Kézi-BL: kilenc góllal nyert a Győr

Kézi-BL: kilenc góllal nyert a Győr

A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként kilenc góllal legyőzte a dán Nyköbing FH csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában. A hétfő esti mérkőzésen a győriek norvég átlövője, Nora Mörk súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett.

A győriek játékosai közül a német Anja Althaus és a brazil Eduarda Amorim kihagyta a találkozót, előbbinek novemberben elszakadt a térdszalagja, utóbbinak pedig január közepén megsérült a keze.

Ellenállhatatlanul kezdett a Győr, amely a 14. percben már 6-2-re vezetett. Dán időkérés után rendezte sorait a vendégcsapat, és a 21. percben egyenlített (8-8). A házigazdák ekkor összekapták magukat, és két perc alatt ismét elléptek négy góllal. Az első felvonás zárásaként Tomori Zsuzsanna harmadik kísérlete már sikeres volt, így a szünetben ötgólos volt a hazaiak előnye (14-9). A győrieknél az első félidőben Kari Aalvik Grimsbö a kapuban kiváló teljesítményt nyújtott, Cornelia Nycke Groot öt kísérletéből pedig mind az öt sikeres volt.

A második játékrészben Nora Mörk „vette hátára” a Győrt, amely az átlövő góljainak köszönhetően őrizte magabiztos vezetését. A vendégek a 40. percben először voltak eredményesek beállósuk révén, ezt követően a dánok a bejátszásokat erőltették, felemás sikerrel. A 47. percben érzékeny veszteség érte a házigazdát: Mörk ziccergólját követően térdét fájlalva a földön maradt. A norvég klasszist hordágyon vitték le a pályáról, ahová aztán már nem is tért vissza. Társai azonban nélküle is megőrizték a lendületüket, és növelték előnyüket az elfáradó dánokkal szemben.

A magyar csapat szombaton este a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában folytatja szereplését a BL középdöntőjében.

Eredmény:

Hírdetés

női Bajnokok Ligája, középdöntő, 2. forduló, 1. csoport:

Győri Audi ETO KC-Nyköbing FH (dán) 32-23 (14-9)

A győri gólszerzők: Groot, Mörk 8-8, Knedlikova 4, Broch, Görbicz, Oftedal 3-3, Tomori 2, Bódi 1

A csoport állása: 1. CSM Bucuresti 10 pont, 2. Győri Audi ETO KC 8 (155-137), 3. Rosztov-Don (orosz) 8 (152-138), 4. Nyköbing FH (dán) 4 (153-175), 5. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 4 (147-169), 6. Midtjylland (dán) 2

vasárnap játszották:

2. csoport: Metz (francia) – FTC-Rail Cargo Hungaria 27-25 (13-10)

A csoport állása: 1. Vardar Szkopje (macedón) 12 pont, 2. Metz 8, 3. Ferencváros 6 (175-166), 4. Buducnost Podgorica (montenegrói) 6 (154-151), 5. SG BBM Bietigheim (német) 2 (150-176), 6. Thüringer HC (német) 2 (141-170)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »