Kgerinek gőze sincs

Kgerinek gőze sincs

Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje több kérdést is benyújtott a Nemzeti Választási Irodának (NVB) a tegnapi nap folyamán. Ezzel kapcsolatban szintén csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol a műsorvezető arra is rákérdezett, hogy el fogja-e kaszálni a kérdések egy részét az NVB, ugyanis ezek költségvetési kérdést érintenek, amelyekről – a rendszerváltás óta – nem lehet népszavazást tartani.

Karácsony Gergely ezzel szemben azt állította, hogy nincsenek már ilyen törvényi megkötések, de ez nem állja ki a valóság próbáját. Tehát a főpolgármester egyszerűen nincs tisztában azzal, hogy mely kérdésekről lehet és melyekről nem lehet népszavazást tartani.

Hírdetés

„Egyetért-e ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen? Erre nem mondhatja majd azt az NVB, hogy költségvetést érint? Tehát, hogyha nem 90 nap, hanem 270, az több pénz, amit nyilván a költségvetésből fizetnek” – mutatott rá a műsorvezető.

„De nincs már ilyen, hogy a költségvetést érintő kérdés, hála istennek” – vetette oda Karácsony.

Karácsony nem tudja, miről lehet népszavazást kezdeményezni


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »