Kétségbeesett önigazolás Mészáros Richárd2025. 10. 18., szo – 09:30
Az Alias Charlie Sheen egy bukott hollywoodi tévésztár visszatérési kísérlete: elsősorban a mérhetetlen alkohol- és drogfogyasztásáról, valamint az édesapjáról, Martin Sheen színészről tesz vallomást. Az eredmény szánalomra méltó, mintsem tanulságos.
Charlie Sheen sosem tartozott a kiemelkedő színészek közé. Pályafutása során valódi szakmai elismerést nem aratott – leszámítva azt az egyetlen Golden Globe-díjat, amelyet a Kerge város című televíziós sorozatban nyújtott alakításáért vehetett át 2002-ben. Bár játszott néhány fontos filmben (A szakasz, 1986; Tőzsdecápák, 1987; A John Malkovich menet, 1999), a közönség számára elsősorban a Két pasi – meg egy kicsi nőfaló és nárcisztikus „örök agglegényeként”, Charlie Harperként vált ismertté. A karaktert 2003 és 2011 között, nyolc évadon át, mintegy kétszáz epizódban formálta meg. Sheen 2010-ben a valaha volt legjobban fizetett televíziós színésszé lépett elő – epizódonként 1,8 millió amerikai dollárt keresett –, ám a történelmi siker csúcsán súlyos drog- és alkoholproblémái miatt Lorre, a sorozat vezető producere úgy döntött, megválik tőle. A CBS és a Warner Bros. felbontotta a szerződését, karakterét pedig megölték a szituációs komédia történetében (a hátralévő, már nem annyira sikeres négy évadban Ashton Kutcher játszotta a főszerepet). A színész közben teljesen elveszítette az élete feletti kontrollt: függősége elhatalmasodott (ezzel párhuzamosan hihetetlen népszerűségre tett szert), zátonyra futott a házassága a szintén visszaeső szerhasználó Brooke Muellerrel, majd címlapokra kívánkozó kirohanásai, családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyei és letartóztatásai után nem sokkal azt is be kellett ismernie, hogy HIV-fertőzött.
Sheen azóta gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem tett le az asztalra: a filmekben, sorozatokban, videóklipekben – köztük a Horrorra akadva 5.-ben és a Lorre által fémjelzett, nemrég elkaszált A buki néhány epizódjában – többnyire szó szerint, de néha átvitt értelemben is önmagát játszotta; kivételt csak Robert Rodriguez Machete gyilkol című (kult)filmje jelentett. Idén szeptemberben töltötte be 60. születésnapját, amelyet egy színes-szagos botránymemoárral (The Book of Sheen), valamint egy kétrészes Netflix-dokumentumfilmmel ünnepelt. Az Alias Charlie Sheen című projekt vállalása magától értetődő: kétszer másfél órában kísérletet tesz arra, hogy bemutassa, ki is valójában Charlie Sheen. A rendező, Andrew Renzi kiindulópontként a jelent választotta, amikor Sheen már nyolc éve józan, így ideális lehetőség nyílik rá, hogy a hírhedt főhőst egy tipikus amerikai étkezdébe (műbőrrel bevont boxok, részben nyitott konyha és neonfények, akárcsak a Ponyvaregény ikonikus jelenetében) ültesse, és ott beszéltesse.
Sheen valóban rengeteg mindenről beszél, de talán még fontosabb, hogy életének számos meghatározó szereplője is megszólalhat: vallanak a szülőről, az exférjről, a testvérről, a barátról, a kollégáról – sőt, a szerhasználótársról is. Egyvalaki azonban hiányzik közülük: Martin Sheen, a sokoldalú amerikai színész, aki Terrence Malick Sivár vidék és Francis Ford Coppola Apokalipszis most című klasszikusaival lett ismert, s nem mellesleg Charlie Sheen (feltehetően meggyötört) édesapja. A dokumentumfilm mintha azt a benyomást keltené, hogy a fiú egész életében az ismert, mélyen vallásos és családcentrikus apa árnyékából próbált kitörni, neki akart bizonyítani. A dokumentumfilm iránti kételyeinek is hangot adó Jon Cryer, a Két pasi – meg egy kicsi másik főszereplője szerint Sheen valójában sosem bízott önmagában, ezért követett el újra és újra brutális önszabotázst. (Míg Cryer a legkorrektebb megszólaló, Chris Tucker amerikai komikus talán félreérthette a felkérést, ugyanis azt állítja, hogy soha nem szállt Sheen fejébe a siker.)
Kétségkívül fontos, hogy Heidi Fleiss, az 1990-es évek hírhedt hollywoodi madamja „rinyás kis fürdőskurvának” nevezi Sheent, aki harminc éve a Los Angeles-i bíróságon vallotta be, hogy mintegy harminc alkalommal rendelt escort lányokat tőle (Fleiss-t adócsalásért, pénzmosásért és kényszerprostitúció szervezéséért ítélték el), Sheen második felesége, Denise Richards színésznő pedig az interjú közben előhívott traumatikus emlékek hatására elsírja magát. Maga az alany korábban soha nem vállalt részleteket tár fel: beszél az alkoholizmusáról (a pia „a legdurvább drogként” pusztította), Clint Eastwood meglepő telefonhívásáról és a töménytelen crackfogyasztásról, amely hiperszexualitást idézett elő nála. Most először vall arról is, hogy férfiakkal is létesített szexuális kapcsolatot. „Mindent kipróbáltam” – mondja egy ponton, hozzátéve, hogy volt, amikor a túlzott kokainhasználattól tizennyolc órán át vérzett az orra, máskor jégkockát kellett a fenekébe dugnia, hogy ébren maradjon egy forgatáson.
A dokumentumfilm koncepciója alapvetően hibás: egy olyan, felelősségvállalást sokáig kerülő férfit próbál felmenteni, aki időről időre mindent megtesz azért, hogy maga mögött felégesse a hidakat. Pedig Sheennek valójában az apjáról és a gyerekkoráról kellett volna beszélnie, de mivel az Alias Charlie Sheen nem találja meg a fókuszát, ezek az interjúrészletek és archív felvételek csupán érdekes betéteknek hatnak. Márpedig az apa és a fiú – gyakran közös munkákból álló – életművéből válogatott jelenetek önmagukban is elementáris hatásúak, egy-két alkalommal már Pálfi György Final Cut-jának forradalmi koncepcióját idézik. Így azonban mindössze egy drogos történetet kapunk, de abból sem valami jót (ha ilyesmire vágyunk, olvassuk inkább William S. Burroughs Narkós című klasszikusát). Ez csupán egy amerikai bulvársztár kétségbeesett önigazolása.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
