
1. Tóbiás József
Erősség: Címvédő. Félkézzel kinyitotta vasárnap a boltokat, miközben másik kezével bőszen hirdeti, hogy több pénzt az embereknek: FIZETÉSEMELÉST! Egy ilyen klasszikus baloldali programmal nem lehet hibázni. A kisember erre csak igent mondhat!
Gyengeség: Tóbi 2003 óta a legmagasabb költségtérítést vette fel a képviselők közül, mintegy 5 millió forintot, mivel hivatalosan Kisvárdán lakik, a gyakorlatban viszont Érden. Elég ciki. De persze ez tök más. További hátrány hogy Tóbiás olyanokat nyilatkozik, hogy „van olyan barátom, aki szerintem azóta tudja, hogy Józsefnek hívnak, amióta MSZP-elnök vagyok.” No komment.
2. Molnár Gyula
Er
Gyengeség: Nehezen viseli a késést. Az egyik ülésen például ezekkel a szavakkal illette szabaddemokrata alpolgármesterét: „Hol a faszomban van a Lakos bazmeg, tele van a tököm, hogy eljátssza mindig ezt az izét.”
3. Hiller István
Erősség: 
Gyengeség: Hiller István művelt ember. Igazi értelmiségi, talán az egyik utolsó gondolkodó az MSZP berkein belül.
4. Gyurcsány Ferenc
Erőss
Gyengeség: Elkúrta.
5. Mesterházy Attila
Erősség: Megme
Gyengeség: 2010-ben bár megtehette volna, hogy leszámol a Gyurcsány-korszakkal, ezt nem tette meg. Így négy évvel később szépen felzabálta őt az Összefogás.
6. Tóth Bertalan
Erősség
Gyengeség: Tapasztalatlannak számít a politikában.
7. Kunhalmi Ágnes
Erőss
Gyengeség: Lendvai Ildikó fiatalabb klónja.
+1. Fásy Ádám

tsák a segélyeket.
Gyengeség: Mostanában a fideszeseket is táncra perdíti, mindez megnehezítené az Összefogást.
<!– –>
Forrás:spiler.blog.hu
Tovább a cikkre »



