Kétgólos hátrányból nyertek a nádszegiek

Kétgólos hátrányból nyertek a nádszegiek

Kétgólos hátrányból fordítva zsinórban hetedszer diadalmaskodott a nyugat-szlovákiai V. Hummel fociliga délkeleti csoportjának nádszegi éllovasa a párkányiak elleni múlt vasárnapi bajnokin (3:2).

A vendégek Menyhárt révén már az első percben vezetést szereztek, a 27. percben Mánya növelte az előnyüket. Szünet után azonban fordult a kocka.

Hírdetés

„Az első félidőben is voltak ziccereink, ezeket azonban elpuskáztuk. Kétgólos vendégvezetésnél sem izgultunk. A félidei pihenő során azt mondtam a fiúknak, ha a 60. percig gólt rúgunk, akkor ezt a mérkőzést is megnyerjük. Így is lett. Az 57. percben Juhos szépített, bő negyedóra elteltével Molnár szabadrúgásból egyenlített, a hajrában pedig gólfelelősünk, Juhos Nikolas a három pontot érő találatot is megszerezte. Teljesen megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot” – elevenítette fel távirati stílusban a mérkőzés legfontosabb történéseit Molnár Krisztián, a tabellaelső mátyusföldiek edzője. Juhos Nikolas duplázott, a bajnokság legeredményesebb játékosaként 13 gólnál tart. Ismét ő volt az, aki győzelemhez segítette csapatát. „Rendkívül gólerős futballista. Ebben viszont nagy szerepük van a csapattársaknak is. Nevezetesen Tamás Dominiknak és Molnár Pistának. Ők az előkészítésben jeleskednek, gólpasszaikból profitál Nicolas. Jó képességű játékosok alkotják a keretet, ennek köszönhetően immár harmadik esztendeje rendre ott vagyunk a tabella élén. Tavaly csupán a bősiek előztek meg bennünket, idén júniusban bajnokságot nyertünk, az új idényben pedig a berencsiekkel csatázunk az őszi elsőségért. Őket egyébként az idényzárón fogadjuk. Vasárnap Nagylóton lépünk pályára. Soros ellenfelünknek jó csapata van, a helybeli pálya kisebb mérete is a hazaiaknak kedvez. Ennek ellenére a három pont begyűjtése a célunk” – latolgatta az esélyeket a nádszegiek sikerkovácsa.

Ráijesztettek a hazaiakra, 2:0-ra vezettek, de pontot nem szereztek a Duna-partiak. „A találkozó első harmadában a letámadásokból, a gyors ellentámadásokból húztunk hasznot, kizökkentettük a hazaiakat a ritmusból. Fiatal csapatunk van. Mivel két sérültünk volt, hármat pedig cseréltünk, folyamatosan jött a nyomás. Ilyen mérkőzésen egyébként is nehéz elkapni a fonalat a cserejátékosoknak. A vendéglátók egymás után végezték el a javukra megítélt pontrúgásokat. Ezekből vagy harmincat regisztráltam. Végül a nádszegiek fordítottak, nyertek. Már javában az udvardiak elleni járási régióderbire összpontosítunk, ma hazai környezetben szeretnénk három pontot szerezni” – értékelt, bizakodott Bábsky Tamás, a párkányiak trénere.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »