Kéthavonta hazalátogat Szőgyénbe Mészáros Richárd2023. 07. 22., szo – 19:30
Főiskolás korában azt gondolta, Komárom biztos hely lesz számára. Nem lett az. Dékány Nikolett nem kapott szerződési ajánlatot a Jókai Színháztól. Így lett 2019-ben nyitrai színésznő, az Andrej Bagar Színház kiváló társulatának a tagja, ahol ebben az évadban egy híján tíz darabban játszik.
De milyen az élet? Három évvel azután, hogy a Zobor alatt talált társulatra, Komáromban a Burundanga című kortárs katalán vígjátékban vendégeskedik, Gál Tamás igazgatói meghívására.
Valóban szóba sem jött annak idején, hogy Komáromba vagy Kassára szerződjön?
Sem innen, sem onnan semmiféle megkeresést nem kaptam. Főiskolásként két darabba kerültem be Komáromban. Az Álszentek összeesküvésében és Az ügynök halálában kaptam kisebb szerepet. Kérdeztem az akkori igazgatót, számol-e velem a színház. Persze, persze, mondta. Aztán mégsem jött semmi.
És most hogyan jött?
Matusek Attila, a darab rendezője keresett meg, aki nagyon jó barátom, a középiskola óta ismerjük egymást, meg szavalóversenyekről is. Az ő ötlete volt, hogy én játsszam a Burundanga Sílviáját, a mostani vezetés pedig rábólintott. Gál Tamásnak, úgy veszem észre, fontos, hogy mindenkinek adjon lehetőséget. Tudatosan foglalkoztatja a pozsonyi egyetem mostani diákjait, de vendégként azokat is, akik ott végeztek, és más társulatokhoz köti őket szerződés.
Érez valamiféle elégtételt, hogy tessék, három év után mégis…?
Örömet érzek, nem elégtételt. Igen, volt bennem egy tüske, hogy nem kellettem Komáromnak, de most megmutathatom, mit tudok. A vígjátéknál nincs nehezebb prózai műfaj. Még a tragédiánál is nehezebb.
A groteszk, az abszurd, a fekete humor egyébként is közel áll az egyéniségéhez. A Nyitrán bemutatott Örkény-egypercesek is ezt bizonyítják.
Sílvia temperamentuma is illik hozzám, úgy érzem. Amikor mindenki szerencsétlenkedik körülötte, kezébe veszi a dolgokat, és mindent elrendez. Én is ilyen vagyok. Nem bírom sokáig nézni, ha valami csak úgy döcög mellettem. Olyankor van egy belső késztetésem, hogy megoldjam a problémát. Sílvia mindent kimond. Ami a szívén, az a száján. Extra mód őszinte, akárcsak én. Gegeket találtunk ki a próbákon, csiszoltunk a szövegen, együtt hoztuk létre a szituációkat. Nagyon jó egy társulaton belül, a barátaiddal játszani, de egy idő után megszokod a kollégáidat, tudod, mit várhatsz tőlük, milyen impulzusokat, és hirtelen igényled az új közeget. Komárom nekem maga a felfrissülés. Örülök, hogy a tavalyi bemutató után ismét felkerült a repertoárra a Burundanga, és hogy magyarul játszhatok. Ezt megelőzően nekem csak a Portugál jutott, Kassán. Szerepátvétel volt. Szülni ment az ottani kolléganő. Nagyon fontos számomra, hogy meghívtak Komáromba. A középiskolások miatt is, akiknek nagy élmény lehet ez a darab, hiszen róluk szól, és csupa fiatal színész játssza.
Ezt az időnkénti nyelvi barangolást, amit magyarországi kollégái nem ismerhetnek, hogy hol magyar, hol szlovák nyelven játszik, mennyire érzi megerőltetőnek? Hogy mindkét nyelven teljes értékű alakítást kell nyújtania?
Igyekszem mindig két lábbal ott lenni, ahol éppen vagyok, abban a nyelvi közegben. Át kell állítanom az agyamat arra, ami éppen van. Nyitrán a kollégáim is sokat segítenek ebben. A férjem is szlovák, tehát ebben élek. De ha hívom apuékat, vagy megyek haza, Szőgyénbe, vagy előadásom van Komáromban, azonnal átállok a magyarra. Mintha két életem lenne. Sok energia van benne, az biztos. Helyt kell állni itt is, ott is. Ráadásul ugyanúgy kell ügyelnem a magyar kiejtésre, mint a szlovákra, hiszen palóc tájszólásom van. A színpadon szépen, helyesen kell beszélnem. Úgy tanulok szöveget, hogy az tökéletes legyen. Komáromban annyival könnyebb, hogy nincs bennem az a fajta félelem, hogy nyelvtanilag esetleg rosszul mondok valamit. Ott kevésbé stresszelek azon, hogy hibázom.
Pezinokban, magyar nevén Bazinban, ahol a férjével él, mennyire érzi távol magát a magyar kultúrától?
Gyakran gondolok arra, hogy távolabb kerültem a szlovák–magyar határtól. Szőgyénhez közel van Esztergom vagy Budapest. Nyolcvan százalékban szlovák könyveket olvasok. Van, amit hangosan. Mindennap fél órát olvasok hangosan, hogy hibátlan legyen a kiejtésem. Ha hiányzik egy jó magyar író, elmegyek Pestre, és veszek vagy tíz könyvet. Főleg kortárs szerzőket. A kíváncsiságom ezen a téren sem kopik. Igyekszem magyar színházi előadásokat is nézni. A komáromi bemutatók is érdekelnek. Látni akarom, milyen kondícióban vannak az ottani kollégák, hogyan sikerül nekik egy-egy bemutató. Utána beszélgetünk, örülünk egymásnak. Tudatosan keresem ezeket a találkozásokat, hogy a magyar nyelvi közegből se hiányozzak. Havonta-kéthavonta eljutok Pestre vagy Komáromba. Jön egy impulzus, és megyek. Alkalmazkodtam a szlovák környezethez, ott kapok lehetőségeket, de a magyar vonal is fontos számomra.
Nem kevés energiájába kerülhet mindez, miközben az ország egyik vezető szlovák társulatában kell teljesítenie.
Én erre úgy tekintek, hogy két helyen kell kondícióban tartani magamat. Amikor érzem, hogy az egyik megy el, visszahúzom. Figyelek arra, hogy szlovák és magyar szakmai berkekben egyaránt otthon legyek. Tagja vagyok a Szlovákiai Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesületnek, a Bázisnak. Nekik köszönhetően tudok különböző kulturális rendezvényekről Pozsonyban és Budapesten. Izgalmas esemény számomra az is, amikor az Ahogy esik, úgy puffan című rögtönzési estekre megyek, amelyeket Olasz István komáromi kollégám szervez. Nagyon szeretek magyarul improvizálni közönség előtt.
Oszlik Péter rendezése, az Örkény egyperceseit összefogó előadás műsoron van még Nyitrán?
A következő évadban is műsoron marad. Mi is szeretjük, akárcsak a nézők. Mindig izgatottan várjuk, hogy újra játszhassuk. Ebben az évadban két előadásban kaptam szerepet. Az egyik Božena Slančíková Timrava öt elbeszélésére épül, és Szétválások címen fut Matúš Bachynec, az új művészeti vezetőnk rendezésében, a másikat Arany Líra címen Marián Amsler állította színpadra a csehszlovák táncdalfesztiválok történetét feldolgozva. Nagyon jól sikerült előadás ez is. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor megtudtam, hogy Marta Kubišová, a Charta 77 és a ’89-es forradalom ikonikus alakja leszek a darabban. Énekesnőként és magánemberként is imádom őt. Három dalát adom elő. A hatvanas évektől a kilencvenes évekig peregnek az események, miközben változik a divat is a színpadon. Komoly társadalomkritikát hordoz az előadás. Minden korosztályt megszólít. Az idősebbek ugyanúgy szeretik, mint a fiatalok.
Bazinból milyen időközönként jut haza, Szőgyénbe?
Kéthavonta mindenkit körbejárok. Két óra alatt otthon vagyok. A dédszüleim is élnek még. Dédmamám júniusban volt százéves. Ő is büszke rám. Nézi a televízióban a színészinterjúkat, és mondja, hogy nincs könnyű életük a színészeknek. Te jól vagy? – kérdezi. – Van elég pénzed? Ha nála vagyok, mindig megpakolja a kocsit. Lekvárokkal, befőttekkel, fagyasztott gyümölccsel. Minden a kertjében terem. Tavaly ott volt az esküvőmön. Éjfélig bírta. A nagymamáim elmentek már. Apu részéről a nagypapám él. Apu hároméves volt, amikor meghalt az anyukája, a nagypapának új felesége lett. Én már úgy nevelkedtem, hogy őt tekintem mamának.
Nyitrai színésznőként milyen filmes lehetőségekhez jutott mostanában?
Ezen az úton is eléggé megindultam. Két éve forgattuk Jan Hřebejk rendezésében az Ivetát. A közelmúltban adta le a televízió. Akkora sikere volt a sorozatnak, hogy már írják a második évadot. Egy fővárosi luxusbordély tőketerebesi prostija vagyok továbbra is. Nagyon jó szerep. Nem obszcén. Vicces. A főnököm fiának a lelkét ápolgatom. A prosti mint pszichológus. Ez a jó a figurában. De már bekerültem egy másik sorozatba is Jan Hřebejknél, amelyben jeles cseh színészekkel játszhatok. Nemrég fejeztük be a Pressburg forgatását, Molnár Csaba rendezésében. Ott egy Laura nevű nyelvi aktivista vagyok, egy liberális hangosító a Pátria Rádióban. Az is remek feladat volt. A rendező introvertált csajszit akart, aki nem sokat beszél, de ha megszólal, akkor nagyon humoros. Én meg nagyon extrovertált típus vagyok. Nekem folyamatosan beszélnem kell. Rengeteg ötlettel álltam elő a forgatáson, ami Csabának nagyon tetszett, de le kellett állítania egy idő után, hogy ezt nem mondhatod, nem csinálhatod! Nem kis kihívás volt visszafogni magamat.
Ivan Ostrochovský készülő, A forrás című játékfilmjébe is bekerült. Hány válogatáson kellett túljutnia?
Tavaly szeptemberben jött a felkérés anélkül, hogy castingra hívtak volna. Nagy álmom vált ezzel valóra. Elmondani sem tudom, mennyire vágytam Ostrochovskýnál játszani. Minden filmjét láttam. Brutális csávó, izgalmas témákkal. Készülő filmje a nyolcvanas éveket idézi meg a terhességmegszakításra váró és a sterilizációra ítélt nők történeteivel. Magyarul is beszélő kórházi nővér vagyok a filmben két színházi anyám, Bandor Éva és Varga Anikó mellett, de Aňa Geislerovával is van közös jelenetem. A sztorit vázolta a rendező, forgatókönyv nincs. Mindent a helyszínen komponál meg. Cseh–szlovák–magyar koprodukcióban készül a film, forgattunk a Balatonnál is. Érdekes helyzet volt, amikor a nyolcvanas évek diszkójában Zoltán Erika Szerelemre születtem című dalára táncoltunk hárman, Éva, Anikó és én. Anikó ajánlotta a rendezőnek ezt a dalt. Nagy sláger volt ez lánykorában Gömörben.
Hogy értékeli pályájának eddigi szakaszát?
Nyugodt a lelkem. Végül Tóth Tibornak is hálás vagyok, hogy igazgatósága alatt nem számolt velem Komáromban. Ennek köszönhetően kerültem a nyitrai társulathoz, ahol jól érzem magam. Ezek a filmes és televíziós lehetőségek Komáromban nem biztos, hogy megtaláltak volna. A szlováknyelv-tudásom is csiszolódott. Sőt, még a férjemet is Nyitrának köszönhetem.
Lelkesen meséli: nagypapája a hatvanas-hetvenes évek, édesapja a nyolcvanas évek dalain nőtt fel, ő maga a magyar táncdalfesztiválokra emlékezik nem kis nosztalgiával. Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Koncz Zsuzsa akkori slágereire ma is megdobban a szíve.
A szerző a Vasárnap munkatársa
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
