Ki konspirál?

Ki konspirál?

A választási kampányban a magyar kormány elleni legvadabb nemzetközi támadások összehangoltságának említése összeesküvés-elmélet, míg az immár bizonyítottan alaptalan Putyin-összeesküvések kerepelése nem az.

Attól kezdve, hogy Donald Trump amerikai elnök megnyerte a 2016-os választásokat, másról nem szólt a fősodorhoz tartozó nyugati média, minthogy mindezt Putyin közbeavatkozásának köszönheti. Aki mindezt a hazai lecsapódásban kívánja ellenőrizni, nézze meg az erről napi szinten érkezett híreket, elsősorban az ezen összeesküvés-teóriákat nagy élvezettel visszhangzó balliberális nyilvánosságban. Ugyanez a sajtó valahogyan elfelejtett viszont hangot adni arról, hogy kiderült az, amiről az eszüket el nem vesztett, egészséges gondolkodású emberek mindig is meg voltak győződve: az egész egy óriási hazugság.

E konteószövögetésre tett pontot a Putyin-barátnak igazán nem nevezhető amerikai kongresszus, amikor március 22-én annak hírszerzési bizottsága hivatalosan szavazott arról, hogy lezárja az Oroszország-vizsgálatot. Ugyanis a törvényhozók – bármennyire is keresték és igyekezték megtalálni – nem bukkantak semmilyen bizonyítékra a Trump munkatársai és Oroszország közötti összjátékra. Az amerikai ellenséggyártást szorgalmazó hadiipari komplexum nyilván spontán örömére ugyanez a sajtó természetesen megtalálta az újabb Oroszország/Putyin-összeesküvést abban a mérgezési esetben, amelyet az Egyesült Királyságban követtek el egy volt orosz kém és lánya ellen. Noha az orosz kormány ismételt kérése ellenére a brit vezetés nem hajlandó semmiféle bizonyítékot átadni senkinek, beleértve a kifejezetten az erre illetékes hágai szervezetnek, a verdikt készen áll, és egymás után utasítják ki az orosz diplomatákat, nemcsak a váddal játszó Nagy-Britanniából, de az azt engedelmesen, szinte bégetve elhívő, illetve ismételgető uniós tagországokból is.

Most pedig tegyünk kísérletet arra, hogy megvizsgáljuk, van-e valamilyen összehangoltság azon nyugati fősodratú médiumok között, amelyek folyamatosan „álhíreknek”, divatossá vált angol nevén „fake news”-nak és összeesküvés-elméletnek bélyegzik mindazt, ami az igazságügyi eljárásoknak, sőt hekkertámadásoknak egyre inkább kitett független sajtóban olvasható. Akár a „mély államról”, akár arról, hogy az miként befolyásolja az őt szolgáló médiát. Az április 8-i, tehát alig több mint másfél hét múlva megtartandó magyarországi törvényhozási választásokról megjelent, ugyanarra hangszerelt cikkekről van szó.

Aki figyelemmel kísérte azt, hogy a nyugati sajtó az elmúlt huszonnyolc évben miként „tudósított” arról a Magyarországról, amelyet éppen jobbközép koalíció irányított, talán nem száll vitába a megállapítással, hogy noha az ilyen időszakokban rólunk szóló külföldi írások a lehető legnegatívabb színekben tüntették fel az eseményeket, és erősen csúsztattak, nem egyszer hazudtak, az, ami most folyik néhány hete, nyugodtan nevezhető példátlannak. Még a balliberális 168 Óra nevű hetilapnak is feltűnt mindez, amely e címmel írt cikkében örvendve a jelenségről: „Egyre durvábbakat ír Orbán Magyarországáról a nyugati sajtó”.

A legrangosabb nyugati médiumok is mintegy vezényszóra olyan mélységekbe süllyedve terjesztik a legképtelenebb hazugságokat Magyarországról, a magyar politikai rendszer milyenségéről, ami valóban példátlan. Nézzünk meg néhány ilyen, az elmúlt pár napban nyilvánosságot látott cikket!

Az amerikai liberális értelmiség kéthetente megjelenő, kedvenc Élet és Irodalom-szerű folyóirata, a New York Review of Books legújabb, április 5-i keltezésű számában az egyik vezető anyag Jan-Werner Müllernek, a Princeton Egyetem politológiai tanárának tizenhét nyomtatott oldal terjedelmű írása. Ebben a szerző azt hazudja, Magyarországon a televízióból és az írott sajtóból lehetetlen értesülnie a korrupcióról, mert a média egésze a kormány kezében van. A cikk egyébként álrecenzió, ugyanis Paul Lendvai legutolsó könyvére hivatkozik. Annak eredetije 2016-ban jelent meg németül, de mindkét angol kiadása is már tavaly napvilágot látott. Egyik Orbán: Európa erős embere, a másik Orbán: Magyarország erős embere címmel. Ez utóbbit taglalta Müller.

Nyilván semmi összehangoltságról nem szabad (tilos) beszélni akkor, amikor ugyanezt a Magyarország iránti felfokozott érdeklődést vesszük észre a Newsweek hetilap esetében. Ki más szerepelne a nemzetközi kiadás március 30-i számának címlapján, ha nem a magyar miniszterelnök, ezzel a jobb vállára nagy betűkkel írt megjelöléssel: „Mr. (Far) Right”, azaz „Mr. (Szélső) Jobboldal”. Bal füle mellett pedig kisebb betűkkel ez áll: „Tudni akarja, hogy Európa NACIONALISTÁI miért virágzanak? Kérdezze meg Magyarország miniszterelnökét, Orbán Viktort”. És a cikkíró megkérdezi mindazokat, akikről tudja, válaszuk erősíti a „mély állami” vonalat, amelytől eltérni szigorúan tilos.

Szintén nyilván teljesen véletlen, hogy ugyanilyen hangon szólalt meg március 23-án a Washington Postban az Amerikában nyugdíjasan unatkozó, a Népszavában rendszeresen írogató Charles Gati. Cikkének címe: Miért vádolja a magyar miniszterelnök George Sorost az ország minden bajáért? Olvasóink nem fogják elhinni, de Gati is egészen véletlenül a már második angol kiadást is megélt Lendvai-féle Orbán-könyv kapcsán vonja le verdiktjét, ami – mint ez minden fősodratú médiumnál kötelező – a magyar miniszterelnököt a szerintük antiszemita Soros-kampány miatt is felelősségre vonja. E véletlensorozat további része a március 25-én a New York Timesban, annak fiatal tudósítója, Patrick Kingsley tollából megjelent budapesti keltezésű, nyolc nyomtatott oldal terjedelmű „riport” a választások előtti helyzetről. Még Hódmezővásárhely angol fonetikus kiejtését is közölve. A megszólaló hazai figurák szintén egészen véletlenül totálisan megerősítik a „mély állami” vonalat, vagyis azt, aminek ellenkezőjét, értsd a valóságot, tilos leírni.

Magyarország régi ismerősének, a népszavás és egykori szabadnépes Várkonyi Tibor nagy barátja, Florence La Bruyer napilapjának, a francia Libérationnak ugyancsak tegnapelőtt jutott eszébe, hogy még nem írt Hódmezővásárhelyről. Ezért jelent meg most a téma A kis város Magyarországon, amely kihívást intéz Orbán ellen címmel. A legnagyobb példányszámú osztrák lap, a Kronen Zeitung pedig március 23-án hozta a miniszterelnök hamiskásan mosolygó fotójával illusztrált cikkét ezzel a címmel: Magyarország: „Szervezett csalás” EU-milliókkal.

Globális összehangoltság? Ugyan! Tiszta véletlen. Meg különben is: Putyin keze mindenhová elér.

http://magyarhirlap.hu/cikk/114165/Ki_konspiral

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »