Kétszáz keresztény családot űztek ki otthonaikból egy rágalmazás miatt

Kétszáz keresztény családot űztek ki otthonaikból egy rágalmazás miatt

Istenkáromlással rágalmaztak meg keresztény nőket a pakisztáni Karacsiban, aminek következtében hozzávetőlegesen kétszáz családnak kellett elhagynia otthonát, hogy biztonságba menekülhessenek. Az isteni Gondviselésnek hála, az egyházi vezetőknek és a rendőrségnek még idejében sikerült annyira tompítania a fellángoló indulatok következményeit, hogy személyi sérülés nem történt.

Karacsi egyik – nagyobbrészt keresztények által lakott – negyedében, Farooq-e-Azamban, egy muszlim nő, Samina Riaz, február 19-én a Korán megszentségtelenítésével vádolt meg több keresztény nőt.

A szemtanúk szerint Samina kiment az utcára és kiáltozni kezdett, hogy a “kafirok” ellopták a Korán egy példányát és egy dézsába/kádba dobták.

A kafir szót (magyarul sokszor káfir) az iszlámhívők használják a nem-muszlim emberek megjelölésére; erős teológiai töltéssel rendelkező, gyakran szitokszóként használt kifejezés.

Hírdetés

A helyi muszlimok a vádra azonnal összegyűltek, és tömegesen támadtak rá több keresztény házra a negyedben, megölve a házi- és haszonállatokat, kővel dobálva az épületeket.

Kétszáz családot üldöztek el így otthonaikból. A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy Samina hamisan vádaskodott.

A cikk folytatását ITT olvashatják.

S4C.News – Varga Gergő Zoltán


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »