Ki nem találná, melyik a leghazafiasabb nemzet

A megkérdezett németek mindössze kilenc százaléka vallotta magát erősen patriótának a YouGov legutóbbi felmérésén.

A kilenc országban elvégzett kutatás során az eredmények azt mutatták, hogy Németországban a leggyengébb hazafiasság mértéke. Mint a YouGovnál is jelezték, a németeknél a történelem meggyengítette a nemzeti büszkeséget, a patriotizmus pedig olyan mozgalmakkal kötődik össze, mint a muszlimok bevándorlását ellenző PEGIDA.

Nem sokkal jobb a helyzet a briteknél sem: noha az idősebbek számára még fontos a hazaszeretet, a felmérés eredménye alapján minél fiatalabb valaki, annál kevésbé tartja szem előtt a patriotizmust. Ezt nem csak az támasztja alá, hogy a 18–24 éveseknek csak 15 százaléka vallotta magát erősen hazaszeretőnek, hanem az is, hogy a válaszolókkal megíratták azt a tesztet, amelyet a brit állampolgárságot felvenni szándékozó bevándorlóknak kell teljesíteniük, és a fiatalok 51 százaléka megbukott. Egyébként az Egyesült Királyságban összesen a megkérdezettek 32 százaléka vallotta magát erősen hazaszeretőnek.

Hírdetés

És a leghazafiasabb…

A vizsgált kilenc ország közül Thaiföld végzett az első helyen: az elemzés szerint a népszerű király stabilizáló erőként hat az egyébként politikailag eléggé széttöredezett társadalom számára. Az országban, ahol önbevallásos alapon 58 százaléknyi az erősen patrióta állampolgár, nemrég ingyenjegyeket adott a kormány egy nemzeti érzelmeket megmozgató filmre. Egyébként amellett, hogy népszerű, tilos is kritizálni Thaiföld uralkodóját.

Thaiföldet sorrendben az Egyesült Államok (49 százalék) és Kína (48 százalék) követi. Negyedik a már tárgyalt Egyesült Királyság, utána pedig Ausztrália (27 százalék), Indonézia (23 százalék), Szingapúr (15 százalék) és Malajzia (12 százalék) sorakozott fel a lista hátsó felében, egyedül Németországot megelőzve.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »