A Magyar Tudományos Akadémia lassú átszervezése ugyan megindult a rendszerváltáskor, azonban az intézmény mind a mai napig nem szabadult meg az 1949-es, szovjet típusú szerkezettől. A MTA Történettudományi Intézetében még mindig fontos pozíciót birtokol a marxista történelemszemlélet élő apostola, a korábbi MTA-elnök Glatz Ferenc is, miközben az intézet vezetése a kormány oktatáspolitikáját hevesen bíráló baloldali történészek gyűjtőhelye.
Ennek a rendkívül centralizált és bürokratikus rendszernek a lebontására már történtek kísérletek, de általában belső ellenállás miatt meg is buktak. Számos cikk, sőt cikksorozat jelent meg a médiában arról, hogyan lehetne átalakítani az intézményt, a szervezeten belül dolgozó kutatók némelyike is kritikus hangot ütött meg a szovjet rendszer maradványai ellen. Rövid áttekintésben szemléltetjük, hogyan vált a független tudományos intézmény a szovjet igazgatás részévé, és mitől kellene valóban megszabadulniuk.
A szovjet diktatúra megteremtését követően az ország összes intézményét, így a Magyar Tudományos Akadémiát is átszervezték, megváltak a régi, tudományos fokozattal és nemzetközi elismeréssel rendelkező tagoktól: 230 akadémikusból 122-t kizártak, helyüket a Magyar Dolgozók Pártjához hű emberekkel töltötték fel. A kizárt tagok tudományos pályája ezzel kettétört, nem kaptak lehetőséget pályájuk folytatására idehaza. Az új intézmény működéséről egy törvény is született; az 1949. évi XXVII. törvény 1. paragrafusa kimondta:
A Magyar Tudományos Akadémia a Magyar Népköztársaság legfelsőbb tudományos intézménye, amely a legkiválóbb tudósokat foglalja magában. Célja, hogy az elméleti és alkalmazott tudományok fejlesztésével, művelésük megszervezésével és általában a tudomány minden eszközével hozzájáruljon a szocialista társadalmat építő népek fejlődéséhez, különösen a Magyar Népköztársaság művelődési és népgazdasági feladatainak megvalósításához.
Az intézményt megfosztották tudományos jellegétől és a társadalomban betöltött szerepét is erőszakosan átalakították: egy erősen centralizált intézménnyé vált, az országos tudományos terv kidolgozásán túl a tudományos minősítésen át a tudományos egyesületek és társaságok felügyelete is hozzá tartozott, de ők irányították a tudományos könyv- és folyóirat-kiadást is. Szigorú alá-és felérendelést alakítottak ki.
Az átszervezett Akadémia aztán a kommunista rendszer minden tervét végrehajtotta, a Szovjetunió által sugallt kutatásokat végrehajtotta, társadalomtudományok terén pedig kiállt a „dialektikus és történelmi materializmus” mellett. Kinyilatkoztatta, hogy ez az egyetlen tudományos világnézet, minden más pedig áltudomány, dilettantizmus.
A rendszerváltás sem változtatott ezen a hozzáálláson: a pejoratív megnyilatkozások máig használatosak mindazok lejáratására, akik az MTA-étól eltérő nézetet vallanak.
Az állam átvállalta az intézmény teljes finanszírozását, ami 1949 előtt vegyes rendszerben történt: állami támogatások mellett voltak adakozó mecénások, akik jelentősen hozzájárultak az intézmény működéséhez.
1949-től bevezették a szovjet tudományos rendfokozatokat, mely a tudományok kandidátusa és tudományok doktora fokozat elnyerését politikai feltételekhez kötötte, és odaítélését egy központi szervre, az Akadémia keretében működő Tudományos Minősítő Bizottságra bízza; mindez idegen a hazai és az európai hagyományoktól, amelyek szerint az egyetemek hatáskörébe szokás utalni ezt a feladatot. Többen is nyilatkozták azóta a magyar sajtóban, hogy a tudományos fokozatokkal lehetett manipulálni; ilyeneket nemcsak tudományos munka árán lehetett szerezni, hanem ajándékozni lehetett közéleti szereplőknek, pártfunkcionáriusoknak – egyben meg lehetett akadályozni, hogy nem kedvelt személyek fokozatot nyerjenek.
A RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁNI REFORMTÖREKVÉSEK ÉS BUKÁSUK
Mit tettek az akadémikusok? Amit 1949-ben. Hűek maradtak ahhoz a rendszerhez, amely kiválasztotta és piedesztálra emelte őket. Megnyugodtak, hogy nem lesznek kitisztogatva, megalázkodtak, behódoltak és élvezték a szocializmusban elért előnyeiket. Az Akadémia vezetői is az akadémikusok privilégiumainak megőrzését tekintették első számú feladatuknak.
Ebben fő szerepet kapott Glatz Ferenc történész, reformkommunista judeobolsevik művelődési miniszter, aki 1996-tól 2002-ig állt az MTA élén. Ugyan Glatz hajlandó volt végrehajtani némi konszolidációt, de fő célja az intézethálózat és az akadémikusok privilégiumainak megtartása maradt. A későbbi elnök, Vizi E. Szilveszter nagyobb reformot kezdeményezett, de a reformbizottság javaslatából vajmi kevés került az elnökség elé és lett elfogadva. Már a jobboldalisággal legkevésbé sem vállalható Kornai János közgazdász is megállapította, hogy az MTA-tagság nem tudományos eredményeken, hanem összeköttetéseken múlik. Ezt senki nem is cáfolta.
Kiharcoltak az MTA-nak egy addig ismeretlen köztestületi státuszt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az állam vonuljon ki a magyar tudomány irányításából, adja oda az MTA-nak a szükséges pénzt, az elköltést bízza rá, ők pedig kétévenként beszámolnak az eredményekről. Így lett az MTA állam az államban. Érdekesség, hogy ez a rendszer anno még a megszorítást pártoló és ahhoz muníciót gyártó Népszabadságtól is kritikát kapott.
MAGYAR MARXISTÁK MUTYIAKADÉMIÁJA
Az MTA tagjai egymás között osztogatják a pályázati pénzeket. Az egyik bírálja a másikét, a másik az egyikét és mindkettő nyer. Feltehetjük a kérdést: lehet-e akadémikus, akinek nincs saját kutatási eredménye, soha nem volt témavezetője egyetlen témának sem, a jelöléskor szakmai vezetőjének a kutatásait tüntette föl saját eredménynek. Nincs is az adott témában saját publikációja. A válasz: lehet, ha az adott tudományos osztály tagjai a fent említett módokon le vannak kötelezve.
Persze az örök kedvencünk az MTA Filozófiai Kutatóintézete marad, amelyről a Magyar Nemzet még 2010-11-ben írta meg, hogy összesen 400 millió forintot fizettek ki olyan marxista, lukácsista tanulmányok írására, amelyeket szerzőik (leginkább az átkosban) már jórészt kidolgoztak, és amúgy sem érthető, hogy miért kéne pályázati úton támogatni az érintettek tudományos életművének és oktatói tevékenységének alapját képező, amúgy igencsak meghaladott gondolatok leírását.
Akkor a kedvezményezettek, köztük Heller Ágnes, Gábor György vagy éppen Vajda Mihály antiszemitizmust kiáltottak, de a helyzet csak nagyon lassan változik, hiszen a PestiSrácok.hu tavaly nyáron írta meg, hogy az MTA Filozófiai Intézetében még mindig marxista szeánszok folynak állami pénzen: Heller Ágnes, Vajda Mihály és Krausz Tamás szónokolt ugyanis 1968-ról.
Persze hosszan lehetne írni arról is, hogy az MTA Történettudományi Intézetében még mindig fontos pozíciót birtokol a marxista történelemszemlélet élő apostola, a már emlegetett korábbi MTA-elnök Glatz Ferenc is, miközben az intézet vezetése a kormány oktatáspolitikáját hevesen bíráló baloldali történészek gyűjtőhelye.
pesti srácok
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
