Svédország a legtöbb országtól eltérően kezelte a koronavírus-járványt. Az északi országban nem vállalták a lezárások magas gazdasági költségét, ehelyett szabadjára engedték a járványt, hogy megszerezzék az áhított nyájimmunitást. A svédek úgy számoltak, hogy az idősekre vonatkozó eltérő szabályozásokkal alacsonyan tarthatják a halálozást, míg a társadalom kevésbé sebezhető tagjaiban kialakul a védettség, és eközben a gazdaság sem áll fejre. Ehhez képest a svéd halálozási ráta nemzetközi összehasonlításban nagyon magas, a halálesetek száma a szomszédokhoz képest nominálisan is nagy, a nyájimmunitástól az ország egyelőre messze van, és a jegybank szerint a GDP idei visszaesése elérheti a 10%-ot. Elsőre teljes kudarcnak tűnik a modell, az ítélethirdetéssel azonban várni kell. A Portfolio cikke.
Amikor februárban már egyértelművé vált, hogy a koronavírus eléri Európát is, az országok döntéshozói alapvetően két modell (illetve ezek kombinációi) közül választhattak: vagy szigorúan és gyorsan lépnek fel a járvány ellen, vagy legalább részben hagyják azt természetes módon terjedni.
Utóbbival csak pár ország próbálkozott, köztük az Egyesült Királyság, a társadalom ellenállása viszont gyorsan letérítette a szigetországot is az útról, és a legtöbb országban alkalmazott szigorítások útjára lépett. Ma már szinte csak egyedül áll a szélben Svédország, ahol nagyon lazák az állam által elrendelt korlátozó intézkedések. A szabadelvű svéd megoldás itthon rendkívül népszerű, sokan hivatkoznak rá viszonyítási pontként.
Sokak szerint az elengedés a jó megoldás
A svéd modellt legtöbbször a vírus teljes elengedésével hozzák párhuzamba, pedig a valóságban nem erről van szó. A vírus Svédországban valójában már nagyon korán, már januárban megjelent, és akkor az északi ország az első körös fellépésben még abszolút a hagyományos utat járta, a kormány gyorsan lépett fel, és elkezdte a kontaktkutatásokat. A fordulathoz vélhetően az is hozzájárult, hogy a gyors olaszországi terjedést látva a svéd döntéshozók és járványügyi szakemberek úgy gondolták, a terjedést semmilyen korlátozás mellett nem lehet teljesen visszaszorítani, így az a célszerű, ha hagyják elérni az úgynevezett nyájimmunitást (azaz a lakosság 60-70%-ának átfertőzöttségét).
A svédek akkori gondolkodása teljesen érthető, hiszen logikus érvek sorával magyarázható a részleges elengedés:
Az utolsó pont fontos, ez mutatja ugyanis, hogy teljes elengedésről elméletben mégsem beszélhetünk, és még mielőtt a modell ellenzői úgy érvelnének, hogy a svédek nagyszámú emberáldozat mellett próbálják menteni a gazdaságot, azért fontos tudni, hogy korlátozó intézkedések Svédországban is vannak. Az állam ott is minden csatornán hangoztatja az idősek otthonmaradásának fontosságát, és egyéb intézkedéseket is hoztak a halálesetek visszaszorítására, ráadásul a svéd társadalom önkorlátozása is jelentős. Tekintsük át a svéd megoldásokat:
A svéd modell nem egyenlő a totális elengedéssel, de valóban sokkal szabadelvűbb megközelítést alkalmaztak a világ országainak döntő többségénél. Az Oxford University kidolgozott egy indexet az egyes országokban hozott járványügyi intézkedések szigorának összehasonlítására, és a svéd modell eszerint is egyértelműen kevésbé szigorúbb a többi országnál, így például Magyarországnál – a svéd intézkedések a 0-100 közötti skálán a legszigorúbb ponton is csak 60 alatti számot értek el, a magyar intézkedések elérték a 80-at is (jelenleg 70 alatt állnak):
Nagy ellentmondások vannak a svéd megoldással kapcsolatban
Az északi ország modelljének lényege tehát az, hogy nem hozzák meg a gazdasági áldozatokat a járvány visszafogásáért, hanem a nyájimmunitás elérésére törekszenek, miközben az idősek otthonmaradására buzdítanak és zárlatot rendelnek el az idősotthonokban, hogy ezzel mérsékeljék a halálozást. A (kimondott vagy kimondatlan) kiindulópont az, hogy a járványt a hagyományos eszközökkel nem lehet elfojtani, ezért ez nem éri meg a gazdasági áldozatokat.
A modell mellett érvelők gyakran hangoztatják, hogy a svéd hatóságok „felnőttként kezelik az állampolgárokat”, azaz nem hoznak szigorú intézkedéseket, csupán megkérik a lakosságot, hogy csökkentsék az interakciókat. Az érvelők szerint a svéd modell sokkal alkalmasabb a járványhelyzet kezelésére, mert kialakul a nyájimmunitás. Az ellenérvelők erre felvetik, hogy a nyájimmunitás ára a magas halálozás lesz, viszont a modell követői ekkor úgy fogalmaznak, hogy ez nem igaz, mert a svéd társadalom eléggé felnőtt ahhoz, hogy saját magát korlátozza, nincs szükség szigorú hatósági lépésekre.
Itt adódik viszont egy óriási ellentmondás: ha a társadalom saját magát korlátozza, akkor a gazdasági kapcsolatokra nézve de facto ugyanaz történik, mintha a kormány rendelt volna el korlátozásokat, és ebben az esetben nyájimmunitás sem alakul ki – azaz a svéd modell értelmét veszíti.
Azt is fontos felvetni, hogy a jogi szabályozás és hatósági ellenőrzés hiányában a társadalom önkorlátozása értelemszerűen nem lehet olyan hatékony, mint a szigorúbb országokban, azaz a halálozás sokkal magasabb lesz, mint ezeken a helyeken. Mivel viszont van önkorlátozás, ezért a járvány nem tud gyorsan terjedni, és nem is éri el a nyájimmunitás kialakulásához szükséges fertőzöttségi szintet.
Nagyon úgy néz ki, hogy döntést kell hozni az országoknak: vagy a teljes elfojtás mellett döntenek, vagy az elengedés mellett. Első esetben magasabbak lesznek a gazdasági károk, de alacsony lesz a halálesetek száma. Utóbbi esetben viszont mindenképp a magas halálozással jár majd a járvány, cserébe viszont (elméletileg) alacsonyabbak lesznek a gazdasági károk, és kialakul az áhított nyájimmunitás.
Van egy harmadik eset is, amely kombinálja az első kettőt: ez az idősekre nézve szigorú korlátozásokat vezet be, a lakosság nagy részében viszont hagyja terjedni a betegséget. A svéd modell mutat valamit ebből a verzióból, de csak nagyon elvétve (az idősotthonok zárlat alá helyezése önmagában nem tekinthető szigorú korlátozásnak) – az északi ország akarva-akaratlanul egyértelműen a második esetet, a járvány elengedését választotta, illetve megpróbálkozott az idősek védelmével, de sikertelenül.
Ezt a stratégiát viszont teljesen a feje tetejére állíthatja, ha a lakosság egy része saját óvatosságból korlátozza magát: ilyenkor a nyájimmunitáshoz elegendő fertőzésszám nem alakul ki, miközben a halálozások száma már magas lesz –
azaz az ország beragad a két modell közé, és mindkettőnek a hátrányait szenvedi meg.
A járvány még nem ért véget, és könnyen jöhet egy második hullám, a dolgok jelenlegi állása szerint viszont úgy néz ki, hogy Svédország ebbe a nem kívánt állapotba került. A dolgokat tetőzi, hogy amennyiben ebben a fázisban döntene az ország a szigorítás mellett, az már késő, hiszen a kiterjedt fertőzésszám rontja a szigorú intézkedések hatékonyságát.
Hogy áll most Svédország a járvány elleni harcban?
Svédország az elengedéssel együtt azt is felvállalta, hogy nem lép a tömeges tesztelések útjára. A felderítetlen esetek aránya ennek megfelelően alacsony lehet, a kimagasló halálozási rátából legalábbis ez derül ki. A napi új esetszámoknál látott volatilitás is azt jelzi, hogy a valós járványhelyzetről a svéd hatóságoknak nincs pontos ismerete. (A még hétnapos mozgóátlaggal simítva is cikkcakkos görbére a másik magyarázat az alacsony népsűrűség, ami miatt a szakértők egy része szerint a vírus lökéshullámokban terjed, amikor egy újabb nagyvárost érnek el a csoportos vagy tömeges fertőzések, akkor meglódul.)
Svédországban 28 532 ismert betegre jut 3529 haláleset a pénteki adatok szerint, a halálozási ráta tehát 12,3%-os.
Csak összehasonlításképp: a szomszédos Finnországban 6 228 esetre jut 293 elhunyt, Norvégiában a számok 8 196 és 232. Az utóbbi két országban pedig az új esetek görbéje negatív meredekséget, illetve alacsony szinten stagnálást mutat, Svédországban pedig egyenletesen magas.
Ebből két következtetést lehet levonni: egyrészt a járvány nem szabadult el teljes mértékben, hiszen nem látunk emelkedést az új esetszámokban, másrészt viszont csökkenést sem, és emiatt úgy néz ki, hogy a laza szabályozások a társadalom önkorlátozása mellett oda vezettek, hogy a járvány elhúzódóan fog végigmenni ahelyett, hogy egy gyors hullámokban zajlana, de az időben elnyúló jellege miatt nem jár majd kevesebb halálesettel, mint a gyors lefutás. Ezt a két következtetést érdemes még jobban szétbontani.
Az adatokból elsőre az látszik, hogy az új eseteknél nincs berobbanás. Ha ez valóban így van (mert az ismert adatok nem feltétlenül egyeznek a valós helyzettel), annak több oka lehet:
Ha az első igaz, az azzal jár együtt, hogy a nyájimmunitás nem, vagy csak nagyon elhúzódó járvány esetén alakul ki. A másik esetet nem tartjuk valószínűnek, mert a nagyvárosok népsűrűsége Svédországban is könnyű táptalajt jelenthetnének a vírusnak, és eddig a ritkán lakott országokban (például az Egyesült Államok, Oroszország) szintén megtalálta a maga gócpontjait a járvány. Vagyis a népsűrűség inkább rövid távon befolyásolhatja a lefutási mintát. A harmadik eshetőség pedig azért kizárható, mert ebben az esetben a magas rejtőzködő esetek mellett sok lenne a súlyos állapotúak aránya, ami egyelőre nem jellemző.
A különféle svéd felmérések szerint jelenleg az átfertőzöttség aránya 20-30% között van (bár ez a hivatalos átfertőzöttségi rátát látva túlzónak tűnik, ráadásul az ilyen arányból következő súlyos betegek tömeges megjelenése sem volt meg), ez a nyájimmunitáshoz nem elég, a magas halálozást pedig az eredményezi, hogy a laza svéd szabályok miatt a járvány nagyon könnyen utat talált a szociális és egészségügyi intézményekbe.
Összegezve az történhetett tehát, hogy a szigorú korlátozások hiányában a lakossági óvatosság miatt nem terjedt el a járvány, így pedig a svéd modell járványügyi szempontból szinte teljesen értelmét veszítette, hiszen a magas halálozás eddig nem járt együtt lassú lefutással és nyájimmunitással.
Az elengedéssel szerzett nyájimmunitás ideája az idősek védelme mellett tehát nem valósult meg, az időseket védő intézkedéseket ugyanis csak ímmel-ámmal vezették be. A svéd modell eddig a céllal pont ellentétes eredményt mutatott fel:
a fiatalok körében nem terjedt a nyájimmunitáshoz szükséges mértékben, miközben az idősek körében gyorsan terjedt.
Itt érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy a svéd modell pontos megítéléséhez még sok időnek kell eltelnie, hiszen még a relatíve lassú terjedés is begyorsulhat. Kevesebb halálozással ez nem járna, de így legalább a nyájimmunitás és a gyors lefutás megvalósulna. Eddig tehát az ország makacsul beragadt a két út közé, ahonnan mindkét irányba költséges az elmozdulás. A svéd modell eredeti célját így már nem érheti el maradéktalanul, az ország relatív teljesítménye járványügyi szempontból még javulhat. Van azonban egy olyan modell, amiről már biztosan kijelenthető, hogy a járványgörbe menedzselésének szempontjából hatékonyabb – és ez a Magyarország által is követett gyors és szigorú fellépés.
Eddig minden modell sikeresebbnek tűnik, de a kelet-közép-európai különösen
Az első hullámban bevetett modellek eredményét most már többé kevésbé össze lehet vetni, hiszen a járvány európai kitörése óta már kellő idő eltelt, hogy az eltérő járványszakaszok ne legyenek zavaróak az összehasonlításban. Ez alapján három csoportba lehet osztani az országokat.
Az első csoportba azok a nagy nyugat- és dél-európai országok tartóznak, ahol a járvány korán megjelent. Ezek az országok a Kínában már bevált modellt alkalmazták: korlátozták a szociális érintkezést, lezárták a határokat, a létfontosságú üzleteken kívül szinte mindent bezártak, és többségük büntette az igazolatlan utcán tartózkodást. Ezek az országok viszont későn léptek a szigorítás útjára, a járvány felismert terjedésével párhuzamosan hoztak szigorúbbnál szigorúbb intézkedéseket. Csakhogy a járvány az ismert mértéknél gyorsabban terjedt, így az egyes intézkedések elkésettek voltak, és nem tudták megakadályozni a több tízezres megbetegedéseket, az egészségügyi rendszer túlterhelését. Az intézkedések végül beértek, de ekkora már sok volt az áldozat.
A másik országcsoportot a nyugatiak mintájából okuló kelet-közép-európai országok képezik, ahol szintén láttunk a járványügyi intézkedések bevezetésénél bizonyos szintű fokozatosságot, de összességében már a járvány megjelenésétől kezdve messze szigorúbb volt a fellépés, mint Nyugaton és Délen. Ennek az lett az eredménye, hogy a járványgörbe egy-két kivétellel nem ugrott meg, a napi új esetszámok a legtöbb régiós országban 100 alatt voltak, mostanra pedig már sok helyen 10 alá szorult vissza.
Az első körös gócpontok tehát még nem győzték le az első hullámot, bár a járvány erőteljesen visszaszorulóban van, a mi régiónk országai viszont úgy néz ki, hogy teljesen megúszták az első járványhullámot. Svédországban ezzel szemben nem látjuk a járvány lassulását, és már most közel olyan mértékben letarolta a társadalmat, mint Olaszországban vagy Spanyolországban.
A járvány első hulláma tehát a régiónkban hamarosan véget ér, és jelenleg a nyugati esetszámok is csökkenést mutatnak. Az újranyitással még bármi megtörténhet, az viszont egyelőre jól látszik, hogy eddig a mi régiónk országainak a modellje volt a legsikeresebb (a siker alatt itt most az eredeti célt értjük), a nyugati- és déli országok az első hullámban végül szintén sikert arattak (de magas áldozatok árán), a svéd modell viszont eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen a terjedés relatíve lassú, így időben elnyújtottabb lesz a járvány, és lassan alakul ki (ha kialakul) a nyájimmunitás, valamint sok a halálos áldozat.
A gazdaságot sem biztos, hogy megmentették a nagy visszaeséstől
A svéd döntéshozókat leginkább az intézkedések gazdasági ára sarkallta a kevésbé szigorú szabályozásokra. Természetesen a külpiacok leállásával, a beszállítói láncok sérülésével és a lakosság óvatosságával így sem kerülhető el a recesszió, de nem mindegy, hogy az mekkora lesz. Az első negyedéves GDP-adatokból egyelőre az látszik, hogy Svédország nem szenvedte meg olyan mértékben a járványt, mint a szigorú országok zöme.
Hosszú távon azonban már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Ha a járvány első hulláma valóban lassabb lefutású lesz, és a lakosság óvatossága nem hagy alább, akkor az sem kizárt, hogy a járvány összességében nagyon hasonló mértékben fogja megütni a svéd gazdaságot, mint azokat, ahol legalább átmenetileg visszatért az élet a normális kerékvágásba. Ezt egyelőre nem tudjuk megmondani,
az elemzők szerint Svédország az elengedéssel gyakorlatilag semmit nem nyer gazdasági szempontból.
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint az éves GDP visszaesés 6%-os lesz az országban 2020-ban, a svéd jegybank pedig ennél is borúsabb – szerintük az éves visszaesés 7 és 10% között lesz, 10% fölötti munkanélküliséggel. Christina Nyman, a svéd jegybank volt alelnöke szerint egyelőre korai megmondani, de a végén minden bizonnyal úgy járnak, mint a többi ország. Ennek okát az elemzők abban látják, hogy a svéd gazdaság nyitott, és a külföldi megrendelésektől függő feldolgozóipar súlya nagy.
A belső kereslet sem úgy teljesít, ahogy várták. A társadalom betartja a szociális távolságot, és az éttermek, bárok látogatottsága drasztikusan visszaesett. Az elemzők azt azonban hozzáteszik, hogy a lezárásokkal még a jelenleg vártnál is 1-2%-ponttal mélyebb lehetne a recesszió. Innentől már csak az a kérdés, hogy ez arányban van-e a járvány egészségügyi következményével.
A világ érti félre a svédeket, vagy a svédek értették félre a járványt?
A svéd döntéshozók és a tudósok a járvány kezdeti szakaszában gyakran olyan szerepben tetszelegtek, mint akik egyedüli tudói a helyes megoldásnak, és szerintük a világ félreértette a járványt. A svéd modellel kapcsolatban vitákban valóban sok a félreértés, hiszen maga a modell is ellentmondásos.
Gyakran halljuk, hogy „a svédek felnőttként kezelik a lakosságot, és rájuk bízzák a járványkezelést: felvetődik a kérdés, hogy a modell ebben az esetben valójában de facto pont olyan megközelítést alkalmaz, mint a legtöbb ország, csak de iure nem hoz intézkedéseket a korlátozásra. Ekkor egyszerűen csak arról van szó, hogy a modellnek nincs is különösebb célja, a nyájimmunitás nem is cél, egyszerűen csak a döntéshozók úgy döntöttek, hogy nem döntenek. Ebben az esetben valójában semmilyen modellről nem beszélhetünk, egyszerűen csak valóban elengedésről van szó.
Ha pedig arról van szó, hogy valójában a nyájimmunitás elérése a cél menedzselt járványlefolyással, akkor egyértelműen kudarcnak tekinthető eddig a modell.
A svédek nem hoztak kellő erejű intézkedéseket az idősek védelmére, így azzal kellett szembesülniük, ami a többi ország számára evidens volt: ha elengedik a járványt, akkor sok lesz a halott.
A modellnek alighanem akkor lehetett volna értelme és sikere, ha az időseket a lehető legnagyobb mértékben kizárják a szociális érintkezésből. De hogy lehetett volna ezt megtenni, ha az idősotthonokban gondozók maguk nincsenek korlátozásoknak kitéve? A svéd halálesetek nagy része az idősotthonokban történik, és ezen nem segít, hogy a járvány a gondozók között egyébként szabadon terjedhet.
Nem az lehet tehát az igaz a fenti állítások közül, hogy a világ nem érti a svédeket, pont fordítva: a svédek nem értették meg azt, amit minden egyes ország vezetői igen – vagy szigorú intézkedéseket hoznak, vagy sok lesz a haláleset. A kettő között nem igazán van egyelőre járható út, ami van (az idősekre vonatkozó korlátozások), azt a svédek meg sem próbálták igazán. Most is igaznak tűnik a hasonlat: ha mindenki szembejön az autópályán, akkor lehet, hogy te mész rossz irányba.
Gyakran elhangzik érvként az is, hogy a döntés során a kormány háttérbe szorult, és a politikusok nem akartak tőkét kovácsolni a fellépésből, ehelyett járványügyi szakemberekre bízták a kérdést. Ez az érvelés a modell szempontjából két okból sem áll meg: az egyik az, hogy a kormányokat az állampolgárok épp a döntések meghozatalára hatalmazzák fel (az olyan döntésekére is, ami bizonyos állampolgárok érdekét sérti), másrészt jelen helyzetben a tudósok is tehetetlenek, hiszen a járvány kirobbanása óta még mindig nagyon keveset tudnak magáról a vírusról. A svéd tudósok sem találták fel a bölcsek kövét.
A járvány első hulláma azt mutatja, hogy a svéd modell semmilyen megközelítés szerint nem működik. Totális kudarcnak viszont nem lehet egyelőre nyilvánítani, hiszen még mindig megvan az esély arra, hogy legalább az egyik célját, a nyájimmunitást eléri. A járvány jelenlegi terjedését és a becsült átfertőzöttségi szintet látva erre az ősz közepén kerülhet sor. A sok halálesetet és a gazdasági fejreállást viszont ezzel sem fogják megúszni a svédek.
Továbbá lehetőségei vannak az országnak arra, hogy a modelljét korrigálja – mint ahogy erre voltak is példák. Az idősek szigorúbb izolációjával, több teszteléssel, karanténokkal például mérsékelni lehet a terjedést, ez azonban már eltérést jelenteni az eredeti útról. Az sem kizárt, hogy végül azért lesz igazuk a svédeknek, mert a második hullám során már a legtöbb ország (főleg a déliek) nem engedhet meg magának újabb lezárásokat, és kényszeresen is a svéd útra lépnek. Sajnos azonban ettől még sem Svédországban, sem a világ többi országában nem lesz kevesebb haláleset, sőt.
A nyájimmunitás kapcsán fontos hangsúlyozni még egy közkeletű félreértést. A jelentős átfertőzöttség az egyént csak korlátozott mértékben védi, a jelentősége inkább abban áll, hogy ekkor a vírus már korlátozások nélkül is elfogadható tempóban terjed tovább, és nem fenyeget az egészségügyi ellátó rendszer összeomlása. Ettől még a társadalom tagjainak nagy része előbb vagy utóbb elkapja a betegséget. Innen nézve a svéd modell lényege mindössze annyi, hogy előbb túlesnek az elkerülhetetlenen. Azonban ha kiderül, hogy a vakcina a világ nagyobb részén megmenti az embereket a megbetegedéstől, akkor a svéd modell értelme végeredményben egyetlen kérdésre egyszerűsödik: megérte-e a több halálesetet felvállalni a (remélt) kisebb gazdasági károkért, és az ebből fakadó emberi problémákért cserébe? Erre a kérdésre csak a következő negyedévekben kaphatjuk meg a választ, amikor majd látjuk, hogy a svéd gazdaság pontosan mit is kap a társadalom áldozatáért cserébe.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
