Kétféle oltóanyag magyarországi gyártására érkezett javaslat

Kétféle oltóanyag magyarországi gyártására érkezett javaslat

Megtartotta alakuló ülését az oltóanyaggyár-munkacsoport.

A testület azt hivatott eldönteni, hogy a Debrecenben létesülő gyárban milyen típusú, technológiájú oltóanyag készüljön koronavírus ellen. Az első tanácskozáson elölt vírust tartalmazó és fehérje alapú oltóanyag gyártására vonatkozóan fogalmazódott meg javaslat.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a budapesti tanácskozás előtt elmondta, a hazai oltóanyaggyártás ötlete több mint egy évvel ezelőtt született meg.

Hírdetés

Ismertetése szerint kormánydöntés született arról, hogy a gyár létesítését felgyorsítják.

A miniszter az ülés után újságíróknak azt mondta, a megbeszélésen több szempontot is figyelembe vettek, és a szakmai vélemények alapján elölt vírust tartalmazó és fehérje alapú oltóanyag gyártását javasolták.

A tárcavezető hozzátette: a grémium munkájában a Magyar Tudományos Akadémia, az országos intézetek, a Debreceni Egyetem képviselői, valamint víruskutatók, a Nemzeti Népegészségügyi Központ virológusai, epidemiológusai és az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikai vezetői vesznek részt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »