Kevés néző, gyenge foci és egy gól a szlovákok meccsén (HELYSZÍNI FOTÓK) Elek Zoltán2025. 06. 10., k – 22:12
A szlovák labdarúgó válogatott zárt kapus felkészülési mérkőzésen Debrecenben találkozott Izrael csapatával és nem túl magas színvonalú játékkal zárta le az idei szezont.
A stadion környékén csak néhány biztonsági ember és a rendőrautók utaltak arra, hogy mérkőzést rendeznek a Nagyerdei Stadionban, és az üres lelátókat látva sem jött meg a meccshangulatunk. A környezett a legszomorúbb koronavírusos időket idézte, annál is inkább mert a kispadok körül voltak, akik még maszkot is viseltek.
Szokatlan látvány volt, hogy gyermekek nélkül vonultak be a játékosok a pályára, az izraeliek részéről pedig Revivot az sem zavarta, hogy szól a szlovák himnusz, ő még nyújtott egy kicsit. Az izraeliek himnuszát viszont a kezdőcsapat játékosai, és minden cserepadon helyet foglaló is összeölelközve hallgatta.
A szlovákok kezdőjében most sem volt ott Bénes László, pedig Francesco Calzona alaposan átalakította a görögök elleni a csapatot, öt helyen is változtatott az olasz szakember, aki most a három belső védős rendszert választotta.
A mérkőzés főleg mezőnyjátékkal indult, inkább a szlovákok lábán járt a labda, Izrael pedig gyors akciókkal próbálta megbontani Škriniarék védekezését. Ám mindkét csapat rendkívül pontatlanul játszott.
A 15. percben Boženík került helyzetbe kissé kiszorított helyzetben így lövése el is kerülte a hosszú alsót. Amikor már-már úgy tűnt, végre láthatunk egy komoly helyzetet, rendre jött egy rossz passz, vagy egy leshelyzet. Hancko volt aki a tizenhatoson belül lőhetett, de blokkolták a próbálkozását. Hasonlóan járt Tupa is, Duda pedig kicsit távolabbról fölé lőtt.
Ezekben a percekben feljebb tolta a védekezését Szlovákia, meg is zavarták ellenfelüket, de nem tartott sokáig ez az időszak.
A 37. percben egy gyors izraeli támadás után láthattuk a legnagyobb helyzetet. Ehhez Gyömbér hibája is kellett, végül pedig Rodák védte bravúrral Abada lövését. Az ezt követő szöglet és a kipattanó utáni beadás is hordozott magában veszélyt, de a szlovák kapusnak ekkor már nem akadt dolga. Nem úgy, mint fél perccel később, amikor Shua lövését védte bravúrral, a kipattanót szerencséjére nem tudták rálőni az izraeliek.
A szünet előtt még Abada lépett meg a bal oldalon, az érkező Gandelman elé passzolt, akinek lövését blokkolták bevetődve. A nem túl érdekfeszítő félidőben Izrael állt közelebb a vezetés megszerzéséhez, a gyors játékosaik tudtak gondot okozni Gyömbéréknek. Örömteli pillanatok voltak, amikor a VIP lelátón helyet foglaló maroknyi szimpatizáns egy-egy alkalommal hangos kiáltással próbálta biztatni az izraeli válogatottat.
A szünet után rögtön támadásba lendültek az izraeliek és egy bal oldali akció végén Shua szépen tekert a hosszú alsóba, 1:0.
A szlovák kispadról teljesen jogosan hallatszott a játékosok felé intézett „Ébredjetek már fel!” kiáltás.
Az idő előrehaladtával egyre több kemény belépőt láthattunk. Az egyik ilyen után Hanckot ápolni is kellett, ám az olasz játékvezető lapok nélkül vezette a találkozót.
Az 58. percben kettőt cserélt Calzona, így csapata pedig átállt a négyvédős játékrendszerre. Az izraeliek fáradni látszottak, de szervezetten védekeztek, míg a szlovákoknál hiányzott a kreativitás a középpályán, hiányoztak a helyzetek, így nem tudták nyomás alá helyezni ellenfelüket.
A 71. percben Schranz már csak a kapussal állt szemben, de Glazer nyerte kettejük párharcát. Hosszú idő után Izrael előtt is adódott helyzet, de Ganah lövése centiméterekkel elkerülte a kaput, pedig a védelem és Rodák már verve volt. Bénes a 75. percben jött be a pályára Duda helyére.
Hrošovský labdavesztése után újabb izraeli lövést írhattunk fel, de Rodák könnyen fogta a középre tartó labdát. Schranz is eljutott egy lövésig, de a megpattanó labdát fogta Glazer.
Két perccel a vége előtt Schranz csúnyán eladott labdája után a tizenhatoson belül került az az izraeliekhez, a balról érkező beadásnál pedig az ötös vonalán Škriniar mentett hatalmasat Turgeman elől. Nem sok kellett az újabb gólhoz.
A nem túl színvonalas mérkőzésen két gyengének tűnő csapat mérte össze erejét és a több nagy helyzetet kidolgozó izraeliek megérdemelten nyertek. A szlovákoknak ennél sokkal többre lesz szükségük az őszi világbajnoki selejtezőkön.
Izrael–Szlovákia 1:0 (0:0)
Debrecen. Jv.: Marchetti
Gólszerző: Shua (47.)
Sárga lap: Peretz
IZRAEL: Glazer–Mizrahi, Nachmias, Lemkin–Dasa (75. Shlomo), Peretz, Y. Levi (66. Noy), Revivo (83. Gropper)–Abada (71. Ganah), Gandelman (66. Biton)–Shua (66. Turgeman)
SZLOVÁKIA: Rodák–Gyömbér (58. Pekarík), Škriniar, Šatka–Kmeť (58. Schranz), Hrošovský, Duda (75. Bénes), Hancko–Bero, Boženík (69. Strelec), Tupta (75. Ďuriš)
Felkészülési mérkőzés Kapcsolódó cikkünk
A szlovák labdarúgó-válogatott kedden 20.45-kor Debrecenben játszik felkészülési mérkőzést Izrael ellen.
A szlovákok az első nyári felkészülési mérkőzésükön Krétán léptek pályára Görögország ellen, és egy élvezetes, jól sikerült első félidő után a másodikban szétcsúszott a játékuk, a görögök három góllal nyomatékosították dominanciájukat és végül 4:1-re győztek.
Francesco Calzona szövetségi kapitány a háromvédős rendszerrel kísérletezett, valamint kezdőként számolt az eddig epizódszereplőnek számító Mesíkkel és Tuptával.
Időre van szükségünk. Tudjuk, hogy nem túl nagy a merítési lehetőségünk, nincsenek szárnyvédőink és a középpályán is kevesen vagyunk. Lobotka hiányzott, helyette Hrošovský játszott, akivel elégedett voltam, de ő is 33 éves. Egy ilyen vereség árán is próbálkoznunk kell új dolgokkal
– mondta a görögök elleni meccs után Calzona, aki várhatóan Debrecenben is próbálkozik majd néhány új játékossal és formációval.
A szlovák válogatott vérfrissítésre szorul, Calzona ezért is kísérletezik, bár az STVR stúdiójában Németh Szilárd és Martin Škrtel is úgy vélte, több változásra van szükség, nem csak egy-kettőre. A teljes képhez hozzátartozik azonban, hogy Calzona júniusban nem számíthat olyan feltörekvő, ígéretes fiatalokra, mint Obert, Suslov és Rigo, akik a hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülnek az U21-es csapattal.
Ami az Izrael elleni meccset illeti, a kapitány kiegyenlített csatára számít.
Jó csapat az izraeli. Állandóan elmondom, hogy ma már nincsenek egyszerű meccsek. Nézzük meg a vb-selejtezők eredményeit: az esélytelenek nagyon szoros meccseket játszottak a favoritok ellen. Jó színvonalat várok, legalább olyan jót, mint amilyent a görögök elleni első félidőben láttunk
– fogalmazott az olasz szakember.
A mérkőzést a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezik, amely első ránézésre semleges helyszínnek tűnhet, valójában azonban két éve az izraeliek otthona, már tizenegy válogatottmérkőzést játszottak ott, egyszer a magyar válogatott ellen is.
Az egymás elleni mérleg a szlovákoknak kedvez, három győzelem és két döntetlen mellett eddig csak egyszer győztek az izraeliek, akik azonban erőt meríthetnek a pénteki mérkőzésükből, amikor idegenben megnyerték 3:1-re az Észtország elleni vb-selejtezőt.
A zárt kapus mérkőzést, amelyről helyszíni tudósítással készülünk, az STVR Šport élőben közvetíti. Szeptemberben a szlovákok számára is elkezdődik a vb-selejtező, 4-én Németországgal játszanak otthon, három nappal később pedig Luxemburgban.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


