Kezdődik Budapest legfontosabb bevezető útjának felújítása – nagyon megkavarodik a közlekedés

Kezdődik Budapest legfontosabb bevezető útjának felújítása – nagyon megkavarodik a közlekedés

Elkezdődik a III. kerületi Szentendrei út Mátyás király út és Pünkösdfürdő utca közötti, több mint 1 kilométeres szakaszának, valamint környezetének felújítása augusztus 21-én, szerdán.

A munkák elkezdése előtt a fakivágás engedélyezése miatt indult egy ügyészségi vizsgálat, mely szerint alaptalan volt a bejelentés.

Ahogy a BKK korábban közölte:

a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával megvalósuló rekonstrukció során – amelynek elvégzését alapvetően az elhasználódott útburkolat indokolja – az útszakaszt újraaszfaltozzák, és ahol szükséges, teljesen új útpályaszerkezet épül.

Rendezik a parkolási helyzetet, a közvilágítást, a vízelvezetési rendszert és a zöldfelületeket is. A várhatóan 2020 tavaszáig tartó felújítás alatt, a Mátyás király út októberbe nyúló felújítása miatti egyirányúsítás mellett, a Szentendrei utat egyirányúsítják a városhatár felé, ezért változik a Szentlélek tér, illetve Dél-Pest irányú 134-es és 923-as busz útvonala.

A területen az útépítés miatt 25 fa eltávolítása elkerülhetetlen, amelyhez rendelkezésre állnak a jogerős engedélyek. Ezek pótlásaként összesen 283 fát ültetnek majd, jelentősen bővítve a kerületi faállományt. Ebből a felújításban érintett területen 25 fa ültethető el, a többi a III. kerület más részén gyarapítja majd a zöldállományt.

Közlekedési változások

Hírdetés

A munkavégzés idejére a Szentendrei út Mátyás király út és Hollós Korvin Lajos utca közötti szakaszát egyirányúsítják a városhatár felé.

A városközpont felé autózóknak érdemes lesz majd a Pünkösdfürdő utca–Batthyány utca, vagy a Hollós Korvin Lajos utca–Dózsa György utca útvonalon kerülnie.

A beruházás első harmadában az Ürömi utat a Szentendrei út és a Dózsa György utca között a Szentendrei út felé egyirányúsítják, ezért a Szentendrei útról nem lehet majd balra fordulni.

A forgalmi rend változása miatt módosul a Szentlélek tér irányú 134-es és a Dél-Pest felé tartó 923-as busz útvonala is: a Szentendrei út helyett mindkét buszjárat a Batthyány utcán és a Rákóczi úton halad.

A 134-es autóbusz nem érinti a Szent István utca és a Czetz János köz közötti megállóit. A buszjáratra a Batthyány utcában a Szent István utca kereszteződésénél, a Rákóczi úton a Mátyás király út, majd az Attila utca kereszteződésénél, ezt követően pedig a 923-as busz Czetz János köz megállójában lehet felszállni.

A 923-as busz nem érinti a Pünkösdfürdő utca és a Csillaghegy H megállóhelyet. A buszjáratra a 134-es busz Madzsar József utca / Pünkösdfürdő utca megállójában, majd a Rákóczi utcában a Mátyás király út kereszteződésénél lehet felszállni.

A Szentendrei út felújításával párhuzamosan jelenleg is zajlik a Mátyás király út felújítása, ehhez kapcsolódóan a Mátyás király út továbbra is egyirányú a Batthyány utca irányába.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »