„Ki tenné tűzbe Vajnáért vagy Habonyért a kezét?”

A korrupció visszaszorítását kérte számon a kormányon napirend előtti felszólalásában a Jobbik elnöke. L. Simon László szerint a radikális párt bizonyítékok nélkül vádaskodik.

Vona Gábor azt hangoztatta, hogy a választások előtt minden párt a korrupciós visszaszorítását ígéri, majd kormányra kerülve már nem érdekelt a felszámolásában. A radikális párt elnöke úgy fogalmazott: a Fidesz mára túlszárnyalta a szocialistákat korrupciós ügyekben, és az ügyletekért a miniszterelnök is felelős, ezt mutatja szerinte az is, hogy kiket tart három legfőbb bizalmasának.

„Ki a miniszterelnök három legfőbb bizalmasa? Andy Vajna, Mészáros Lőrinc és Habony Árpád. Most itt félretéve minden pártpolitikai hovatartozást, üléspontot és álláspontot, önöket is kérdezem, fideszes képviselőtársaim: van-e olyan itt közöttünk, aki ezért a három emberért tűzbe merné tenni a kezét? Vagy akár csak az egyikért, nem mind a háromért? Nincs itt senki!” – fogalmazott Vona Gábor.

Hírdetés

A Jobbik bizonyítékok nélkül vádaskodik – reagált a Jobbik-elnök felszólalására L. Simon László. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára arra emlékeztette Vona Gábort, hogy a radikális pártnak is van olyan ügye, amellyel el kellene számolnia. Hozzátette: ha a Jobbik tud korrupciós ügyekről, tegyen feljelentést.

„Önök csak vádaskodnak, nem tesznek feljelentéseket, egyetlenegy bizonyíték nincs. Lettek volna ilyen hangosak Simon Gábor 200 milliójánál, vagy lennének ilyen hangosak akkor, amikor az EU felfüggesztette Kovács Bélának a mentelmi jogát” – fogalmazott az államtitkár.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »