Két újonc a férfi A-válogatott Örményország és Írország elleni keretében

Két újonc a férfi A-válogatott Örményország és Írország elleni keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány kijelölte a magyar labdarúgó-válogatott 26 fős keretét a novemberi, örmények elleni idegenbeli és írek elleni hazai világbajnoki selejtezőkre. Először kapott meghívot a debreceni Bárány Donát és a DAC-ban szereplő Redzic Damir.

A magyar labdarúgó-válogatott négy forduló után öt ponttal a pótselejtezőt érő második helyen áll a világbajnoki selejtezőcsoportjában.

A két novemberi összecsapásra szokás szerint 26 fős keretet hívott be a kapitány. Kapusposzton annyi a változás, hogy Dibusz Dénes visszakerült, így csak az lehet kérdés, a kapitány Dibuszt vagy az októberben remekül teljesítő Tóth Balázst jelöli a kezdőbe. A védők és a középpályások összetétele teljesen megegyezik az októberi selejtezőkre behívottakkal.

A legjelentősebb változások a támadóknál vannak, az októberben számításba vett hat csatárból Varga Barnabás, Gruber Zsombor, Lukács Dániel és Sallai Roland maradt a keretben, kikerült viszont Molnár Rajmund és Tóth Barna.

Helyükre két újoncot hívott be Rossi, a listavezető Debrecen hat gólnál járó támadóját Bárány Donátot, valamint a DAC együttesében szereplő, a jelenlegi idényben hét gólt szerző Redzic Damirt. Mindketten először kerültek be a válogatott bő keretébe, Bárány korábban öt alkalommal lépett pályára az U21-es válogatottban.

Az eredmények alakulásának függvényében az is elképzelhető, hogy Szoboszlaiék már az első mérkőzésen bebiztosítják a pótselejtezőt érő második helyét, ebben az esetben tét nélkül fogadhatnák a telt házas Puskás Arénában íreket. Ehhez a magyar győzelem mellett annyi kell, hogy a portugálok is nyerjenek Írországban.

Azt hiszem, hogy három héttel az előző meccsek után, nem indokolt sok változtatás a keretben, különös tekintettel arra, hogy az eddigi mérkőzéseken jól játszottunk.

Hírdetés

beszélt a válogatási elvekről Marco Rossi az mlsz.hu-nak.

A két újoncot természetesen nem csupán az elmúlt három hétben figyeltük, hanem már elég régóta, így tudjuk, hogy jól teljesítenek klubjaikban, ráadásul a támadószekcióban kell, hogy legyenek opcióink a cserére, ha ez szükséges.

A válogatott november 13-án Jerevánban lép pályára Örményország ellen, majd három nappal később a Puskás Arénában fogadja Írországot.

Ahogy már korábban a Portugália elleni meccs után is mondtam, a legfontosabb, hogy jól játsszunk és folyamatosan fejlődjünk, de most az eredmény kiemelten fontos

fogalmazott a szövetségi kapitány.

Örményországban mindent meg kell tennünk a győzelemért, és azután dől el, hogy az utolsó mérkőzésen mi lesz a helyzet, de itthon Írország ellen is mindenképp nyerni szeretnénk. Az örmények az írek ellen is jól játszottak, és Dublinban is csak azután tudtak nyerni az írek, hogy emberelőnybe kerültek ugyanúgy Írországban mi is emberhátrányba kerültünk, olyankor mindig nehéz játszani, mégis csak egy gólt kaptak, ez is mutatja az örmények erejét. Az utolsó vb-selejtezőn az írek ellen sorsdöntő mérkőzést játszhatunk. Tisztában vagyunk vele, hogy ha Portugália és mi is nyerünk az első novemberi meccsen, akkor megszereztük a második helyet, de ebben az esetben is győzni szeretnénk idei utolsó mérkőzésünkön a szurkolóink előtt. Ismerjük a nehézségeket, amiket az ellenfelek okozhatnak nekünk, így a lehető legjobban szeretnénk felkészülni ezekre és sikerrel megvívni ezt a két párharcot.

A válogatott keretének tagjai november 10-én hétfőn kezdik meg a felkészülést Telkiben. November 13-án Örményországban lép pályára a csapat, 3 nappal később, november 16-án pedig a Puskás Arénában Írországot fogadja. Jerevánból a válogatott főszponzora, a WizzAir immáron két járattal segíti a szurkolók utazását.

mlsz.hu, M4sport.hu

Nyitókép forrása: mlsz.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »