Két ügyben is óvott a Mercedes

Két ügyben is óvott a Mercedes

Max Verstappen előzése és a végeredmény miatt is fellebbezett a csapat a Forma-1-es idényzáró után.

A Mercedes azt állítja, hogy a Red Bull holland versenyző az Abu-Dzabi Nagydíj utolsó körében, a biztonsági autós szakasz után szabálytalan körülmények között előzte meg Lewis Hamiltont, még az úgynevezett biztonsági autó vonal előtt.

Hírdetés

A másik óvás pedig a lekörözött versenyzőkre vonatkozik. A Hamilton és Verstappen közötti pilóták ugyanis visszavehették a helyüket az újraindítás után, a holland mögött haladók viszont nem. A Mercedes szerint ez befolyásolta a végeredményt. A két rivális így közvetlenül egymás után kezdte meg az utolsó kört, és a friss gumikkal rendelkező Verstappen meg tudta előzni brit vetélytársát, megnyerte a futamot, és ezzel a világbajnoki címet is elhódította.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »