Ki ez a lány? – Norvégiába igazol a magyar női kézilabda új csillaga

Ki ez a lány? – Norvégiába igazol a magyar női kézilabda új csillaga

A húszéves Kajdon Blanka utoljára játszott a Siófok színeiben, a következő szezont már a norvég Molde együttesében kezdi. Az InfoRádióban kifejtette, miért döntött az átigazolás mellett, és azt is elárulta, mit gondol a családja arról, hogy az északi országban folytatja karrierjét.

„Meglepetés volt, amikor az edző megkeresett engem, és én szerettem volna élni ezzel a lehetőséggel. Nem gondolkodtam rajta a sokáig, szerintem ez egy hatalmas lehetőség” – mondta az InfoRádióban Kajdon Blanka.

A fiatal kézilabdázó csak a Sófok Molde elleni kupamérkőzéskor járt Norvégiában, akkor nagyon tetszett neki a környezet, különlegesnek látta, remek emlékként maradt meg benne. A norvég kézilabdázás pedig a férfiaknál is, de a nőknél különösen magas színvonalú évtizedek óta.

Hírdetés

Kajdon Blanka a norvég bajnokságot kevésbé követte, inkább a magyar bajnoksággal foglalkozott eddgi, most jön majd a váltás. „Tök jó új kihívás lesz, legalább látom ezt is. Nagyon örülök, hogy meg tudom tapasztalni, most ez lesz az elsődleges” – tette hozzá.

Norvégia más ország, más éghajlattal, a téli hónapokban keveset süt a nap, rövidebbek is a nappalok. Kajdon Blanka azt mondta, sokat olvasott erről, de ha kint lesz, akkor tapasztalja meg igazán. Az átigazolásról már beszélt a mostani és régi edzőivel, csapattársaival, akik ismerik a helyet. A legtöbben, akik az elmúlt években külföldön játszottak, azt mondták, hogy megérte legalább egy szezonra külföldön is kipróbálni magukat, ezért inkább őt is biztatták.

„Teljesen másfajta kultúrával és szemlélettel találkozhatok, ami mind a játékomat, mind a személyiségemet tudja formálni. Inkább a fejlődésem volt a szempont, szerintem, és mások szerint is ez jó hatással tud lenni rám” – tette hozzá a kézilabdázó.

Nyitókép: Facebook/ Tompos Gabor

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »