Ki a “legnagyobb Szlovák”: Mátyás király, Mária Terézia, Csák Máté vagy Mednyánszky László ?

Ki a “legnagyobb Szlovák”: Mátyás király, Mária Terézia, Csák Máté vagy Mednyánszky László ?

December 27-én elindult a Szlovák Rádió és Televízió „Najväčší Slovák” (Legnagyobb szlovák) című szavazós műsora. Az össznemzeti ankét győztesének bejelentésére január elsején kerül sor egy ünnepi gálaprogram során.A Legnagyobb szlovák című verseny kapcsán a következőket olvashatjuk: „Négy este folyamán (december 27-30. között) egymást követően negyven személyiséget mutatnak be. A négy előszilveszteri este alatt tíz-tíz olyan szlovákot ismerhetnek meg a nézők, akik a szavazás során a 100-61.-ik helyen végeztek”. Január elsején fogják ünnepélyesen bemutatni a lista másik felén szereplő személyiségeket, a nézők pedig az első tíz helyezett közül szavazhatnak majd arra, akit a Legnagyobb szlováknak tekintenek.A szlovák Mária Terézia és Hunyadi MátyásHabár a bemutatkozó szöveg szerint a szlovák történelem és a szlovák nemzet legnagyobbjait kerestetik, „szlovák szokáshoz híven” különösebb probléma nélkül bekerülhettek a listára olyan híres történelmi személyiségek is, akik nem voltak szlovák nemzetiségűek. Már a verseny elején felmerült a kérdés, mit keres Mária Terézia a „legnagyobb szlovákok” között. Az osztrák császárnő és magyar királynő a szlovák szavazós verseny egyik műsorajánlójában tűnt fel.December 27-én, az első előszilveszteri este folyamán bemutatásra kerültek azok a jelöltek, akik a szavazás alapján a 100-91-ik helyen végeztek.A lista első tíz szereplője kapcsán csak nagyot nézhetett a magyar néző, amikor a jelöltek között meglátta Mátyás királyt, akit ezek szerint – Mária Teréziához hasonlóan – egyesek ugyancsak szlováknak hisznek.Nemrég kissé érthetetlenül állhattunk afelett, hogy a szlovákok miért döntöttek úgy, hogy egy pozsonyi teret neveznek el Mátyásról, de így már választ kaphattunk kérdésünkre: minden bizonnyal egyesek szerint ő is szlovák volt.Csák Máté, és Mednyánszky László is szlovák volt, ha nem is tudott róla.Hasonlóképpen ahogy a trencsényi tartományúr, Csák Máté esetében is, aki ugyancsak a „legnagyobb szlovákok” közé került. Az egykori csehszlovák nacionalista propaganda az egységes, független Szlovákia megteremtésére tett első kísérletként értelmezte Csák Máté működését, némely szlovák körökben pedig előszeretettel terjesztik ezt ma is, megtoldva azzal a plusz információval, hogy Csák Máté amolyan „szlovák királyként” uralkodott, és egy önálló „szlovák hercegség” létrehozására törekedett a történelmi Felvidéken.Az első tíz jelölt láttán a magyar néző már izgatottan várhatta a második este bemutatásra kerülő következő tíz „legnagyobb szlovákot”, ahol aztán újabb sokként (?) hatott báró Mednyánszky László magyar festő és grafikus szereplése. Az őt bemutató kisfilmben a készítők nem felejtették el hangsúlyozni Mednyánszky „semleges, uhorszkói” identitását, aki számára már nem volt fontos nemzeti hovatartozása, sem az, milyen nyelven beszél., írja a Ma7.sk.

Hírdetés


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »