A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén az olimpiai bronzérmes és fedettpályás világbajnok súlylökő Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének, aki 38 szavazatot kapott, míg ellenfele Kovács Zoltán, a MATE-GEAC eddigi szakosztályvezetője 27-et. Tajti-Márton Anita az InfoRádióban azt mondta, reméli, sikerül a kettészakadt atlétatársadalmat egyesíteni. Teljes körű átvilágítás jön a sportági szövetségben, új szakmai program is készül.
38-27-re nyerte vetélytársa, Kovács Zoltán (MATE-GEAC) ellen az atlétikai szövetség vezetéséért folytatott küzdelmet Tajti-Márton Anita sportági legenda, a magyar atlétika első (fedett pályás) világbajnoka, súlylökő.
A rendkívüli tisztújításon született eredményt követően azonnal interjút adott az InfoRádiónak, elmondta, izgalmas órákon van túl, de teljesen más ez, mint a sportpályán a dobókörben állva készülni élete legnagyobb dobására, ez másfajta közeg; örül, hogy megtisztelte a sportág vezetése a bizalmával, és elnöknek választotta.
Az eredményt kommentálva azt mondta, ez szoros volt, a küldöttek szavazata felére plusz egy szavazatra volt szüksége.
„Tudtuk, hogy picit kettészakadt a magyar atlétika, ez a következő időszak egyik feladata is lesz, hogy összegyúrjuk és egy irányba tereljük. De nem egy szavazattal nyertem, ami azt mutatja, hogy a szakemberek és a küldöttek változást igényeltek” – fogalmazott.
Az árkokról szólva azt mondta, vannak területek a szövetség működésében, amelyek mélyebbre ásást igényelnek, de olyanok is, amelyek egyszerűbben kezelhetőek, de az elmúlt időszakban már szárba szökkent egyfajta párbeszéd a klubok, a vezetők és az egyesületek között, hogy az egy jó építkezést ígér, így is készült az esetleges megválasztására, ezért gyors előrelépésben is bízik a szövetség élén.
Tajti-Márton Anita a legfontosabb céljait is felsorolta:
„A vállalásunkban fontos elem volt, hogy mivel mindig nagyon későn értesültek a szakemberek és a sportolók a kereteikről a következő évi kvalifikációs időszakban és ez bizonytalanságot okozott, ezeket szeretnénk gyorsan megoldani, a bizottságokat alulról építkező munkával felállítani” – rögzítette.
Megjegyezte még: az elmúlt évek építkezésének köszönhető a nemrégiben véget ért Eb érmekben megnyilvánult eredményessége, de vannak hiányosságok, illetve dolgok, amelyeket másként látnak, mint az előző vezetés.
Azt is feladatának tekinti, hogy 10-15-20 évre is gondolkodjon, hiszen azokat a fiatal tehetségeket most kell megkeresni és a sportágba bevonzani, akik 10-15-20 év múlva az atlétikát képviselni fogják.
Eredményességi ígéretet nem tett, ezzel kapcsolatban viszont rámutatott az Eb érmeire, döntős, középdöntős helyezéseire.
A cikk Kalapos Mihály interjúja alapján készült.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


