Nagy értékű virágadományt kapott június 17-én a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász.
A Budapesti Görögkatolikus Parókia újonnan megválasztott képviselő-testületének egyik tagja, Vojtkó Attila kereste fel nemrégiben a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitászt Jaczkó Sándor budapesti helynök atya közbenjárásával, egy nagy értékű virágadomány kapcsán. Az ötletből és a tervekből hamar valóság lett.
Emellett több debreceni helyszín – az Érseki Hivatal, az Attila téri és tócóskerti parókia, valamint oktatási, szociális és gyermekvédelmi intézmények – is részesült a nem mindennapi adományból.
Jaczkó Sándor atya elmondta: a kertészmérnöki végzettséggel rendelkező felajánló nem első alkalommal igyekszik lehetőségeihez mérten tenni a közösségért. Vojtkó Attila szaktudásával a budapesti görögkatolikus parókia világosabbá és virágosabbá tételében is segít; Ferenc pápa két évvel ezelőtti látogatásakor pedig a Rózsák terei templomot díszítő növényeket is ő adományozta.
Szöveg: Tóthné Espán Margaréta
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »



