"Kezd kínos lenni" – Varga Mihály a határvédelemről és egy EU-s látogatóról beszélt

"Kezd kínos lenni" – Varga Mihály a határvédelemről és egy EU-s látogatóról beszélt

Az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa Magyarországra utazik – közölte Varga Mihály.

A magyar pénzügyminiszter az Indexnek nyilatkozva azt mondta, hogy Johannes Hahn a saját szemével nézi majd meg a déli határkerítést.

„Kezd kínos lenni Brüsszelben is, hogy Magyarország saját pénzből finanszírozza a közös uniós határ védelmét” – értékelte az Indexnek Varga Mihály azt, hogy Johannes Hahn, az uniós költségvetési biztos elfogadta meghívását.

A magyar tárcavezető kiemelte: Magyarország 2015 óta nagyjából egymillió illegális határátlépést hiúsított meg az ország déli, schengeni határszakaszán. Arról már nem is beszélve, hogy Magyarország határvédelemre több mint 1,6 milliárd eurót fordított, az uniós hozzájárulás mértéke e költségekhez alig haladja meg az egy százalékot.

Hírdetés

A találkozóra június második felében kerülhet sor.

A pénzügyminiszter szerint a költségvetési biztos júniusi látogatása az első lépés abba az irányba, hogy Brüsszel nagyobb szerepet vállaljon a határvédelmi költségeinkből.

Ahogy arról az Infostartion korábban beszámoltunk napi 6 millió forintnak megfelelő euróra akarja bírságolni Magyarországot az Európai Bíróság, a külső határvédelem ügyében. Gulyás Gergely a kormányinfón úgy vélte: erről már megszületett az ítélet, de azt az európai parlamenti választások után 4 nappal teszik közzé.

Varga Mihály erre is reagálva azt mondta: a büntetés helyett igazságos és arányos hozzájárulást várunk a határvédelmi költségekhez, „a tárgyaláson is ezt fogom képviselni”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »