Kétszáz ifjú migránsnak megérte a ceutai határsértés

A spanyol központi kormány kedden megállapodott a tartományokkal arról, hogy 200 "kísérő nélküli, kis- és fiatalkorú menedékkérőt" osztanak el közöttük, akik jelenleg az észak-afrikai spanyol autonóm város, Ceuta befogadóközpontjában vannak.

Az elosztás arányát az egyes régiók népessége és gazdasági helyzete alapján határozták meg, de például Valencia az így kiszámolt 18 helyett 25 "gyereket" vállalt. Madrid és Galicia 20-20, Katalónia 15, Andalúzia 13 "menedékkérőt" helyez el.

A központi költségvetésből a feladatra összesen ötmillió euró (1,7 milliárd forint) támogatást biztosít a kormány tartományoknak.

Az átcsoportosításra kiválasztott "gyerekek" hetekkel, hónapokkal ezelőtt érkeztek Ceutába, ahol azonban a múlt hét első napjaiban több mint nyolcezren lépték át illegálisan a határt Marokkó felől.

A felnőttek túlnyomó többségét már visszatoloncolták, de a szabályok a gyerekek esetében egyéni elbírálást írnak elő. A spanyol hatóságok több mint 850 kis- és fiatalkorút szállásoltak el, de a befogadóközpontban nincs elég hely, ezért döntöttek az elosztás mellett.

Hírdetés

A Faro de Ceuta című lap korábban írt arról, hogy sok gyerek szórakozásból, másokat követve lépte át a határt a múlt héten. Voltak, akiknek azt ígérték, hogy Spanyolországban futballmeccset és híres játékosokat láthat.

A határ marokkói oldalán rengeteg család keresi eltűnt gyerekeit, ezért a spanyol hatóságok egy információs telefonszámot hoztak létre, hogy így segítsék a családok újraegyesítését.

A spanyol sajtóban megjelent értékelések szerint a ceutai tömeges határsértés a marokkói hatóságok közreműködésével valósulhatott meg válaszul a komoly diplomáciai konfliktusra, amelyet az okozott, hogy egy spanyolországi kórházban ápolják koronavírus-fertőzés miatt Brahim Ghalit, a Marokkóhoz tartozó Nyugat-Szahara függetlenségéért küzdő Polisario Front vezetőjét. A marokkói kormány "a jószomszédi viszony szellemiségével ellentétesnek" tartja, a szeparatista vezető spanyolországi tartózkodását, az ügyben a belügyminisztérium korábban bekérette a rabati spanyol nagykövetet is.

A spanyol külügyminisztérium viszont humanitárius okokkal érvelt a rákbetegségben is szenvedő, 71 éves szeparatista politikus ellátása mellett, akivel szemben Spanyolországban emberiesség elleni bűncselekmények gyanúja miatt két eljárás is folyamatban van. A kereseteket disszidens marokkóiak nyújtották be gyilkosságok, emberrablás és kínzások elkövetése miatt.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »