Ki­akad­tak a csong­rá­diak, gye­rek­kínzó „anyát” ün­ne­pel­tek a kór­ház­ban – L. Maunika került reflektoprfénybe…

Megrázó hírt kapott Csongrád polgármestere. Miután felköszöntötte 2019 első csongrádi újszülöttjét, kiderült, hogy a baba édesanyját nemrég ítélte el a bíróság, mert nevelt lányát összeverte, és hipóval öntötte lea fejét.

Január 6-án látta meg a napvilágot Csongrád első újszülöttje, Ferike, akit a helyi hagyományokhoz méltóan a kórházban keresett fel Bedő Tamás polgármester. A település első embere gratulált a szülőknek, ám ezután nem várt események kö­vetkeztek.

A csongrádi polgármester babaköszöntője után felháborodtak a helyiek, akik rossz néven vették, hogy olyan anyát ünnepelnek, aki több rémséget is elkövetett nevelt gyerekével szemben.

Mónikát először 2014-ben ítélték el, mert éveken át tartó bántalmazás után úgy fejbe rúgta nevelt lányát, hogy két törülközőnyi vér folyt ki a kislány orrából. Ez volt az első alkalom, hogy a gyerek mert beszélni arról, mi történt vele.

Hírdetés

L. Mónika később sem fejezte be a kegyetlenkedést, a védőnő szerint többször hipóval öntötték le a kislány fejét– állítása szerint tetű ellen –, ami miatt csomókban hullott a haja, és roncsolódott fejbőre. A kislány elmondta a büntetőbírónak a meghallgatásán, hogy hajmosás közben többször úgy érezte, hogy a nevelőanyja a lavórba akarja fojtani. Előfordult, hogy a nyakánál fogva felemelte és a falhoz nyomta, de olyan is, hogy kirúgta alóla a széket, amikor evett.

A gyermek a nagyanyjához került, Mónikát pedig két évvel ezelőtt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte a Szegedi Törvényszék. Úgy tűnik, párjával azóta is boldogan élnek. Az interneten a közös fotókon mosolyognak, és azóta össze is házasodtak. A férfi nem neheztel Mónikára tettéért, olyannyira, hogy közös gyerekük, január 6-án megszületett.

Az is kiderült, hogy Bedő Tamás polgármester csak a babaköszöntés után értesült az asszony tettéről.

„A városunkban hagyomány, hogy az év első csecsemőjét felköszöntjük a kórházban. A gesztus a babának szól, nem a szüleinek. Idén is ellátogattunk az első újszülötthöz, később tudtam meg, hogy ki az anya. Sajnáljuk a történteket, de az eset nem a városunkban történt és nem érkezett hozzánk bejelentés, hogy aggályos lenne a baba neveltetése. Hogy jó helyen van-e a családban, ennek eldöntése a hatóságok feladata” – nyilatkozta a Borsnak a polgármester.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »