Ki ez az orosz huligán, aki Putyinnal fotózkodik?

Alexander Sprigin egy ultranacionalista orosz parlamenti képviselő asszisztense, az orosz futballszövetség elnökének rokona, még a 2018-as vébé szervezésében is benne volt. Nem mellesleg volt huligán, aki több ezer jegy értékesítését koordinálta az Eb-re.

A Marseille-ben történt súlyos szurkolói összecsapások miatt csütörtökön három orosz szurkolót letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, és körülbelül 20 honfitársukat, akiket Nizza mellett, az autóbuszukban állítottak elő, ki fogják utasítani az országból. Közöttük van egy, a huligánok marseille-i ténykedését tekintve kulcsfontosságú figura: Alexander Sprigin – írja a L’Equipe.

http://mno.hu/

Ő a VOB, az egyetlen hivatalos orosz szurkolói csoport vezetője, akit a szövetség anyagilag is támogat, és akinek 2000 Eb-jegyet bocsátottak a rendelkezésére, hogy ezeket szétossza. Politikailag nagyon jól helyezkedik. Rokona Vitalij Mutko, az orosz sportminiszer, aki egyben az orosz futballszövetség elnöke is, és Putyinnal is több fényképen szerepel együtt.

Benne volt abban a hivatalos orosz delegációban is, mely stadionbejárásra ment Franciaországba tavaly márciusban, és aktív szerepet töltött be a 2018-as orosz focivébé előkészítésében is.

Hírdetés

A Dinamóért osztotta a pofonokat

Ez azért is furcsa, mert az életútja igencsak ellentmondásos. Sprigin a Dinamo Moszkva egykori huligánja, akiről többek között egy ultranacionalista metálzenekar koncertjén készült fotó náci karlendítés közben. Ő maga tagadja, hogy náci lenne, inkább csak hazafinak mondja magát, de tény, hogy nemrégiben egy Twitter-bejegyzésben azt írta: „szeretnék kizárólag szláv arcokat látni az orosz csapatban”. Amikor a francia válogatott Mathieu Valbuena kitett egy csapatképet a francia csapatról Twitteren, Sprigin azt írta, hogy valami nem stimmel, „nagyon sok a fekete”.

http://mno.hu/

Sprigin Igor Lebegyev ultranacionalista parlamenti képviselő asszisztense. Ő az a képviselő, aki a marseille-i események után gratulált az orosz huligánoknak.

Kevésbé valószínű, hogy Sprigin belekeveredett a legutóbbi napok erőszakos incidenseibe, de az teljesen biztos, hogy a rendbontó huligánokkal közeli kapcsolata van. Emiatt felmerül a kérdés, hogy az orosz szövetség milyen kapcsolatban van a huligánokkal.

(A fordításért köszönet Mohai Mónikának.)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »