Alapkérdés: kik irányították a magyar rendszerváltás folyamatát, kik szorultak háttérbe, kit mostak le a pályáról, illetve mennyire volt tervezett s mennyire spontán a magyar demokratizáció?Nem a romantika vezette tehát sem a nyugati hatalmakat, sem a globális tőkét, nem akartak ők semmit jóvátenni és nem akartak senkitől utólag elnézést kérni. Ellenkezőleg: azokkal a posztkommunista, volt pártállami politikusokkal és pártokkal értették meg magukat a legjobban, akik a hagyományos kommunista reflexek szerint Moszkva után most az új nagyhatalmaknak és az uniónak hódoltak be, s akik eltökélt hívei voltak akkor is és ma is a (már nem annyira proletár) internacionalizmusnak, ami jól összeegyeztethető volt már akkor és most is a liberális globalizmussal és kozmopolitizmussal.Az eleve globalista liberális ellenzéki erőkkel – mint Magyarországon az SZDSZ-szel – pedig csípőből, zsigeri módon megtalálták a közös hangot, s az volt számukra a legcsodálatosabb forgatókönyv, ha a posztkommunisták és a globalista liberálisok szövetkeztek egymással az állami vagyon kiárusítására és a nemzeti szuverenitás megszüntetésére.Ha most harminc évet ugrunk, akkor, mint jól látjuk, nem változott semmi. Nyugaton a helyzet változatlan – mondhatnánk Remarque-kal együtt, kissé kesernyésen.(…)Tovább a cikkhez
Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »
