Salamon szerint megvan az ideje a hallgatásnak, és megvan az ideje a beszédnek1, így valószínűleg nálam az előbbi jöhetett el az elmúlt hetekben, mert bár nagyon szerettem volna néhány dolgot megosztani veletek, az internet hozzáférés és az idő hiánya megakadályozott benne.
Vis maior ide vagy oda, két év után ismét Indiában találtam magam, és bár az előző posztban említett baleset az utazás körülményeit is megváltoztatta, az azóta megtett kétszer 6000 kilométer ismét megerősítette számomra egyik legcsodálatosabb ígéretünk rendíthetetlenségét: az Úr tényleg mindent az Őt szeretők javára fordít.2 Sportbalesetet, idő- és digitális infrastruktúra hiányt, egyszóval mindent.
Korábbi utamhoz hasonlóan nagyon szerettem volna időnként bejelentkezni vagy legalább néhány képet megosztani veletek, de a fent már említett okok miatt erre nem kerülhetett sor.
Nem tudom, hogy az út kinek volt inkább a javára, nekem, vagy azoknak, akikkel szerencsém volt találkozni, de talán ez nem is fontos.
Mivel egy kép állítólag ezer szóval is felér (bár tudva, hogy Akit követünk, maga az emberré lett Szó, így ebben nem vagyok egészen biztos) úgy döntöttem inkább vizuálisan osztom meg tapasztalataimat, akit pedig érdekelnek a részletek, kérdezzen bátran.
Iskola szegény körülmények között élő gyerekeknek
Alkohol és kábítószer rehabilitációs központ
Egy másik iskola
Forrás:idokjelei.hu
Tovább a cikkre »
