Kétszer nagyobb eséllyel hal bele a rákba, aki az alternatív gyógymódokra bízza magát

Kétszer nagyobb eséllyel hal bele a rákba, aki az alternatív gyógymódokra bízza magát

Azok, akik homeopátiát, gyógynövényeket és más alternatív terápiákat is alkalmaznak, kétszer nagyobb eséllyel halnak bele a rákba, mint azok, akik csak a hagyományos kezelésre bízzák magukat – idézi az Independent a Yale Egyetem tanulmányának eredményeit.

Ennek az az oka, hogy azok a betegek, akik kiegészítő terápiákat alkalmaznak, hajlamosak visszautasítani a hagyományos kezelés egyes elemeit.

A lap a kiegészítő terápiák között említi a homeopátia mellett az étrend-kiegészítőket, a tisztítókúrákat, a jógát és a masszázst, amelyek rákgyógyító hatása tudományosan nem bizonyított. Azt ugyanakkor elismerik, hogy az alternatív terápiák egy részének, például a masszázsnak vagy az akupunktúrának közérzetjavító hatása lehet, míg a hagyományos terápiák mellékhatásai ronthatják az életminőséget, ám sok beteg úgy gondolja, hogy az alternatív terápiák a túlélési esélyeiket is növelik.

Hírdetés

Az amerikai onkológusok szövetségének folyóiratában közzétett tanulmány vezető szerzője, Skyler Johnson is rámutatott, hogy a kiegészítő terápiák szerepét rosszul értelmezik: bár segíthetik azokat a betegeket, akik a kezelés mellékhatásaival küzdenek, úgy tűnik, hogy úgy tekintenek rájuk, mint hatékony rákgyógyító módszerekre. A mellékhatások és a gyógyszercégek iránti bizalmatlanság is hozzájárul, hogy egyes betegek számára hatékony opcióként merüljenek fel az alternatív terápiák.

A kiegészítő terápiákra felépült iparág egyébként csak az Egyesült Államokban sok milliárd dolláros üzletet jelent.

(24.hu)

A DNS-alapú étrend is kacsának bizonyult

Még erről sem dönthetünk: magyar hatóság nem tudja betiltani a homeopátiás átverést

Kínossá vált a homeopátia a Semmelweis Egyetemnek, lelőtték az áltudományos kurzust

Újabb pofon a homeopátiának


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »