60 éve, 1961. január 4-én halt meg Bécsben Erwin Schrödinger Nobel-díjas osztrák fizikus, az atomelmélet újrafogalmazója, a kvantummechanika egyik atyja, a hullámmechanika megteremtője, az anyaghullámok terjedését leíró egyenlet kidolgozója, a kvantumbiológia egyik megalapozója.
1887. augusztus 12-én született Bécsben, anyja a bécsi műegyetem kémiaprofesszorának lánya, apja kisiparos és botanikus volt. Klasszikus és modern nyelveket tanult, a bécsi egyetemen Friedrich Hasenöhrl és Franz Exner fizikusok tanítványa volt. 1914-ben magántanár lett, és az első világháborúban négy évig hivatásos tisztként szolgált.
1920-ban Max Wien fizikus tanársegédje lett Jénában, majd Stuttgartban és Breslauban (ma: Wrocław) tanított. 1926-ban a zürichi egyetemre ment, itt jelent meg az Annalen der Physikben A kvantálás mint sajátérték-probléma című tanulmánya a hullámmechanikáról. A Schrödinger-egyenlet egy állapotegyenlet, amelynek időfüggetlen és időfüggő formája is létezik.
A részecskék viselkedését leíró egyenlet segítségével meghatározható egy részecske mozgása (viselkedése), ha ismerjük környezetében a potenciális energiákat. Felismerései forradalmat idéztek elő a 20. századi fizikában és kémiában.
További tanulmányaiban többek között megmagyarázta a harmonikus kvantumoszcillátort, a merev rotort, a kétatomos molekulát, és új levezetést adott a Schrödinger-egyenletre, bemutatta az időben változó rendszerek, így a szórás kezelését. Elméleti tevékenységét a fizikus-társadalom nagy elismeréssel fogadta. 1927-ben a berlini egyetemen Max Planck munkatársa, majd utóda lett.
A nemzetiszocialisták zsidóüldözését nem tudta elfogadni, hatalomra jutásuk után elhagyta Németországot. Oxfordban kutatott, amikor „az atomelmélet új, hatékony formáinak felfedezéséért” 1933-ban Paul Dirac brit fizikussal közösen megkapták a Nobel-díjat. Oxfordi idejét nem töltötte ki, mert szokatlan életvitelét – két nővel élt együtt – kifogásolták. Hosszabb-rövidebb kitérők után, 1936-ban a grazi egyetemre ment.
1938-ban, miután Hitler elfoglalta Ausztriát, gondjai támadtak berlini távozása és közismert náciellenessége miatt. Bár visszavonta korábbi véleményét (ezért később személyesen kért elnézést Einsteintől), politikai megbízhatatlanság címén mégis elbocsátották, s megtiltották neki, hogy elhagyja az országot. Feleségével Olaszországba szökött, majd vendégtanár lett Oxfordban és a genti egyetemen.
Kép forrása: aip.org
1940-től tizenhét évig a dublini Elméleti Fizikai Intézet igazgatója volt, az ír állampolgárságot is megkapta. Számos további cikket írt, amelyekben az egyesített térelméletet próbálta megközelíteni. 1944-ben jelent meg a Mi az élet? című tanulmánykötete, amely a negentrópia (a rendezettség mértéke) kérdéseit és az élő szervezetek genetikai kódját hordozó összetett molekula fogalomkörét tárgyalta.
Azt fejtegette, hogy az élet a biológiai információ tárolásának és továbbadásának folyamataként is felfogható. A mérhetetlen adathalmaznak valamiféle „örökletes titkosírással”, sűrített formában kell jelen lennie a kromoszómák szerkezetében. James Watson és Francis Crick, a DNS feltárói emlékirataikban leírják, mekkora hatással voltak rájuk Schrödinger gondolatai.
1955-ös nyugdíjba vonulásáig Dublinban maradt, bár botrányos ügyei voltak diákokkal, és két ír nőtől is gyermeke született. 1956-ban visszatért Bécsbe, az egyetem professzora lett. Ekkor már elfordult a kvantummechanika fő elvétől, a hullám-részecske kettősségtől, és a hullámtermészet egyedüli voltát hirdetve sok vitát keltett.
Kétségtelen, hogy ő az atomelmélet újrafogalmazója, a hullámmechanika megteremtője, az anyaghullámok terjedését leíró egyenlet kidolgozója, a kvantumbiológia egyik megalapozója. Foglalkozott termodinamikával, a fémek fajhőjével, az atomi spektrumokkal, a színek fiziológiájával, s megjelent egy angol–német nyelvű verseit, fordításait tartalmazó kötete is. 1961. január 4-én halt meg Bécsben, a Hold túlsó oldalán krátert nevezték el róla.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
