Kétszáz éves herendi porcelán és a 201. Anna-bál találkozott Balatonfüreden

Kétszáz éves herendi porcelán és a 201. Anna-bál találkozott Balatonfüreden

Az igazi érték attól válik időtlenné, hogy minden generáció újra és újra felfedezi, megőrzi és tovább gazdagítja – hangsúlyozta a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója szombaton Balatonfüreden a 201. Anna-bál megnyitóján.

Simon Attila – aki egyben a rendezvény idei fővédnöke – azt mondta: szombat este Balatonfüreden két nemzeti büszkeség találkozik, az idén kétszáz éves herendi porcelán és az Anna-bál. Két hungarikum, amely egyszerre jeleníti meg önmagát és nemzetünket – tette hozzá.

A herendi porcelán ezért több mint kivételes kézműves alkotás, az Anna-bál pedig ezért több mint hagyomány, mindkettő élő örökség. „Múltjukból merítenek, de mindig a jövőnek szólnak” – fogalmazott.

Simon Attila kiemelte: kevés olyan társadalmi esemény létezik Magyarországon, amely olyan természetes módon kapcsolja össze a hagyományt, az eleganciát és az emberi találkozások örömét, mint a balatonfüredi Anna-bál.

Bogyay Katalin, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke köszöntőjében az Anna-bált a balatonfüredi nyár legnemesebb ünnepének nevezte, ahol a hagyomány és a ragyogás egy estére találkozik. Az Anna-bál több mint egy rangos esemény, egy élő hagyomány, amely összeköti a reformkor örökségét a jelennel – hangoztatta.

Felidézte, hogy Magyarország húsz évvel ezelőtt csatlakozott az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményhez, amely arra emlékeztet bennünket, hogy kulturális örökségünk nem csupán műemlékekben vagy tárgyakban él, hanem bennünk és azokban a hagyományokban, tudásban, tapasztalatban, szokásban, amelyet közösségeink nap mint nap továbbadnak.

Bóka István (Fidesz-KDNP) Balatonfüred polgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott: az Anna-bál már két évszázada maradandóság, talán a béke szigete is. Hangsúlyozta: már egy hete az Anna Fesztivál részeként rendezvényeket tartottak a városban, köztük kulturális testvérvárosuk, Mohács kiállítását, akik idén ünneplik a mohácsi csata 500. évfordulóját.

Hírdetés

Testvérpár is van a 201. Anna-bál szépei között

A balatonfüredi Windisch Laurát választották a 201. Anna-bál szépének, első udvarhölgye a debreceni Tollas Viktória, második udvarhölgye pedig a saját testvére, Windisch Regina lett.

Idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt a balatonfüredi Anna-bálon, akik közül egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit.

Az idei bál szépe a 18 éves balatonfüredi Windisch Laura lett, akit a tavalyi, 200. Anna-bálon már első udvarhölgynek választottak.

Az első udvarhölgy a 16 éves debreceni Tollas Viktória lett, aki először vett részt az Anna-bálon. A második udvarhölgy a bál szépének testvére, a 16 éves balatonfüredi Windisch Regina lett, aki szintén először vett részt az Anna-bálon. A bál szépei hagyományosan vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.

Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi vértanúja lett.

Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan személynek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért. Az elismerést idén Bereczki Árpád szemész szakorvos vehette át.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »