Szükségállapot van Franciaországban. Sajnos már nem üres fenyegetés, hogy Európát elérte a háború. Most még fontosabb megőriznünk lélekjelenlétünket és józan eszünket, mert a terrorakciók igazi célpontjai sosem azok, akik épp a merényletek közvetlen áldozataivá válnak, hanem a közvélemény, vagyis a mi tudatunk. Valójában hideg fejjel kikalkulált hatást akarnak elérni, aminek a konkrét terrorakciók és áldozataik csupán eszközei. A valódi cél mi vagyunk, a mi félelemben tartásunk és irányításunk a terroristák céljainak megfelelően. Ez a háború lényegében a lelkiismeretünk ellen, a tudatunk befolyásolásáért folyik. Ebből pedig az következik, hogy igenis mindenki tehet a terror terjedése ellen és a mi felelősségünk az, hogy soha egy fikarcnyit se engedjünk annak a nyomásnak, amit éppen ránk akarnak gyakorolni a félelem, a harag, a gyűlölet és terrorfenyegetés eszközeivel.
A profi terrorakciót végrehajtó, illetve megrendelő érdekcsoportok célja pontosan az, amit a hír kivált és ami most történik. Céljuk pontosan az, amit most a kedves olvasó érez a hírek hatására és ahogy vélhetőleg reagál, illetve amit most a franciák nevében mondott Hollande elnök és a velük szövetséges országok vezetői: megtámadtak minket, háborút vívnak ellenünk és meg kell védenünk magunkat a támadóval szemben a háború fokozásával. Igen, a terror célja, a terror „logikája” éppen az, hogy az erőszakra még több erőszakkal válaszoljunk. Amikor így teszünk és bosszúért kiáltunk, a terror máris elérte a célját. Megosztott minket, félelembe, haragba taszított, hogy bosszúból még több erőszak legyen a válasz, aminek nyilván a terror fokozódása lehet csak az eredménye. Ha nem akarjuk, hogy a merénylők célt érjenek, akkor egészen másképp kellene reagálnunk, mint ami a Charlie Hebdo után nagyon is kiszámítható volt és valóban, egy forgatókönyv sematikusságával ismét be is következett … Egyelőre sajnos a terror gépezete olajozottan működik tovább a mi tudatunkban és a kormányzati reakciókban. Leállítani csak a háborús uszítást leszerelni képes határozottabb civil fellépéssel lehet.
Hogy ki a támadó? A világsajtóban és főleg itthon félrevezetően „Iszlám államként” emlegetett Daesh az utóbbi időben több vitatott merényletet -egyes elemzők szerint irreális esetekben is- magának követelt, ezúttal csak másnap délben vállalták magukra a párizsi merényletsorozatot, amikor már hivatalossá vált a válaszreakció, hogy meg akarják semmisíteni őket. Tényleg ez lett volna a céljuk? Vagy az utóbbi két nap súlyos katonai vereségei miatt végső elkeseredésükben még egy utolsó nagy csapást akartak mérni az ellenségre? Ez legfeljebb lélektanilag tűnne logikusnak, de egy meglepően profi államszervezéssel nagy területeket meghódító és hosszú ideje fenntartó szervezet vezetői részéről inkább pozícióik megtartása lenne a logikus prioritás. Érdemes lesz alaposabban megvizsgálni, milyen érdekek állhatnak a háttérben, de előbb nézzük meg közelebbről, mi történt pénteken és mit lehet közvetlenül kiolvasni a francia sajtóban megjelenő információkból. Aki több mint egy évtizedet élt Párizsban, mint jómagam, annak ez a hír nyilván többet és mást is jelent mint a legtöbb magyar olvasónak.
Ahogy a Charlie Hebdo esetében történt, a fő terrorakcióval párhuzamosan is volt merénylet, de ezúttal nem egy, hanem hat másik helyszínen, melyek közül a legerősebb „üzenettel” bíró a Stade de France melletti lövöldözés, a francia-német meccs alatt, ahonnan Hollande elnököt biztonsági szolgálatának evakuálnia kellett. Ez a 80 ezres befogadóképességű népstadion Saint Denis-ben, a legrosszabb hírű, jellemzően bevándorlók által lakott külvárosban van, a többi merénylet két párizsi kerületen belüli területre koncentrálódott. A hírek szerint öngyilkos merénylők voltak, akik felrobbantották magukat, heten vagy nyolcan, de pontos számuk még nem ismert, ahogy az sem, hogy hányan menekülhettek el.
A Bataclan akkora befogadóképességű koncertterem mint az Akvárium Klub, csak másfél évszázaddal régebben épült, legendás párizsi koncerthelyszín. Tegnap több mint ezren voltak az Eagles of Death Metal koncerten és eddig 80 áldozatot követelt ez a merénylet, a többivel együtt jóval száz fölötti halottal ez az ország történetének eddigi legsúlyosabb terrorhulláma.
Nagyságrendekkel több áldozat lehetett volna, ha sikerült volna bejutnia az egyik öngyilkos merénylőnek vagy pánik tört volna ki a népstandionban a francia-német focimeccsen a robbanások hallatára. Épp ezért döntöttek úgy, hogy folytatják a mérkőzést és titokban evakuálják Hollande elnököt. Ha félbeszakad a mérkőzés és több tízezer ember pánikszerűen menekülni kezd, annak beláthatatlan következményei lehettek volna.
Reggel még egy terrorszervezet sem vállalta magára a merényleteket, de a helyszínek (népstadion az elnökkel, koncertterem, étterem, kávéház…) kiválasztása nyilvánvalóan szimbolikus módon „szignálja” a terroristák üzenetét és a leírások egyértelműen dzsihadista terrorakcióra vallanak. Míg a Charlie Hebdo szerkesztőség elleni merénylet vallási jellegű bosszúra utalt és a másik merénylet egy kóser áruházban nyilvánvalóan zsidóellenes akció volt, ezúttal ilyen anticionista mozzanatra utaló jelek nincsenek és a szimbolika sokkal inkább az ország elleni támadásra élezi ki az egészet, leginkább talán az elnök evakuációra kényszerítésével.
Terrorelhárítási szakértők az utóbbi hetekben figyelmeztettek a fenyegetettség súlyosságára, Marc Trévidic például a Paris Match újságban másfél hónapja azt nyilatkozta: „meggyőződésem, hogy a Daesh-nek (ISIS) megvannak az eszközei és határozott célja, hogy sokkal súlyosabb csapást mérjenek ránk, az eddigiekkel összehasonlíthatatlan léptékű akciókkal. Szakértőként azt kell mondanom, a legsötétebb időszak még előttünk van. Az a háború, melyet a Daesh kész Franciaországba hozni igazából még el sem kezdődött.” (link )
A francia sajtóban nem vált egyértelművé a terrorhullám legnyilvánvalóbb oka, pedig a világsajtóban a címlapokból könnyen kiolvasható, hogy a Daesh (ISIS) ellen két napja indított nagyszabású offenzívára adott válaszcsapásról van szó. Ilyen értelemben a párizsi akciót végrehajtó, illetve megrendelő érdekcsoport célja egyértelműen a katonai eszkaláció volt, Franciaország és szövetségesei, illetve az érintett országok közvéleményének háború iránti elkötelezése. Elég naiv felvetésnek tűnik, hogy egy ilyen akcióval el lehetne rettenteni egy országot és szövetségeseit az általuk folytatott nagyhatalmi politikától és a Daesh elleni háborútól, az viszont elképzelhető, hogy egy egész Európára és esetleg Amerikára kiterjedő példátlan méretű terrorhullám akár a közel-keleti intervenciók leállítását is kikényszeríthetné, ha az érintett országok közvéleménye masszívan kormányaik háborús politikája ellen fordul. Amíg azonban nincsenek erre utaló jelek (és ma a szélsőjobb és a radikális baloldal egyes képviselőin kívül senki sem teszi felelőssé a francia kormány háborús politikáját a történtekért), addig sokkal valószínűbb arra következtetni, hogy azoknak lehetett leginkább érdeke egy ilyen terrorakció, akik háborús eszkalációt akartak… viszont ez pont nem a Daesh stratégiai érdeke, épp ellenkezőleg… Akárhonnan nézzük, a jelenség rendkívül súlyos kérdéseket vet fel. Vegyük tehát sorra a tényeket a lehető legracionálisabb módon!
Ugyan Franciaország már több mint két éve csatlakozott az iraki Daesh ellenes koalícióhoz, de csak októberben kezdett saját katonai intervencióba Szíria bombázásával és egy hete jelentette be, hogy anyahajót is küld a térségbe. Az egyik szemtanú szerint a Bataclanban egy merénylő azt kiáltotta: „Szíriáért!” kell megfizetniük. link
A Daesh bosszúja és válaszcsapása tehát nagyon logikus verziónak tűnik, csak az a bökkenő, hogy egy ennyire jól koordinált merényletsorozat végrehajtására képes szervezet nem lehet olyan naiv, hogy stratégiai céljaival pont ellentétes hatást váltson ki. Ha fő törekvésük, hogy megtartsák Iraki és Levantei Iszlám Állam (angolul ISIS, arabul Daesh) néven megszerzett jelentős területeiket, akkor nem lehet érdekük egy olyan nyugati válaszreakció kiváltása, mely hamar végleges felszámolásukhoz vezethet.
Tény viszont, hogy a franciák önálló beavatkozása Szíriában nagyhatalmi érdekeket sértett a térségben és a dzsihadisták fő célpontjává tette az országot, ami egyenesen vezetett a katasztrófához, ahogy Jean-Bernard Pinatel stratégiai elemzésében már tíz nappal a merénylet előtt halál pontosan leírta, egyértelműen Hollande elnök kamikáze külpolitikáját téve felelőssé: (link) Ebből is látszik, hogy a propaganda-paneleket ismételgető tömegsajtó helyett egyre inkább csak stratégiai elemzéseket érdemes olvasni, ha valakit tényleg érdekel, mi történik és mi várható.
Hollande Szíria bombázásával azt akarta kierőszakolni, hogy nagyobb szerepet kapjanak a béketárgyalásokban, amivel durván sértette a térségben szemben álló összes szereplő (nem utolsó sorban az USA és az oroszok érdekeit), tehát épp ellenkező hatást ért el, ahogy az idézett stratégiai elemzés szerint belpolitikai szempontból is, mert propaganda szinten ugyan a franciák biztonsága érdekében indították az intervenciót, de valósággal kiprovokálta azt, ami tíz nappal később bekövetkezett. A stratégiai elemzés tehát egyértelműen Hollande elhibázott szíriai intervencióját teszi felelőssé a következményekért, nemcsak a terroristák szintjén, hanem a nagyhatalmi játszma szempontjából is, márpedig mindkettő könyörtelen logikával ugyanahhoz az eredményhez vezethetett.
Döbbenetes, hogy még a párizsi tragédia után sem az volt az első reakció, hogy azonnal össze kell fogni akár az oroszokkal, Iránnal, és Aszad szíriai hadseregével is, hogy mielőbb megsemmisítsék a dzsihadista terrorállamot, akit amúgy propaganda szinten mindenki közös ellenségnek mond. Sőt: az Egyesült Államok vasárnap engedélyezte a légicsapásokat akár a szír kormányerőkkel szemben is, ami azt jelenti, hogy nem az Áliszlám Állam elleni háborúra helyezi a hangsúlyt, hanem az orosz-iráni koalíció elleni háború fokozására készül fel, amivel a harmadik világháború következő stádiumába lépünk. Vagyis az oroszokat és Iránt nem kevésbé tekintik ebben a háborúban ellenségnek és ezért nem működnek velük együtt.
Na és itt jön a legérdekesebb kérdés, amit elemzések százaiban nem tettek fel és meg sem próbáltak rá választ adni: mégis hogyan lehetséges, hogy a világ legerősebb katonai koalíciója évek óta hátrál pár ezer dzsihadista partizánnal szemben, miután pár nap alatt simán legyőzték Szaddam Husszeint, egy elég gazdag olajország nem épp gyenge és rosszul felszerelt hadseregét, akik felkészülten, a homokba elsáncolva várták a támadást. Ráadásul az iráni és kuvaiti háborúkban megedzett hadseregről volt szó, mely katonailag nagyságrendekkel komolyabb és jobban felszerelt ellenfél volt a Daesh (ISIS) dzsihadista önkéntesekből verbuvált partizánjainál, … akiket idestova másfél évtized óta nem sikerül legyőznie ugyanannak a katonai koalíciónak. Persze, lehet hivatkozni arra, hogy egészen más reguláris csapatok ellen győzni mint partizánok ellen harcolni a levegőből, de valahogy mégsem kerek ez a történet. Nagyon nem. Se katonailag, se politikailag.
Miért csak az orosz beavatkozás után lépett fel keményebben az amerikai koalíció „kurdisztáni” hibrid hadserege és a többi iraki szövetséges? Hogy lehet, hogy az első komolyabb offenzívánál most hirtelen kiderült, hogy a Daesh védelmi rendszere ilyen hamar összeomlik, illetve komolyabb katonai ellenállás nélkül adnak fel stratégiai pozíciókat is, a szíriai és iraki területeiket összekötő egyetlen jól járható útvonalon. A kérdéses főút jelképes szerepe még hadászati jelentőségénél is fontosabb, hiszen az Iraki és Levantei Iszlám Állam neve értelmét veszti, ha az iraki és levantei (azaz szíriai) területeket nem tudják egyesíteni, megtörve a francia-brit-amerikai gyarmatosítás örökségének tekintett országhatárok megosztottságát. Eddigi „sikertörténetük” propagandája pontosan erre épült és ezt zúzza szét a mostani offenzíva. (Épp ezért ideje lenne végleg felhagyni a durván félrevezető IS és „Iszlám Állam” megnevezések használatával, egyrészt mert a szervezet neve és fő törekvése kezdettől nem változott, másrészt, mert egyre nagyobb károkat okoznak immár Európának is az ostoba hadipropagandát szolgáló általánosítások, melyek alapján az olvasók ezt a terrorista szervezetet azonosítják az iszlámmal.)
Hogy lehet, hogy a nyugati koalíció eddig nem volt képes arra a katonai akcióra, amire valamiért csak most került sor? Ráadásul komolyabb nyugati csapaterősítés bevetése nélkül, elsősorban a kurd erők előretörésével sikerült most az áttörés. Ha valaki azt állítja, hogy katonailag képtelen volt az amerikai-nyugati koalíció komolyabb eredményeket elérni korábban, az nagyon naiv. Ehhez sokkal inkább a politikai akarat hiányzott és most is csupán a keményebb orosz beavatkozás kényszerítette ki, nem a dzsihadista terrorfenyegetés és a Daesh elleni „háború” hivatalosan ismételt okai, melyek korábban ugyanúgy megvoltak. Mi tartotta vissza őket korábban, hogy ugyanezt az áttörést elérjék?
Még nyugtalanítóbb belegondolni, hogy a Daesh fegyvereinek jelentős részét szaúdi pénzből és a Nyugat szövetségeseinek tekintett radikális szunnita olajállamok segítségével kapta. Sőt: a „ Szabad Szíriai Hadseregnek” adott amerikai fegyverek is nagyon furcsa módon átjutottak a Daesh erőihez és ami még árulkodóbb, az amerikaiak által kiképzett szíriai erők nem kis része a Daesh oldalán harcolt tovább. Kérdés: mi maradna egy ilyen terrorista hadseregből a többé-kevésbé indirekt módon oda „került” szaudi-nyugati fegyverek … és a feketén eladott olajért a törököktől kapott pénz nélkül.
Nem kevésbé nyugtalanító belegondolni, hogy kinek a teljes győzelmével végződne a szíriai háború, ha holnap kivonulna a Daesh és végleg letennék a fegyvert. Akkor bizony az orosz-iráni-szíriai koalíció győzne, Irán megtarthatná szíriai összeköttetését a libanoni Hezbollah erőkkel, az oroszok pedig megőrizhetik a világhelyzet elmérgesedésével számukra egyre fontosabbnak bizonyuló egyetlen tengeri és légi bázisukat a Közel-Keleten. Na és kinek az érdekeit sértené leginkább egy ilyen orosz-iráni győzelem? Az amerikai-nyugati-szaudi érdekeket… Akkor most kinek az érdekeiért harcol a Daesh? Ugye, így már nem is olyan könnyű rávágni a világsajtóban untig ismételt verziót. Mondjon valaki csak egyetlen olyan katonai vagy geopolitikai tényt (nem véleményt!), ami cáfolhatná azt, hogy a Daesh teljes veresége nem az orosz-iráni érdekek győzelmét jelentené a térségben, vagyis a nyugati érdekszféra közel-keleti kiterjesztésének kudarcát… amiért a háború valójában folyik, ha egy pillanatra elvonatkoztatunk az ideológiai sallangoktól. Mindebből persze nem következik, hogy a Daesh csupán valami nyugati titkosszolgálatok által fabrikált nagy összeesküvés lenne, élén amerikai fogságban kiképzett hadurakkal (bár érdemes alaposan elolvasni Abu Bakr al-Baghdadi és pár Guantanamo-ról érkezett hadúr életrajzát!) – a kérdésfelvetés főleg nem jelenti azt, hogy fanatizált partizánjaik ne lennének meggyőződve arról, hogy a „sátáni Amerika és Európa” erői ellen harcolnak. Egy szervezet akár úgy is szolgálhat idegen érdekeket, hogy -ad absurdum- egyetlen tagja se tud róla és ilyenkor végzik a legprofibb munkát azok, akik a szervezetet saját érdekeikre használják fel és ehhez még ügynökök beépítésére sincs feltétlenül szükségük, ha anélkül is működik a dolog. Ezek a nyomorult dzsihadisták nyilván fanatikusan hisznek vezetőik hivatalos verziójában, ahogy a nyugati közvélemény is egyre rémültebben hiszi el azt a hivatalos verziót, ami pedig katonailag és geopolitikailag a legkevésbé sem logikus.
Marginális őrültek konteója? Bár úgy lenne! A francia Szenátus honlapján olvasható, hogy a tavaly decemberi bizottsági ülésen felszólaló szenátusi szakértőként Vincent Desportes tábornok a Daech Franciaországot fenyegető veszélyeit aláhúzva kijelentette: „Ki az a doktor Frankenstein, aki ezt a szörnyet létrehozta? Mondjuk ki világosan, a konzekvenciák levonása érdekében: az Egyesült Államok. Rövidtávú érdekekből más szereplők is, melyek közül egyesek a Nyugat barátaiként lépnek fel- vagy szándékosan, vagy szívességből cinkossá válva hozzájárultak ehhez a konstrukcióhoz és megerősödéséhez. De a fő felelős az USA.” (link)
Ott tartunk ma Európában, hogy egy tábornok, a Hadiiskola (École de Guerre) volt vezetője hívja fel a figyelmet egy közel-keleti béketerv kidolgozásának és megvalósításának sürgető szükségességére, valamint a politikai célzatú háborús handabandázás katasztrofális következményeire… Miután pár napja gyakorlatilag megjósolta a párizsi tragédiát, annak fő okait feltárva és egyértelműen kijelentve, hogy a folytatás sem lesz jobb, ha Franciaországnak és Európának nincs önálló stratégiája… vagyis ha továbbra is csupán Amerikára hagyatkoznak. Szerinte a prioritás egy Daesh elleni koalíció az oroszok és Irán bevonásával, ami markánsan eltér Amerika nagyhatalmi politikájától, mert onnan nézve Putyin és Aszad támogatása stratégiai vereségnek tűnik a térségben. (link )
Lehet erre legyinteni, hogy ez csak egy francia tábornok véleménye, de lassan napvilágra kerülnek tagadhatatlan bizonyítékok is. Ott van például Bherlin Gildo ügye, akit szír terroristaként állítottak bíróság elé Londonban, aztán el kellett ejteni a vádat, mikor túl sok bizonyíték kezdett előkerülni, hogy az angol titkosszolgálat hogyan támogatta pénzzel, fegyverekkel, kiképzéssel az ő terrorista csoportját… vagyis a brit hatóságok ebben a perben saját maguk ismerték el bűnrészességüket, amiből a tömegtájékoztatásban valamiért nem lett nagy hír, pedig a botrány azt tárja fel, hogy európai kormányok titkosszolgálatai oly módon támogatnak terrorszervezeteket, amivel saját polgáraik életét immár közvetlenül veszélyeztetik!
Mint ismeretes, a közel-keleti helyzet nagyon összetett és még a helyi viszonyokat legjobban ismerő szakértők is nehezen tudják követni, hogy éppen ki kivel van, vagy ki kivel miért kerül szembe a sok harcban álló csoport között. Ezért durva leegyszerűsítés minden olyan olcsó konteó, hogy a Daesh valójában Amerika ügynökeinek hibrid hadserege, de sajnos ennek ellenkezőjét sem igazolják a szíriai háború alapvető tényei és nyilvánvaló összefüggései.
Ebben a hibrid háborúban alapvetően két katonailag összemérhető erejű tábor van csupán: az orosz-iráni-szíriai-shíita erőkkel szemben az érdekszférájuk kiterjesztésére törekvő szaudi-amerikai-török-szunnita erők állnak. A Daesh szerepe finoman szólva komplex ebben a szembenállásban, de a szunnita radikális erők fő mobilizátoraként aligha lehet kérdéses, melyik oldal geopolitikai és katonai érdekeit képviseli inkább, ha minden áron választani kell, elvonatkoztatva az ideológiai sallangoktól, kizárólag a katonai konfliktusra és erőviszonyokra szorítkozva. A közel-keleti helyzetet mélységében és komplexitásában ismerő legkiválóbb hazai elemzők is hasonló kérdéseket fogalmaztak meg, melyekre a kormányok álláspontját tükröző fősodrú média „hivatalos” verziója nem ad értelmezhető választ:
csak választ nem kapunk, de a francia médiában ma már bizonyos kérdéseket feltenni sem lehet, mivel a szükségállapot következtében központi irányítás alá vonhatnak minden sajtóorgánumot. Onnantól csak a hivatalos verzió jelenhet meg és államérdekre hivatkozva a sajtószabadság bármilyen korlátozására jogosult a hatóság. Háborúban ugyebár a hivatalos hadipropagandának nincs alternatívája, ami a békét és józanságukat megőrizni próbáló európai polgárok számára nagyobb veszély lehet mint bármilyen külső veszély vagy terrortámadás. Demokráciáink sokkal sérülékenyebbek mint gondolnánk! Elértük azt a pontot, amikor a mérsékelt polgári értékek, kultúránk, békénk, biztonságunk és szabadságjogaink védelme tragikusan elválik az alattvalóikat terror elleni harcba verbuváló kormányok hadipropagandájától, amit egyre inkább olyan határozottan kellene elítélnünk mint magát a terrort. Főleg, hogy a nagyhatalmi politika szempontjából a kettő vészesen egybecseng.
Mégis mire számíthatunk akkor most Európában és mi köze lehet mindennek a migránsválsághoz?
Alapvetően két eset lehetséges: ha tucatnyi hasonló merénylet lesz több országban, akkor valóban a Daesh próbálja így kikényszeríteni azt, hogy az ellenük fellépő országok közvéleménye saját kormányai ellen fordulva kikényszerítse a katonai intervenció leállítását és megtarthassák jelenlegi területeiket. Ha viszont nem lesz több országban hasonló merényletsorozat és nem éri el a közvélemény megfordításához szükséges kritikus tömeget, akkor a célja logikusan pont az ellenkezője lehetett: a közvélemény meggyőzése arról, hogy támogassa a háború fokozását és kiterjesztését, vagyis a koalíciós kormányok háborús politikáját. Elsősorban a felelősként megjelölt Daesh és a dzsihadizmus ellen, de általában az iszlám erői ellen is, melyek a nyugati világ és a kereszténység fő ellenségeiként jelennek meg. A szükségállapot és a háború statáriális „logikája” könnyen kiterjeszthető minden aktuálisan terroristának tekintett állam vagy érdekcsoportra, elvezethet a hatalom bármilyen külső-belső ellenségeinek likvidálásához. Történelmileg is kezdettől ezt jelentette a külső-belső ellenség ellen mobilizáló terror mint raison d’État (államérdek) Danton és Robespierre korától mindmáig, könyörtelenül megmutatva, hova vezet a terror „logikája” és miért kell mindenkinek, minden egyes embernek ellent állnia és tudatosan fellépnie a félelemkeltés ilyen durva eszközei ellen. A legtöbb és a legjobb, amit tehetünk, hogy még körültekintőbbekké válunk az ítélkezésben és még kevésbé a bennünk gerjesztett érzelmek alapján reagálunk mint eddig.
Ma még csak a francia szélsőjobb képviselői okolják a kormány befogadó politikáját a történtekért, de az európai migráns válság kellős közepén könnyen elfajulhat a helyzet és egyre többen egyre szélsőségesebben okolhatják a bevándorlókat és a migránsokat mindazért a szörnyűségért, amit egyértelmű jelek szerint egy profin kiképzett és összehangolt terrorista csoport hajtott végre. E tekintetben különösen aggasztó, hogy a nyomozásból szinte semmi más nem szivárgott ki azon kívül, hogy az egyik merénylő mellett egy „szír útlevelet találtak”, ami alapján Görögországon át Európába érkezett migráns lett volna a terrorista, aki ezek szerint az útlevelét is fontosnak tartotta magával vinni, netán eldobni, hogy megtalálhassák, amikor felrobbantotta magát. Aztán a francia hatóságok hamar visszaszívták ezt a hírt, aminek nagy visszhangot kiváltott kiszivárogtatása -ha lehet- így még gyanúsabb. Az biztos, hogy ha netán mégis szír menekült lett volna és Magyarországon is átutazott a „szír terrorista”, akkor ezek szerint a kerítés és a legszigorúbb kontroll sem védi meg Európát a terroristák beszivárgásától. Hogy valaha megvédhetné, az egyébként eleve olyan szakmailag képtelen rémmese, amit csak nagyon naiv hírfogyasztók hihetnek el – akiknek az ilyen „hírek”, pontosabban kommunikációs termékek „készülnek”.
A magyar sajtóban előre borítékolható migráns terrorizmussal fenyegető riogatás attól függetlenül eltereli figyelmünket a probléma végső okairól, hogy mennyire valós veszélyről van szó. Minket nem elsősorban a közel-keleti válság következményei fenyegetnek (a migráció és a terror „exportálása” Európába), hanem sokkal inkább mindezek fő oka: az utóbbi évtized tragikusan elhibázott háborúi, katonai intervenciói és nagyhatalmi törekvései a Közel-Keleten.
Szörnyű, de szükséges az összehasonlítás: naponta háromszor több civil áldozatot követelt a nyugati intervenció az utóbbi évtizedben a Közel-Keleten, mint ahányan pénteken meghaltak Párizsban egyetlen iszonyatos napon! Irakkal szemben például 4745 ilyen szörnyű nappal kéne elszámolnunk… A mi zsoldosaink semmivel sem békésebben és ugyanúgy önjelölt módon, bármilyen nemzetközi jogi felhatalmazás nélkül (!) lövöldöznek ott mint az ő zsoldosaik, illetve terroristáik Párizsban. Persze, minket jobban zavar, ha elszenvedjük az igazságtalan erőszakot, mint amikor okozzuk, de attól még nem lesz igazunk. Amíg nem tudunk elszámolni a nyugati koalíció elhibázott intervenciójának közel kétmillió (!) civil áldozatával és nemhogy leállítanánk az eddig is tragikusan elhibázott erőszakos nagyhatalmi politikát a térségben, nemhogy elősegítenénk a békét, de a kormányok háborús eszkalációt követelnek, addig sajnos nincs sem politikai, sem erkölcsi alapunk elítélni a miénkhez hasonlóan embertelen és szörnyű válaszcsapásokat, ahogyan -valljuk be végre- semmilyen ENSZ mandátumunk vagy nemzetközi jogi felhatalmazásunk nem volt eddig sem a beavatkozásra. Sőt: még NATO kötelezettség sem volt rá. Valójában nemzetközi jogi szempontból, tisztán közjogilag a mi beavatkozásunk az ő országaikban szintén terrorakció mind a mai napig. Illegitim, ahogy nyilván az ő párizsi válaszcsapásuk is. Ez a szomorú igazság. Ha még most sem akarunk szembenézni vele, az csak súlyosbító körülmény. Egyik erőszak sosem igazolhatja a másikat. Csak a béke adhat legitimációt és mi nem békét vittünk oda, hanem háborút. Eddig is és most még inkább.
Igen, határozottan fel kell lépnünk a terror minden fajtájával szemben, ide értve a nagyhatalmak háborús propagandájának eszközévé tett terrort, aminek Európa kormányai és polgárai ma egyre inkább túszaivá válnak. Legbiztosabb és talán egyetlen igazán hatékony fegyverünk a terrorizmus fenyegetéseivel szemben: a logika és józan eszünk megőrzése. Mindennel és mindenkivel szemben, aki bármivel riogat és így akar meggyőzni arról, ami amúgy a legkevésbé ésszerű mióta világ a világ: hogy az erőszakra még több erőszakkal válaszoljunk. Nem utolsó sorban a békés polgári élet és lélekjelenlétünk megőrzése a tét, amire a jelek szerint egyre nagyobb szükség lesz saját magunk és közösségeink megóvása érdekében.
P.S.:
November 18-án jött volna ki Made in France címmel egy szenzációs film. Pont egy olyan párizsi terrorhullámról szól, ami közben valóban megtörtént, emiatt végül nem merik vetíteni a mozikban. Nagyon érdemes megnézni, ha majd kijön, a terror lélektanát szépen megmutatja, minden demagógia nélkül, ahogy azt is, hogyan termelődik újra a terror bázisa a külvárosokban.
Forrás:szelsokozep.com
Tovább a cikkre »
