Ki a kirekesztő?

Ki a kirekesztő?

Amikor Önöket magyarokat kirekesztéssel és idegengyűlölettel vádolják (főleg olyan országok és érdekcsoportok, amelyek lerombolták Észak-Afrikát és a Közel-Keletet) és azzal, hogy nem szolidárisak, csak mondják el ezt és adják tovább:

“A norvég kormány egy új hivatalos jelentése jól bemutatja a NATO folytatódó terjeszkedésének és távoli kalandozásainak abszurditását olyan helyeken, mint Afganisztán, Líbia, Ukrajna, Irak vagy Szíria, amelyek nagyon messze vannak az észak-atlanti térségtől, ahogy a nevében is szerepel (Észak-Atlanti Szerződés Szervezete).

Magas beosztású norvég tisztségviselők mostanára bevallották, hogy a NATO katonai beavatkozását megelőzően nagyon kevés és korlátozott mennyiségű ismeretük volt a Líbiában 2010-2011-ben zajló eseményekről és a Kaddhafi ellenes ún. felkelőkről. A háború rendszerváltást és egy bukott államot eredményezett, amelyet szemben álló kormányok és szélsőséges militánsok uralnak a mai napig. Norvégia lelkesen csatlakozott Líbia az USA, Nagy Britannia és Franciaország által vezetett bombázásához, ami 2011. márciusában kezdődött, annak tudatában, hogy a hadereje szinte semmit nem tudott róla, milyen események zajlanak az országban!

Azonban mi vette rá a norvég döntéshozókat, hogy támadjanak? Értelmezzék ezt az abszurd beismerést a hivatalos nyilatkozatból:
– Ilyen helyzetekben a döntéshozók gyakran a médiából és más országokból származó információkra hagyatkoznak – olvasható a jelentésben.

A bizottságot, ami elkészítette a jelentést, Jan Petersen korábbi norvég külügyminiszter vezette és azt a végső következtetést vonta le, hogy az oslói politikusok vitték bele az országot az USA vezette bombázásokba, tekintet nélkül annak várható következményeire.

Hírdetés

A norvég bizottság jelentése megállapította, hogy nem voltak:
– írott források, amelyek annyira kielemezték volna a konfliktus helyzetet, amennyire Norvégia vezetése csatlakozni akart az agresszióhoz. A tisztségviselők nem végezték el a háborús helyzet értékelését, amiben Norvégia részt vett.

A NATO elnevezése a hadműveletnek az USA által adott fedőnév volt: Odüsszeia Hajnala Hadművelet. Norvégia 596 alkalommal hajtott végre légi támadásokat a NATO intervenció (inkább agresszió) első öt hónapjában, 588 darab légi bombát dobva líbiai célpontokra. Norvégia hat F-16 vadászbombázót és személyzetüket biztosította, amelyek a szövetség összes légi csapásának 10 százalékát hajtották végre Líbia fegyveres erői ellen.

Norvégia Centrum Pártjának egykori vezetője, Liv Signe Navarsete mondta a végső jelentésben:
– Hogyha Önök…”

Forrás: Syria سورية / zerohedge.com

No comment, Hölgyeim és Uraim.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »