Ki áll az amerikai zavargások mögött? Így talált egymásra az Antifa és a mainstream média

George Floyd halálának felelősét még mindig nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani: egyes szakértői vélemények szerint krónikus betegségéből eredő szívroham, mások szerint pedig a brutális rendőrségi fellépés következtében fulladás végzett vele. Ennek hitelt érdemlő megállapítása az orvosszakértők feladata lenne. Bizonyos aktivista csoportok azonban nem így gondolják ezt, és igyekeznek politikai tőkét kovácsolni Floyd haláláról. A legerőszakosabb és legaktívabb szélsőbaloldali agitátorcsoport, az Antifa, amelynek – mint az egy stuttgarti elemző, Eoin Lenihan kutatásából kiderült – komoly összeköttetései vannak a mainstream médiával, amely tevékenyen igyekszik “elsikálni” a Donald Trump amerikai elnök által már másodjára nem hivatalosan terrorszervezetnek nyilvánított csoport atrocitásait. Lenihan tanulmányában nem kevesebbet állít, mint hogy a balliberális, mainstream média összejátszik az Amerikát polgárháború-közeli állapotba taszító Antifával.A felvetése pedig nem légből kapott: a new yorki-i rendőrség tegnap arról tett közzé közleményt, hogy hírszerző osztályuk szerint több hónapos szervezés áll az erőszakos megmozdulások mögött. Vagyis a George Floyd halála miatti feketejogi megmozdulásokat nem a spontán népfelháborodás, hanem precíz szervezés eredményezte. Eoin Lenihan elemző szerint ebben a szervezőmunkában – és az Antifa mozgalom pozitív, jogvédői imázsának kialakításában – hathatósan közreműködött a mainstream média is. A balliberális média és az Antifa összefonódását a szakértő matematikai modellel is bizonyította.(…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »