Ki is ez a Pásztor István? – avagy kiállás Gaudi-Nagy Tamás és az igazság mellett

Ma, május 6-án természetesen részt vettem a Gaudi-Nagy Tamás volt országgyűlési képviselő és nemzeti jogvédő által szervezett második tüntetésen is a magyar föld védelmében a Kossuth téren, akárcsak a május 1-én szintén általa szervezett EU képviseleti iroda előtti földvédő tüntetésen. Sőt nem csak részt vettem, hanem lehetőségem nyílt a megszólalásra is!

Nem hallgathattam, mert kora ifjúságomban természetes kapcsolatba kerültem választott szakmám és korábbi hívatásom szerint is a magyar termőfölddel, szőlő és gyümölcskertészként, borászként. Ebben az értelemben kialakult véleményem, társult több évtizedes politikai tapasztalataimmal. Ez a tény állított a Gaudi-Nagy Tamás által felvállalt küzdelem mellé, közel egy évtizedes bajtársaként.

A tüntetésen egy rövid esemény szem és fültanúja voltam.

Jelesül a kora délutáni órákban a Parlament alakuló ülésén meghívottként részt vevő és onnan távozó Vajdasági Magyar Szövetség elnökét Pásztor Istvánt az éppen emelvényen beszélő Gaudi-Nagy Tamás észrevette és a pulpitusról élményei és érzelmei alapján indíttatva “beszólt neki” hazaárulóként minősítve Pásztornak, a VMSZ elnökeként a Délvidéken folytatott politikai tevékenységét.

Az úgynevezett fősodratú médiumok ma kiemelt negatív hírként közölték Gaudi megnyilvánulását amiben a VMSZ elnökét hangosan minősítette. Hírek szerint valaki a hallgatóságból ennek hatására odament Pásztorhoz és leköpte, amit én nem láttam, de nem is volt beszédtéma a demonstrálók között ez a jelenet később sem.

A kilencvenes évek legelején meghívottként én is részt vehettem a VMSZ megalakulásakor Szabadkán, mind a sajnos korán elhunyt Csubela Ferenc, mind a később megválasztott Kasza József megválasztásakor. Így sajátos személyes élményeim tömege kötődik a délvidéki magyarság politikai érdekérvényesítési küzdelmeihez.

Mélyen megértem Gaudi érzelmeit, amikor nem tudott és nem is akart uralkodni magán, meglátva a Kossuth téren váratlanul felbukkanó Pásztor Istvánt, mert valóban “tájba simuló gerincű” politikai tevékenységét, különösen a semmilyen módon nem magyarázható szerb kormányzatba történő VMSZ belépés után, mással mint nemzetáruló jelző, nem lehet minősíteni.

Természetes, hogy a hazai Martonyi és Németh által fémjelzett “nemzet és külpolitika” lelkesen segítette és támogatta a VMSZ ez irányú tevékenységét. Hogy ez milyen káros volt, megtapasztalhattuk Szlovákia, de különösen Románia EU-s csatlakozásakor és az azóta sem működő nemzeti önrendelkezésünk kapcsán is.

Mert ezzel a belépéssel a VMSZ és elnöke Pásztor István legitimálta a szerbség magyarság ellenes szisztematikus fellépését. Különös tekintettel gondolok itt – a csupán a jéghegy csúcsának számító Temerini fiúk korábbi és minapi, máig lerendezetlen esetére -, ahol Gaudi Nagy Tamás rendkívüli szerepet vállalt, hogy ügyüket mind a belföldi, mind a nemzetközi közvélemény elé vigye Strasbourgban az Európa Tanács elé.

Hírdetés

Gaudi délvidéki tényfeltárásának részben cselekvő kezdeményezője és részese is voltam, ezért személyesen megélt élményeim alapján indíttatva egyáltalán nem tartom túlzónak Tamás nyilvánosan elhangzott minősítését. Különösen azért nem, mert Pásztor fontosnak tartotta káros tevékenységként nyilatkozatban minősíteni Gaudinak a temerini fiúkért és a szabadulásukért folytatott küzdelmét. Sőt, ezzel azokat a délvidéki jogvédő hazafiakat is minősítette, akik szintén Tamást önzetlenül, az igazságosság mellé állva segítették tényfeltáró munkájában.

A hiteles tájékoztatás és információhoz juttatás alapvető szabadságjoga szólaltatott meg kiállásommal Gaudi-Nagy Tamás harcostársam és az egyetemes igazságosság mellett.

Hogy mennyire volt hasznos Tamás hangos érzelmi megnyilvánulása, azt csak a majdani idő válaszolja meg, de hitelét semmiképpen nem gyengíti a Jobbik hírek szerinti sajnálatos politikai elhatárolódása.

Budapest, 2014. május 6.

Reiner Péter

NIF megjegyzés:

Időközben a Jobbik kiskutya módjára igyekszik benyalni magát abba a parlamenti demokráciában, amely sem nem parlamenti (merthogy Magyarországon Országgyűlés működik), sem nem demokrácia, mivel egy demokráciában nincs egypártrendszer, viszont Hazánkban egy hazug és igazságtalan választási rendszer bevezetésével újra egypárt határozza meg a Nemzet sorsát. A főbb országos médiacsatornák csak úgy visították szét a hírt, hogy leköpték Pásztort. Ez volt a szenzáció. Nem az volt a lényeg, hogy közben egy olyan tüntetés folyik, mely Hazánk földjének ki- és elárulása ellen emeli fel a hangját. Nem, hanem szegény Pásztor István lelkének megsértése. És a Jobbik nem sokkal később már kiadta a közleményét amelyben elítéli a Gaudi-Nagy Tamás által szervezett tüntetésen a Pásztort ért inzultust. “Szép volt fiúk!” Mire számíthatunk még tőletek? Most tényleg jobbik lett volna, ha meg sem szólaltok. Vagy ez már az “így akarjuk kifogni a FideszMSZPDKÉSATÖBBI” médiahajójának vitorlájából a szelet”?

FONTOS INFÓ:

Holnap reggel fél 7-kor Dr. Gaudi-Nagy Tamás az M1 “Ma Reggel” c. műsorának a vendége lesz.

Nemzeti InternetFigyelő


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »