a bajok fő okát, az Egyház „babiloni fogságában”, azaz a pápák Avignonban tartózkodásában látja. Szent Péter székének elhagyása, amit a kortársak, a hívek, a nyáj cserbenhagyásaként értékeltek, megroppantotta az Egyházat. Katalin életfeladatának tekinti, hogy visszavezesse a pápát Rómába, ami meg is történik. Az engedelmesség erényének megtagadása, a természet által az emberre rótt kötelességek elhanyagolása a pusztuláshoz és a hatalommal való visszaéléshez vezet. Mindkét mű, a Krisztin Lavransdatter és a Caterina av Siena is a huszadik századnak üzen.
A munka az utóbbival, bármennyire szerette is a középkort, bármennyire rajongott is Itáliáért, önemésztő, fáradságos küzdelem volt. Gyakran érezte, hogy képtelen úrrá lenni a hatalmas anyagon. Bevonult a domonkos szerzetes nővérek által működtetett Caterina Otthonba, és néhány hónapig ott élt és dolgozott. Domonkos harmadrendiként szívesen látott, visszatérő vendég volt az otthonban. A mindennapi szentmisehallgatás és a szakrális csend sokat lendítettek a regényen. Végül 1947-ben elkészült a kézirat, melynek tisztázását szokása ellenére másra bízta, és 1948 tavaszán juttatta el amerikai kiadójához. A Doubleday & Doran Kiadó visszaküldte a regényt. Nem ilyen könyvre gondoltak, írták, nem illik az általuk kiadott szentéletrajzok sorába.
Sigrid Undset az első könyvével is így járt, s most az utolsó is hasonló sorsra jutott. A két visszautasított könyv, az Aage Nielsson til Ulvholm és a Caterina av Siena között azonban
Sigrid Undset azonban szívében, lelkében elfáradt. Amikor 1949 májusában, Hamar városa 900 éves fennállásának ünnepségén valaki megkérdezte tőle, mi újság a Caterina av Siena-val, így válaszolt: „Az sohasem készül el.” A könyv megjelenését nem élhette meg. A mű posztumusz jelent meg 1951-ben Oslóban, az Aschehoug Kiadó gondozásában.
A hamari ünneplés után néhány nappal Sigrid Undset ismét súlyos vesegyulladást kapott. Magas lázzal szállították a lillehammeri kórházba.
Sigrid Undset elhagyta az ágyát, a fölötte függő keresztet és imazsámolyát. A több mint kétszáz éves ezüst keresztet még Rómában vásárolta, amikor először járt ott. Elhagyta a kandallós nappali szobát, melyet Svarstad (a férj) festményei díszítettek, és VII. Haakon király dedikált arcképét az íróasztalán, mellette idősebb fia háborús kitüntetését, valamint Anders és Mosse (fogyatékkal élő leánya) fotóját. A falon a költő Wergeland és Linné egy fiatal kori képe függött, amelyen a tudós lapp népviseletben egy csokor ikervirágot tart a kezében. Elhagyta az édesanyjától örökölt varróasztalt, ahol gyakran varrogatott vagy kötött. Írógépében egy félig teleírt oldal […] Az ezüst melltűt, benne Mosse egy hajtincsével azonban magával vitte.
1949. június 10-én érte a halál. Egyedül volt.
„Kötelességek és kötelességek, kötelességek és tehetség, kötelességek és engedelmesség, kötelességek és magány. Persze néhány boldog óra is, nagyon régen. Hűséges volt-e a kicsiben – vagy a nagyban? Azok közé tartozott-e, akik vittek olajat a lámpásukban? Hallhatja-e majd, amikor azt mondja: Menj be Urad örömébe?” – teszi fel a kérdést az életműre reflektálva Tordis Ørjasæter norvég irodalomkritikus.
A Vénusz bolygón az egyik kráter a Nemzetközi Asztronómiai Unió döntése alapján Sigrid Undset nevét viseli.
(A szerkesztett és kibővített írás a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent Sigrid Undset: Sienai Szent Katalin című könyvben jelent meg. A kötet fordítója és az életrajz írója: Kőrösiné Merkl Hilda)
Fotó: AFP (Collection Roger-Viollet / Roger-Viollet)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
