Kevesen tudják, mennyire veszélyes a felfázás

Kevesen tudják, mennyire veszélyes a felfázás

A bármely évszakban jelentkező felfázás első számú tünete a folyamatos, sürgető vizelési inger, amelyet nem követ megkönnyebbülés, hanem sokkal inkább az égő, csípő érzés és a fájdalom. Ráadásul, ha nem kezeljük időben, akár komoly húgyúti fertőzés alakulhat ki belőle.

A hólyaghurutot a köznyelvben gyakran felfázásnak nevezzük, pedig a betegség kialakulásához az altest lehűlése csak annyiban járulhat hozzá, hogy hatására gyengül a keringés, és ezáltal a „betolakodókkal” szembeni helyi védekezési mechanizmusok is gyengülnek. Az esetek többségben a baktériumfertőzésért az E. coli baktérium túlzott elszaporodása tehető felelőssé – írja a Házipatika.com. 

A betegség, anatómiai felépítésük miatt, gyakrabban érinti a nőket. Ennek fő oka a hüvely- és a végbélnyílás közelsége, ami miatt a baktériumok könnyebben megtelepedhetnek a húgycső közelében és akadálytalanabbul képesek feljuthatni a húgyhólyagba. Előfordulhat azonban az is, hogy a szexuális élet a fertőzés kiindulópontja. A baktériumok az aktus során bejuthatnak a húgycsőnyílásba, a közösülés mechanikai hatásai pedig tovább segítik a kórokozókat egészen a húgyhólyagig.

A hólyagba bejutó baktériumok rendkívül gyorsan képesek elszaporodni: számuk negyedóránként akár megduplázódhat, éppen ezért fontos, hogy már az első tünetek jelentkezésekor tegyünk ellenünk. Elsősorban fogyasszunk sok folyadékot, mert a gyakori vizeletürítés átmossa a hólyagot. Segítségül hívhatjuk a gyógyteákat, például a medveszőlőlevelet is, amelyet már az első tünetek megjelenésekor érdemes használni.

Hírdetés

A gyógynövényben található hasznos anyagok gyulladáscsökkentő, antibakteriális, fertőtlenítő és enyhe vízhajtó hatással rendelkeznek, így hatásos segítséget nyújtanak az enyhe húgyúti fertőzések kezdeti tüneteinek mérséklésére. Azok, akik idegenkednek a medveszőlőlevél gyógytea változatától, tabletta formájában is alkalmazhatják, ráadásul ilyen formában elkerülhetjük a tea által esetleg kiváltott gyomorirritációt.

A hólyaghurut elkerülése érdekében kiemelten fontos a hüvelyflóra egyensúlyának fenntartása. Törekedni kell arra, hogy a hüvely egészséges – enyhén savas – kémhatását megőrizze. Éppen ezért tisztálkodásnál kerülni kell a lúgos szappanok és tusfürdők használatát. Helyette inkább tiszta vízzel vagy esetleg speciális intim mosakodószerekkel mosakodjunk.

Figyeljünk arra, hogy ne vigyük túlzásba az intim higiéniát, hiszen ezzel károsíthatjuk a hüvely természetes védekezőképességét. A hormonális változások során – például klimax idején, vagy szülés után – fokozottabban tartsuk szem előtt az ilyenkor még érzékenyebb, sérülékenyebb hüvelyflóra védelmét, hiszen, ha annak egyensúlya megbomlik, akkor a húgyúti rendszer is védtelenebbé válhat a kórokozókkal szemben.

Amennyiben a hólyaghurut tünetei fokozódnak, láz, hidegrázás, hányás, véres vizelet, illetve egyre erősödő deréktáji fájdalom jelentkezik, mielőbb kérjünk orvosi – elsősorban urológus szakorvosi – segítséget. A fertőzés az alsó húgyutakról felfelé, így akár a vesékre is átterjedhet, ami már kifejezetten súlyos állapotot idézhet elő.

Szintén indokolt az orvosi kivizsgálás, ha visszatérő hólyaghurutunk van, azaz 6 hónapon belül legalább kétszer, vagy 1 éven belül háromszor kiújulnak a tüneteink. Ebben az esetben fontos megtalálni a kiváltó okokat, és megkezdeni a célirányos kezelést.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »