Kétgólos hátrányból háromgólos bősi siker

Kétgólos hátrányból háromgólos bősi siker

Vasárnap délután kétgólos hátrányból fordí-tottak, osztálykülönbséggel győzték le (5:2) a bősiek a somorjai STK fakócsapatát a tejfalui futballpályán, a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportja 11. fordulójának presztízscsatáján.

Jól kezdtek a vendéglátók. Már a 2. percben vezetést szereztek, 14 perc elteltével pedig ismét a bősiek hálójában landolt a labda. Az első félidő végét jelző sípszót követően már a vendégeknél volt az előny: kilenc perc leforgása alatt háromszor is mattolták a hazaiak védelmét.

Hírdetés

„A koronavírus-járvány miatt hosszúra nyúlt a kényszerpihenő. Csupán két héttel a pontvadászat folytatása előtt kezdtük csak el az edzéseket. Ezen a találkozón mondhatni vegyes csapatot küldtünk csatába. A stabil játékosaink mellett zömmel ifistáinknak kínáltunk bizonyítási lehetőséget. Remek rajtot vettünk, megleptük a jó játékerőt képviselő vendégeket, akik a felkészülésben jóval előrébb tartanak. A tapasztalatok, a rutin hiánya rányomta bélyegét teljesítményünkre. Többször hibáztunk, ebből a vendégek mesterien profitáltak, fordítottak, megérdemelten gyűjtötték be a három pontot. A kudarc ellenére megdicsértem védenceimet. Mindent beleadtak, de az igyekezet ezúttal kevésnek bizonyult. Pontot, pontokat ugyan nem szereztünk, de tapasztalatszerzés szempontjából hasznos meccset játszottunk. Remélem, a következő, ismét hazai környezetben zajló megmérettetésen sikerül két vállra fektetnünk a jányokiakat” – értékelte a hazai alakulat produkcióját, bizakodott a folytatást illetően Vladimír Pončák, a somorjai STK B trénere. 

A mérkőzés pikantériája, hogy a vendégeket az STK-fakó egykori sikerkovácsa, Johancsik Patrik vezette edzőként csatába. A bősiek mezében tüsténkedő Ivan Minčič, Kováč Gergely, Méry Tamás, Magyar Attila és Bujka Nicolas korábban a somorjaiak sikereiért küzdött. „Magam sem értem, mi történt velünk az első negyedórában. A koncentrációval, a motivációval nem volt gond, ennek ellenére kétgólos hátrányba kerültünk. Paradox módon a második bekapott gól segített, állított talpra bennünket. Egyenlítettünk, majd a félidei pihenőig átvettük a vezetést és osztálykülönbséggel nyertünk. Az ellenfél csapatának szakvezetőjeként jóleső érzéssel érkeztem a helyszínre. Sok szép emlék, bajnoki cím fűz a somorjaiakhoz. Jó volt látni egy pályán egykori és jelenlegi futballistáimat, a nézőtéren pedig a barátaimat, ismerőseimet. Vasárnap a hodosiakat fogadjuk, nagy küzdelemre van kilátás. Mint minden meccset, így ezt az összecsapást is szeretnénk megnyerni” – ecsetelte a legutóbbi sikert, latolgatta a folytatás esélyeit Johancsik Patrik, a bajnoki elsőségért küzdő bősiek edzője.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »