Kézműves seregszemle és mesterségbemutatók

Kézműves seregszemle és mesterségbemutatók

Kézművesmesterségek bemutatójának helyszíne lesz a hét végén Sepsiszentgyörgy főtere, ahová az ország minden tájáról és Magyarországról is várnak olyan kézműveseket, akik szívesen megosztanák az érdeklődőkkel, miként, milyen anyagokból, illetve milyen technikával készülnek termékeik, portékáik.

A péntektől vasárnapig zajló rendezvényről annak ötletgazdája, Veres Ferenc, a 2009-ben bejegyzett Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesületet elnöke beszélt lapunknak. Mint mondta, vásárok alkalmával gyakran szembesülnek a felvetéssel, hogy az általuk eladásra kínált termék vajon tényleg sajátjuk-e, vagy esetleg valahol máshol készült a portéka, a hétvégi rendezvénnyel pedig éppen azt akarják érzékeltetni a felsorakozó kézművesek, hogy munkájuk gyümölcse eredeti, valóban kézzel készült, tulajdonképpen ez a lényege az első kézműves napoknak – hangzott el. 

Hírdetés

Az előkészületek már ma látszanak majd a városközpontban, ekkor helyezik ki a sátrakat, pénteken pedig megérkeznek és beköltöznek a részt vevő kézművesek, kiállítják portékáikat, melyek a szemle alkalmával meg is vásárolhatók. Szombaton és vasárnap 11 és 19 óra között zajlanak majd a bemutatók, óránként más-más tevékenységet lehet majd figyelemmel követni, ezek időpontjáról a regisztrációs sátornál lévő televízión tájékozódhatnak majd a látogatók. Egy másik képernyőn a szervező egyesület tagjainak tevékenységét is népszerűsítik. 

Veres Ferenc jelezte, eddig 35 kézműves nevezett be a rendezvényre, így szőnyegszövő és keramikus munkáját lehet majd élőben megtekinteni a főtéren, de jönnek ruhakészítők, bőrdíszművesek, faműves, fafaragó és gyöngyfűző egy­aránt ismerteti munkáját, Magyarországról pedig egy éremverő érkezik a seregszemlére, mely nem csupán betekintést nyújt a kézművesek világába, de lehetőséget teremt arra, hogy egy-egy tevékenységet kipróbáljanak az érdeklődők. 

A kézműves napok első kiadására még mindig lehet jelentkezni a popartcov.ro honlapon a Háromszéki kézműves napok 2023 menüpont alatt.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »